| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Kiserdő Ideje:: 10-24-2008 @ 01:38 pm |
|
|
|
|
Furcsa és szokatlan volt a szabadság, a határok, korlátok nélküli nagy tér.
Egy olyan bérházból költöztek a lakótelepre, melynek rideg udvarát, egy még ridegebb kovácsoltvas kerítés zárta el az utca forgatagától. Így visszagondolva, olyan volt az udvar, mint egy börtön.
A házban, ahol eddig éltek, nem laktak gyerekek, vagy ha még is, soha nem látta őket. Általában húgával kettesben játszottak a kopott beton udvaron, melynek végében csak egy rozsdamarta szőnyegporoló árválkodott. Néha a szomszéd házból átjött egy kis cigánylány, ő volt az egyetlen játszótársuk.
Zárkózott, félszeg, tizenhárom éves lány volt, most kezdte a nyolcadik osztályt. Inkább szorgalmának, mint jó eszének köszönhette a majdnem kitűnő bizonyítványt.
Anyu napközben dolgozott, így az iskolában töltött órák után, először csak a ház előtti grundon játszottak, majd egyre távolabb merészkedtek, míg végül megismerték a környéket.
Zárkózottsága ellenére, kezdték befogadni a környéken lakó, szintén a tízemeletes házak között csellengő fiatalok, majd lassacskán kialakult a baráti társasága.
Anyut sosem zavarta, ha nincsenek otthon. Csak akkor ordított velük, ha éppen a kedve úgy hozta, hogy meleg ételt készít, és nem értek haza ebédidőre.
Először a dohányzásra szokott rá. Úgy gondolta, ha a társaságban mindenki cigizik, talán így őt is jobban elfogadják, nem lóg ki a sorból.
Csavarogtak, fújták a füstöt. Élvezték, hogy hangos, kirívó viselkedésükkel megbotránkoztatják a felnőtteket. Semmi tartalmas dolgot nem csináltak, egyszerűen csak múlatták az időt.
A társaságban volt egy fiú, aki nagyon tetszett neki. Beleszeretett.
Aztán történt valami, amit először nem is értett. A fiú és még néhányan, eljártak valami titkos dolog miatt a közeli kiserdőbe. Ha oda indult el a csapat, soha nem vitték magukkal. Mivel nagyon szerette a fiút, ez egyre jobban bántotta, hiszen arra az időre nélkülöznie kellett a társaságát. Végül, addig kérlelte őket, hogy egy következő alkalommal ő is velük tarthatott.
Amint megérkeztek, elővettek egy nylonzacskót, ragasztót nyomtak bele, összedörzsölték, majd körbe adogatva a szájukhoz emelték és egyenként beleszívtak.
Őt is megkínálták. Először, amikor teleszívta tüdejét a zacskóból kiáramló technocolos levegővel, azt hitte, rögtön elhányja magát, de társai további belélegzésre biztatták. Nem akart kényeskedő kis csitrinek látszani, ezért eleget tett unszolásuknak.
Megszédült, halványan, elmosódottan érzékelte a körülötte lévő világot. Forgott vele minden, a fák, a virágok, a bugyután vigyorgó haverjai. Káprázatos színek közepén lebegett egy légüres térben. Békésnek, álomszerűnek tűnt minden.
Később nem emlékezett arra, hogy került haza. Otthon húga fogadta, így csak ő láthatta ebben a féltudatos állapotban, Anyu még dolgozott.
Erős hányingert érzett, majd ki is jött belőle minden, ami aznap a gyomrába került. Miután húgát megeskette, hogy nem mondja el senkinek, Anyunak főleg nem, ízlelgetve az újonnan megismert fogalmat, kimondta: -Szipuztunk. A Kiserdőben.
Legközelebb testvérét is elcsalta. A hazafelé vezető úton történt események megint kiestek emlékezetéből. Amikor magához tért, már mindketten a fürdőszobában hánytak. Közben attól rettegtek, hogy Anyu nehogy most érjen haza a munkából, mert érezni fogja rajtuk az émelyítő aceton szagot.
Húga okos volt, többször nem ment velük a kiserdőbe. Ő meg szerelmes. Úgy vélte, ha megfelel a szeretett lény elvárásainak, talán akkor a fiú is viszonozza érzelmeit. Valahol nagyon mélyen érezte, hogy rossz dolgot művel, ennek ellenére, ahányszor hívták a barátai, mindig velük tartott.
Időnként fájt a feje. Majd egyre többször. Végül folyamatos migrén gyötörte. Állandósult a fájdalom. Abroncsként szorította. Félt. Rettegett. Már nem csak érezte, biztosan tudta, nem szabadna eljárni a kiserdőbe, de csak így kerülhetett a fiú közelébe, és fejfájása is már csak arra a kis időre csillapodott, amíg a légüres térben, a színes, elvarázsolt világban lebegett.
Aztán egy napon, Anyu bejelentette:
- Elköltözünk. Vidékre.
Nem! Az lehetetlen! Most, hogy végre vannak barátai? Nem akarja itt hagyni őket! Képtelen elválni a fiútól, akibe szerelmes!
Sírt, zokogott, könyörgött. Majd tombolt, őrjöngött, ordított. Utálta, gyűlölte Anyut.
Csak valahol a lelke mélyén érezte, megmenekült.
Megjegyzés: A novella a "Tiszta fejjel-A drogmentes életért." pályázatra készült.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 10-24-2008 @ 01:38 pm
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 10-24-2008 @ 10:08 pm)
Comment: Nagyon jó írás. Gratulálok.:)))))))))))) Puszillak! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: melissa (Ideje: 10-25-2008 @ 09:52 am)
Comment: Szia Andi! Köszönöm. :-) Ölellek. Irén |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Julianna (Ideje: 10-25-2008 @ 02:11 pm)
Comment: Nálad a lány talán nem lesz drogfüggő. Nagyon reálisan leírtad, hogyan válnak a fiatalok e íszonyatos szenvedély rabjává. Tetszik a novella. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: taci (Ideje: 10-25-2008 @ 05:53 pm)
Comment: Az írásod kapcsán eszembe jutott egy történet hasonló témában. Úgy érzem, el kell mesélnem, amint tudom. Te remekül megoldottad. Gratulálok! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: melissa (Ideje: 10-26-2008 @ 09:54 am)
Comment: Kedves Julianna! Köszönöm, hogy itt jártál és örülök, ha tetszett az írás. :-) Ölellek. Irén |
|
|
|
|
| Hozzászóló: melissa (Ideje: 10-26-2008 @ 09:59 am)
Comment: Kedves taci! Örülök, hogy segíthettem felszínre hozni egy "elfeledett" történetet és biztos vagyok benne, neked is sikerül remekül megírnod. Köszönöm a dícséretet. :-) Ölellek. Irén |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Lyza1 (Ideje: 10-26-2008 @ 06:04 pm)
Comment: Remek, folyamatosan sodró írás!...Gratulálok Irénke!...Szeretettel: Lyza |
|
|
|
|
|
