Küzdőtér |
|
|
|
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Az unalomról Ideje:: 09-10-2008 @ 09:26 pm |
|
|
|
|
- Na most vagy erre megy vagy amarra megy az ember. Nem-e? No. Ejj bazzeg, ez a kajaduz... kalllahuz de büdösett fingott, tyhűű a ménküvit!
Nehéz eldönteni, hogy ez most az eleje vagy épp a vége annak, amiről írni akarok.
Egyszer magyaráztak nekem erről:
- Mert ugye a dolgok lényegét az adja meg, hogy egyszer végük van. Hogy ami megvolt már nem lesz újra. Vagyishogy érted... hogy mind meghalunk.
Értettem én.
Nem akartam meghalni. Épp csak kíváncsi voltam. Kíváncsi, hogy milyen lehet. Dehát így szokott ez lenni: mind gyáva kis csótánykák vagyunk. Elpusztíthatatlanok. Végülis az eredmény az, ami érdekes, nem az, hogy mit igen és mit nem tettem meg. Mert, igen: megtettem olyan dolgokat, amiket nem akartam, és nem tettem meg olyanokat, amiket pedig rohadtul szerettem volna. Rohadtul. Egyszer ott volt két levél altató a kezemben. Kinyomkodva, tudod: ahogy az kell. Vizet is hoztam.
És akkor, abban a pillanatban, amikor ott ültem az ágyam szélén, fél lábbal a semmiben - igen, igen ki így, ki úgy; ki kényszerűségből, ki szánt szándékkal; de valamikor, valahogyan, egyszer mindenki kiáll annak a sziklának a peremére - nem jöttem rá hogy miért nem tehetem meg. Csak azt tudtam hogy én vagyok a földkerekség legszarabb embere, amiért képtelen vagyok rá.
Aztán a cigány ébresztett rá, az egészre. Pedig már kezdtem hinni filozófus barátomnak: hogy az egész a halálról szól, hogy a halál ellenség, cél és motiváció. Pedig baromság. De tudod, amikor harmadik napja a helyszinen és a módszeren gondolkozol, nehéz, marha nehéz mást látni a világból. No igen, igen.
Azt hiszem, hogy átunatkoztam a gyerekkoromat. És ez mit sem változott. Azok a játékok, amik akkor is az emberi természet legmélyéből fakadtak, mint azok, amiket felnőttként játszunk sem változtak. Azok a játékok, amiknek öncélú törekvése, hogy az élet mérhetetlen hosszúságát némiképp felszabdalják. Hogy mindaz amit teszünk, ne csak a halálba hajtson minket minden egyes nappal, hogy mindaz, amit elérünk, élethosszig tartó unalmunk célja lehessen. Hogy az egész végén úgy halhassunk meg, hogy el is felejtük, hogy amiért éltünk mind csak utánzás és képzeletünk tökéletes elegye.
Rohadtul unatkozom. Mindig és örökké. És néhány pillanatig - amikor akkor este a teraszon állva feltámadt a szél, és libabőrös lettem a természet érintésétől - tényleg azt hittem, hogy megtaláltam a dolog lényegét. Hogy a halál ellenség, cél és motiváció. Hogy meg kell halni.
Én még emlékszem, hogy milyen volt azokon a rekkenő meleg nyári napokon tétlenül, hangtalanul jajveszékelni. Amikor gyerekként úgy éreztük, az unalom lassan megöl. Hogy mennyire nem értettem, hogy mindenkinek mindig van valami dolga. Hogy nem is tudom.
Talán a nyár is fontos valamiért. A nyár olyan más mint a többi évszak. Utálom a nyarat.
Egy nyarat egy másik követ. De legbelül mind ugyanolyan, ugyanolyan mint volt akkor: üres, meleg levegővel teli, értelmetlen létezés. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 09-10-2008 @ 09:26 pm
Hozzászóló: prince60 (Ideje: 09-10-2008 @ 10:04 pm) Comment: Milyen érdekes!? Mennyire nem vagyunk egyformák! Soha nem unatkoztam. Soha nem motivált a halál. ..., és ezeket a dolgokat sosem hoztam semmilyen összefüggésbe. Persze filozófálgatni és meditálgatni lehet és kell is. ..., de lehet sok minden egyebet is csinálni pl. ősszel és tavasszal télen és ...nyáron is.(((Zoli |
|
|
|
|
Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 09-11-2008 @ 08:29 pm) Comment: Talán... ez is fontos valamiért. Ez a tapasztalás. Puszi: Andi |
|
|
|
|
Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 09-13-2008 @ 09:17 pm) Comment: Hát...hát... Az unalom az emberből fakad...Lehet tenni ellene...Például írni...:)))) |
|
|
|
|
|