Olyan országban lakom,

hol elhagyott gyárak állnak,

mint délvégi várak,

s hol erényt teszek ha hagyom—

Hagyom, hogy fusson a gyáva,

s tetemre leljen a lárva,

és én még mindig,

csak egy létező csodára várva

fekszem a napon--

Szikkadt kövek közt elgyötört,

hiú s ostoba vadállat,

ki értékét sem keresi az őrölt kalásznak,

s ha van, újra dögöt szór lövésre a vadásznak.

Áltatott, álmatag, hitvány veszedelem,

a hazugság tengerén süllyed

silány rendem velem, s lopj! –van rá okod

varjú tagok közt félj ha fénylik arcod,

megmarnak, s te, mert muszáj

–ó, oly hallgatag a száj-

tűrni fogod.

A néma hangtalan zokog.