Kék testü éjszakán
megingott a világ.
Megtiport a fájdalom.
Rám zuhant a magány.

Billegett a valóság,
reszketett a világ.
Csak álmodni lehetett
azon az éjszakán.

Jöttek is az álmok,
sántán és tövissel.
Megrakták zsákomat
hatalmas kövekkel.

Gyermekkor, szép világ,
vagy csak annak látszott?
Mint bohóc a színpadon.
festék mögött játszott.

Mesekönyv, rongybaba,
piros pöttyös labda.
Csattant egy kiáltás.
- Azonnal hagyd abba!

Az álom tovább vitt.
havas, téli napra.
Neonfény vakított,
vártam egy iratra.

Reméltem csodákat,
puha szárnyú szellőt.
Vihar támadt inkább,
énekelt kesergőt.
.
Holdsugár hintázott,
bolondos és ledér.
Szobámnak négy fala
sötétben volt fehér.

Gyűrt ez a fehérség,
fehér lettem tőle.
Fehéren hullottam
az éjszaka ölébe

Emlékek és álmok,
hagyjatok magamra!
Tengerbe fulladok,
ha nem jutok a partra!

Azóta az éjszaka,
kék testű és vibrál.
Álmok buja fái
mutatják a titkát.

Megbillent valóság,
sodor mint egy patak.
Lehunyom szememet,
s a sötét reám tapad.