Hibáztam és elismerem,

De azt is, hogy mennyire félek.

Nem tudom mi lesz velem,

De mostanában túl gyors az élet.

Csak felkelek, majd nemsokára nyugodni térek,

S az idő csak telik,

S mindig csak Nélküled,

Megkötözött kézzel nem tudok mit tenni.

Igen! Kezemet megkötözted,

Majd egyedül hagytál…

Hiába üvöltöttem,

Rájöttem, hogy az enyém sosem voltál…

S majd ha örök álomba merülök,

Távozom végleg,

Hogy mennyire hiányzom, Te eldöntöd.

S egyszer talán arra is választ kapok: Miért nem?

De most, bármennyire is félek,

Lelkem Holló viszi tova,

Egyedül hagylak Téged,

De feledni ott sem tudlak majd…

                                                    Sarah Crow