Tükör bennem
/variációk egy témára/
-Hogy jutottam el idáig? Van ennek értelme? Nem… nincs…
-De van! Kell lennie, csak még nem jöttem rá. De van értelme!
-Nem. Ez hülyeség. Csak tönkreteszem magam.
-Mert nem éred fel ésszel, hogy utána jobb lesz!
-Mégis mitől lenne jobb? Csak belerokkanok!
-Nagy szavak… erős vagy, meg tudod csinálni!
-De nem megy… nem bírom… olyan nehéz…
-Az. Azt hiszed az élet csak sétagalopp? Hogy nem kell küzdeni semmiért?
-Tudom, hogy kell. De ennyit? Nem fizettem még eleget?
-Eleget… eleget… milyen hülye szó ez? Jelent valamit? Nem! Ez nem így működik!
-De akkor hogy működik? Gyerünk halljam, az istenit! Beszélj!
-Nem tudom. Nem én vagyok az isten… honnan is tudjam? Én csak egy hang vagyok a fejedben.
-Akkor nem tudnál elhallgatni?
-Ha-ha-ha… te bolond! Hogy hallgassak el? Nem tűnt még fel valami fontos részlet?
-Nem érdekel. Csendet akarok!
-Azt nem kapsz. A megnyugvást nem adják ingyen. Sőt! Hogy eleget fizettél? Szerinted ez érdekel valamit? Folyton fizetünk valamiért. Érte is fizetsz… előre, utólag, menetközben. A boldog pillanatoknak ára van.
-Szeretem őt. Odaadnék bármit…
-Akkor miért vagy ilyen bizonytalan?
-Mert félek! Őrülten félek! El sem tudom mondani mennyire.
-Mitől? Szereted, akkor mitől félsz ennyire?
-Hogy összetör. Beengedem a lelkembe… és mi van, ha összetör? Darabokra zúz, és nem tudok felállni.
-Lehet. Olyan nagy ez a világ, és nem mindig jó. Legtöbbször nem jó… de tudod, ha nincs kockázat, nincs nagy nyereség. Neked nem elég nyereség, ha megkapod őt?
-De elég… csak…
-Csak mi?
-Csak mit veszthetek? Tudom mit nyerhetek… de a kockázat másik oldala, hogy elbukunk.
-Miért keresel kifogásokat?
-Nem keresek… csak.
-Már megint ezzel jössz! Állj már a sarkadra! Ne lökd el, akkor sem ha fáj. Hidd el, a világ nem vár. Inkább add neki a kezed…
-Könnyű ezt mondani. De bátor vagy! Honnan ez az erő?
-Honnan? Hát belőled drága!
-Tőlem? Belőlem? Hát nem hiába beszélek. Te bennem vagy… én-tükörképem.
/Niki/
Csak te maradtál, vágyódó, marcangoló, énem, félelem szülte, rettegő tükörképem, vágyom rá, akarom, de szakadékba lépnék, feketén ordít a tátongó mélység…
Ne félj, ugorj, legyen hited, tartanak majd óvó, féltő kezek, a bizalom az ár, amit fizetned kell, ha adod magadból, életed nyer.
Honnan van erőd, honnan meríted? Én nem látok mást, csak fekete fényeket. Üveg karcolatú, fáradt tekintetet, fátyolosan ködlő, könnyes szemeimet…
Nézz magadba! Nézz rám! Hisz Én vagyok benned, küzdő akaratod, vágyódó töredéked… Karc vagyok csak, árnyék tükröd peremén, de legbelül jól tudod, csak Én vagyok… és Én!
/Andi/
|