| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Mikor a vég is véget ér (1.rész) Ideje:: 09-13-2008 @ 03:24 pm |
|
|
|
|
| Azokban a napokban, mikor az ősz is véget ér, talán akkor a legszomorúbb a világ. Akkor a legmagányosabb, akkor a legnémább és a legelkeseredettebb. Érezni lehet a levegőben a csendet, meg lehet szagolni, hogy újra tiszta és friss a gyér szellő, s már nem lengi be lassan izzó, sűrű halálként a teret az elmúlás. A nyomás által bezárt végtelenség, a tűhegybe sűrített mindenség újra kinyílik, s ürességet, hagy maga után. A vég is véget ér egyszer. A világ újra nyitott lesz, egészen a jéghideg egekig tárulnak a szférák, s ezt a hatalmas űrt, nincs mi betöltse. Már elmúlt az élet, s már a vég is. Véget ért a múlt, s a jövő még oly messzi, a jelent pedig messze a csillagok közé szippantotta a vákuum. Ilyenkor talán az idő is áll, vagy ugyanúgy elfelejt bennünket, mint minden más. Ezekben a napokban, éjszaka nem mozdulnak az égen a fellegek, s a Hold vadul vonja fényével fagyba a kopár domboldalakat. Az álmok is elbújnak mélyen a kopott padlózatú sírboltok alá, s csak a téllel mernek visszaköltözni a szemhéjak mögé. A szinte nem is múló napok, hol évekké nyúlnak, hol másodpercekké hígulnak, kiszöknek a végtelenbe, hiszen minden kapu nyitva van. Ezeken a lehetetlen éjszakákon, sokan járnak közöttünk, kit az üresség vont ide, sokan vannak, aki számunkra nincsenek, sokan vannak, akik idegenek. Megbújnak köztünk, s várják, hogy visszatérhessenek otthonaikba, s az ajtók újra bezáródjanak. Ők, kiket mi sohasem látunk. Talán a hetedik nap is ilyen lehetett a teremtés sorában. Talán ekkor, a magasságban lakozó Isten is hátat fordít nekünk. Talán ekkor, teljesen magunkra vagyunk utalva, talán ekkor elvagyunk felejtve, talán ekkor születnek a fekete gondolatok, mik majd felnőttükkel beárnyékolják a nappalokat. Az élet negatív pólusa teremtődik évenként újjá ilyenkor. Hiszen az élet is az egyensúlyon alapszik. De kiket Isten tekintete elűz, azokat a háta odavonz, s újfent lakói lesznek az elhagyott katedrálisoknak. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 09-13-2008 @ 03:24 pm
| Hozzászóló: Lyza1 (Ideje: 09-13-2008 @ 03:35 pm)
Comment: Nagyon szép gondolatok!...Remekül írsz, s nekem tetszik nagyon!...Lyza |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 09-14-2008 @ 02:20 pm)
Comment: Várom a folytatást...:) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 09-14-2008 @ 08:44 pm)
Comment: Szerettem olvasni.:)))))))))) Puszi: Andi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: wanderer75 (Ideje: 09-15-2008 @ 08:48 am)
Comment: Különleges! Gratulálok! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: szellzsofi (Ideje: 09-16-2008 @ 12:32 pm)
Comment: Hoppá, ha ezt a zenei topikolás előtt olvasom, akkor nem neveztelek volnak vasárnap/szombatnak (bár illett az utsó versemhez). Az ősz a legkaméleonabb műfaja a létezésnek, minden szinten. Nekem gyönyörű, belebújhatósan mindenem. (... asszem ezt értelmeznem kell egy prózával ...) Különben: minden egyensúlyos és borulós. Amit nekem adtál, az az utsó mondatokban rejlik. Igen, a háta. (szeretek hátulról átölelni szeretteket, mert olyan enyémebbek) Mindkét értelemben: mindegy, hogy felfele, vagy lefele nézel - nézel. Ez a hitre pláne áll. (ja a szemet szemért kicsit egyensúlyosabb volt szerintem) mosoly |
|
|
|
|
|
