Szerettem a várost és ő is szeretett
mert képére faragott nagyon,
majd körém húzott egy szürke keretet
így bóklásztam ott megvakult-szabadon

majd nem szerettem és ő sem szeretett
hisz máshogy lett nem úgy ahogy
ő rakott volna rám kényszer-szerepet,
gyötörtek karjai mikor próbálkozott

és mégis megszerettem de ő nem szeretett
kizárt házaiból, nem nyitott ablakot
kínos mosollyal rázott volna le
mint a piócát, de most már nem tudott

és most szeretem, talán ő is szeret
még néha fél, ha símogat kezem
érte is halmozom tovább a kincseket,
amíg rámtalál végre a végtelen.