Két hónap után írom e sorokat,
Eddig vártam, hogy megszólítsalak.
Hihetetlen, mennyi ideje vagy velem,
S hogy előtte is mennyire szerettelek.
Tudod, nagyon hiányzol.
Mást sem teszek, csak firkálok…
Emlékszem, egyik pillanatban rágyújtottál,
Majd a másikban számhoz hajoltál.
Oly messze vagy innen,
Nélküled szinte alig élek.
Amit néha mondasz, az a néhány szó,
Annyira fájó.
Nem érzem, amit régen,
Azt hiszem elmúlt a szerelem,
De te csak húzod a dolgot,
Növeled egyre csak bánatom.
Csak arra kérlek, becsülj meg,
S ha nem kellek neked,
Ne kínozz tovább,
Engedj, lelkem szabadságra vár. |