Macskaköves úton kopog a léptem,

Esőcseppek nyúlnak rozsdás kerítésen,

Sok apró tócsában látom magamat,

Rút tükörként mutat, nem engem hívogat.

Minden torz cseppjében az arcomat látom,

Félelemként ölel kopott nagykabátom.

Ha most ez egy kémfilm vagy ponyva lehetne,

Magányos gázlámpa fényköre követne,

Egyre csak hallanám fürge lépteit

Jólöltözött nő, ki közben könnyeit

Nyeli, s még nem is tudja, csak sejti

Nem én leszek ki lelkét hősként megmenti.

Van nekem sajátom, de túladnék rajta,

Bárcsak lehetnék olyan Faust-fajta,

Jó üzletet kötnék, bármit kapnék érte,

Olyan néma vagyok, a látszat ellenére.

Most már meg kell szaporázzam léptem,

Alig maradt idő, utol kell, hogy érjem,

Markolom a vállát, ő gyűri enyémet,

Nem véd a kabátom, a harc túl kemény lett,

Nem véd a máz sem, ál a szemérmem,

Kutatom a szemét, el kell, hogy enyésszen.