Vidám ködbe burkolóztak a szerelem-szagú utcák
Azon az éjjelen, mikor arról álmodtam,
Hogy az a nő, akiről csak álmodni merek,
Olyan szép, mint a kristálytiszta sugarú tavaszi nap.
Az álom; a rejtek-szívodúban, félve tevő-vevő, tétova-gyáva szerelem,
Kétezer fényévnyire a valóság-nappaloktól,
Kétezer fényévnyire a szívmelengető, kristálytiszta napsugaraktól.
Az éjszakai homály nem volt szomorú,
A macskaköves utcácskák, végigkopogó lánycipellők
És kellemes-zavarba hozott szeretők sóhajtó hangjaitól voltak csendesek.
Hát milyen ez víg-ködös éjjel, ha nap-tisztaságról álmodom?
Olyan, mint egy macska, aki nem tudja, hogy zavarában mosakodjon,
Vagy elmenjen inkább.
A félzsömle alakú Hold megpróbál átragyogni a párán,
Ami többé-kevésbé sikerül is neki.
De azért féltékeny a Napra, mert hozzá hasonlítom álmomat.
Itt búvik valahol a napsugár, és kristály-forrás tisztaságú szerelem
Ezeken a kis hétköznapi utcácskákon, a csöndes szobákban,
A magányos komputer-monitorok halvány fényében,
Kétezer fényévnyire a mindennapoktól.
A hétköznapok is kétezer fényévnyire vannak
A bujkáló szerelem-álmoktól.
És ezen a csöndes, néha békabrekegés-automobilhangú éjszakán
Azt álmodom, hogy a nő, akiről csak álmodni merek olyan szép,
Mint a tavaszi nap, de szépsége nem álom,
Melynek kristálytiszta, szívmelengető sugarait,
Akkor is érzem, mikor nem látom,
És akkor is, ha kétezer fényévnyire van tőlem. |
|
|
|
|
