Hétvégén volt a PSB búcsúkoncertje. Nagyon jó volt, az összes dalukat előadták. Atti Krisztával táncolt... Valahol belül mardosott a féltékenység, amikor egymáshoz simultak, a derekát fogta...
Én is lehetnék ott, ha...
De ennek vége. El kell fogadnom.
A lassú daloknál együtt sírtunk Karival. Jojó csak a végére ért oda, fontos megbeszélése volt.
Addigra én és Kari egy százas csomag zsepit biztosan elhasználtunk. Aztán én ott maradtam Jojóval, míg Kari elindult Ádiék felé... Majd hirtelen földbe gyökerezett a lába...
Atti, Ádi, Tomi és Rafi egy-egy csajt karoltak át, nyakukat csókolgatták, szájrapusziztak, smároltak... Ádi egyszer csak felpillantott, és meglátta a dermedt Karit. Elengedte a kis barátnőjét, és indult volna a lány felé, de addigra Kari már kapcsolt, felénk futott, elkapta a karomat, húzott magával, én meg rángattam Jojót... Kifutottunk a stadionból, egészen a kocsimig.
Épphogy bevágódtunk, mikorra kiért Ádi.
- Gázt, adj gázt! Indulj már! Nyomd tövig! - ordibálta Kari. Már zuhogott az eső, s ahogy elindultunk, nagy adag vizet zúdítottam Ádira. Kari mögöttem ült, zokogott. Jojó mellettem, próbálta vigasztalni... Nehezen ment. Mire Kariékhoz értünk, már kicsit megnyugodott.
Összeszedtem a legfontosabb holmijait. Úgy döntött, hogy egy időre hozzám költözik.
Amúgy nem meséltem, de Kari egyetemre jár. Nincs kocsija, meg ilyesmi, általában buszozik vagy metró, esetleg villamos. És eddig szerette is.
Az elkövetkezendő hetekben viszont nem volt hajlandó buszra szállni. Inkább ki sem mozdult, ha nem volt muszáj. Persze semmi sincs véletlenül. Nem elég, hogy látta Ádit, ahogy megcsalja őt, még a paparazzók is lefotózták az egész jelenetet, ahogy Ádi megjelenik egy másik csajjal a szájában, Kari pedig elfut... "Megcsalt szerelmes - ilyenek ezek az ex-PSB srácok!"
Nekem sem volt könnyű. Azt hittem, túltettem magamat mindenen, aztán valahogy mégsem... Próbáltam Karit hívni az egyik előadásra, azt mondta, őt nem érdekli. Jojóra sem hallgatott, sokszor csak ült otthon, magába roskadva.
- Mit kéne tenni? Olyan nehéz így! - mondtam Jojónak, amikor együtt ebédeltünk.
- Nem egyszerű eset. Félő, hogy depressziós lesz, és ezt valahogy el kéne kerülni. Egyenlőre ki kéne találni, hogy mi vidítaná fel.
- Annyi mindent próbáltam már, amit régen szeretett...
- Lehet, hogy valami újat kéne kipróbálni! - javasolta Jojó.
- Az ötlet nem rossz... Csak konkrét ötletem nincsen.
- Még nekem sincs, de majd együtt kitalálunk valamit.
- Remélem. - mondtam, majd fizettünk és mentünk a délutáni előadásra.
Amikor hazaértem, nagy csend fogadott. Kari a nappaliban ült a fotelben. Idegesített a dolog ,ezért bekapcsoltam a hifit, és elkezdtem először dudorászni, majd énekelni... És mintegy varázsütésre Kari is elkezdett énekelni, majd pár perc múlva már táncoltunk és viháncoltunk régi V-tech dalokra... Hihetetlen volt! Nem gondoltam volna, hogy a zene lesz, ami kizökkenti őt a komorságból.
- Mi lenne, ha írnánk egy közös dalt? Leírnánk benne minden fájdalmunkat, a gépen meg csinálunk hozzá valami zenét? - javasoltam, mikor már leültünk egy-egy ásványvízzel a kezünkben.
- Nem is rossz ötlet! Szerintem nincs is pocsék hangunk! - mosolygott Kari.
Így született meg a Búcsúdal:
1) Álmodtunk szerelemről, kapcsolatról, békéről, gyerekekről,
Hittük, hogy minden örökké tart, álmodtunk végtelenről!
De az álmok egyszer véget érnek, felébredtünk,
S nem várt más, csak a valóság, a végzetünk!
Álmodoztunk hát tovább, mert fájt a valóság,
Szenvedtünk, mert bántott minket a világ,
Sírtunk a fájdalomtól, vártuk a végét,
Amikor elmúlik majd minden szenvedés!
Álmaink véget értek, mikor virradt a hajnal,
Hittük, hogy az este eljön diadallal,
De reggel mégis mindig üres ágy várt,
S könnyeink a párnán!
Refrén:
Elbúcsúzunk a fájdalomtól,
Elhisszük, hogy minden elmúlt,
Búcsúzunk, az ajtón kilépünk,
Most már bármit elérünk!
2) Minden véget ért egy napon,
Vetélés, megcsalás, pofonok,
Lassan múlik a fájdalom, de a seb örökre megmarad!
Szívünkben minden hamis szó nyomot hagy!
Mégis felállunk, s megyünk tovább az utunkon,
Vár minket egy boldog élet, egy új hajnalon!
-Refrén-
Másnap megmutattuk a szöveget Jojónak. Neki nagyon tetszett. Javasolta, hogy beszéljünk Zsoltival, most úgysem foglalkozik már a PSB-vel, biztos akad ideje, akár jobb dallamot is készíthet hozzá.
Megfogadtuk a tanácsát, vittük a szöveget Zsoltihoz, és élőben előadtuk neki.
El volt ragadtatva, azt mondta, tehetségesek vagyunk. Úgysem ártott már a vérfrissítés a zenei palettán. Ritka az, hogy két barátnő alapít együttest. Még nevünk nem volt, és semmi mást nem tudtunk felmutatni, mint a Búcsúdalt. Összeültünk hát egy zeneszerző gárdával, s míg mi rímeket faragtunk, addig ők komponáltak. Lett egy koreográfusunk is, aki egyben a management vezetője, Jucusnak hívják.
Pár hét múlva Zsolti úgy gondolta, ki kéne adni egy maxit végre. Persze a Búcsúdalt választottuk.
- Héé, ez így... - kiáltottam fel, amikor megláttam az egyik boltban a maxit. - Miért az van írva, hogy zene és szöveg: Zsolt??
- Dehát... - hebegte Kari. - Ez nem lehet igaz!
Amint kicsit magunkhoz tértünk, bevágódtunk a kocsiba, és mentünk is Zsoltihoz.
- Te mit képzelsz magadról? - ordítottam. Mire odaértünk, már triplájára nőtt a fejem, arcszínem pedig vetekedett a pulcsim vörös színével...
- Így eladhatóbb. Gondolod, hogy két tök ismeretlen csaj cédéjét kitették volna ilyen hamar a boltok polcaira? - vágta ki magát Zsolti. Kari is bedühödött erre.
- Mi az, hogy ismeretlen? Hát valahol el kell kezdeni, nem? Visszaéltél a nevünkkel!
- Ebből bírósági ügy lesz! - Csaptam az asztalra, majd kivonultunk. Otthon tárcsáztam is az ügyvédem számát. Röviden vázoltam neki a helyzetet, majd másnap el is jött hozzánk.
- Tehát a vád?
- Visszaélt a nevünkkel, nem a szerződésben meghatározott módon járt el. - mondtam.
- Még jó, hogy írtunk szerződést. Pedig én nem is akartam... - csóválta a fejét Kari.
- Senkiben sem lehet manapság megbízni. Láthatnám a papírokat? - kérdezte az ügyvéd.
- Persze. - és átnyújtottam neki.
- Minden itt áll. A dalok szerzője: Lovász Karola és Móri Rita. Vagyis ti. Csodás. Ez alapján elindíthatjuk az eljárást.
- Szuper! - örültünk. Persze, ennyire simán nem ment minden. Először is bevetettük a polcokról a cd-ket. Nehogy már Zsoltihoz kerüljön a bevétel! Aztán keresnünk kellett egy másik kiadót. Jucus drága nagyon sokat segített nekünk. Ott is hagyta Zsoltit, jött velünk inkább a BMG-hez. Nagyon nehéz volt, mindent újra felénekelni, kiadni a mi nevünkön, aztán fellépéseket szervezni, hogy megismerjenek minket...
De szívesen csináltuk, mert legalább elterelte a figyelmünket a bánatunkról. Annyi dolgunk volt, hogy időnk sem volt gondolkozni. Közben persze nem hanyagolhattam el a sulit, a tanulást, Jojót, az előadásokat... Kari végül is úgy döntött, halaszt, aztán áttér levelezőre, mert különben nem bírná. Ő nem volt olyan erős még lelkileg, mint én.
Majdnem egy évet vészeltem át gyermekeim elvesztése után, kicsit könnyebb volt. Sebeim már nem frissek.
A bírósági eljárást pedig végül elindították.
|
