Egy órával elõbbre kellett állítani az órákat vasárnap. Hogy ezt én mennyire gyűlölöm! Újra vastag sötét lesz, amikor mamus reggel takarítani megy és emiatt korán kell fölkelnem. Újra remegve várhatom a derengést, és álmosan töprenghetek azon, miért is élek.
Miért?
Az egész életnek csak akkor van értelme, ha adni tudunk valamit önmagunkból a világnak. Hiába vagyunk mi magunk egy kis világ, ha nem sugárzunk valamit, semmit sem érünk. Ahogy a fű nyújtja a rálépő talpaknak a selymes érzést, ahogy a szilva kínálja ízét a fáról, ahogy az üveg adja átláthatóságát, úgy kell megmutatni magunkból is azt, amivel képesek vagyunk másokat gazdagítani. A példák előttünk sorakoznak, egy a dolgunk, tanulni belőlük és általa megtalálni a nézőtéren azt az ülőhelyet, ami nekünk rendeltetett, s ahonnan a gomblyukunkba vagy a kezünkbe rejtett virágot a szinpadnak arra a szegélyére tudjuk dobni, ahová való.
Mert az élet valóban színház. Olyan darab, amelyben a temérdek rossz között megbújik néhány jó is. Pl. egy gyermek mosolya, egy idős ember bölcsessége vagy számtalan egyéb kedves jel. Ezek az jelenetek érdemlik meg a virágokat, és a mi dolgunk az ajándékadás.
Nem vagyok fű, se szilva, se üveg, nem tudok selymes lenni, se ízes vagy áttetsző. Az én értékem másutt keresendő. Nem tudom, hol. Nem fogok soha sem a füvön járni, sose fogok szilvát szakítani, és rajtam nem fog a fény megcsillanni. Mivé formálnak ezek a sötét reggelek, a kényszercsendek, a meglátásaim elhallgatásai? Leszek tán fű, hervadt, kiégett? Vagy szilva rothadt, összetaposott? Leszek üveg, homályos vagy megrepedt?
Várok, mindig várok. Örök várakozás leszek. Várom az első fényeket, amelyek az ablak előtti almafa ágai között bújnak meg, és várom az első neszeket a másik szobából, ami azt jelenti, hogy papus ébredezik, mindjárt nyitja az ajtót, köhécsel és mint aki nem a pihenésből jött elő, hanem fárasztó munkából, úgy lépked, majd leül pár percre az asztalhoz és rágyújt egy cigarettára.
Elindul a nap, mától egy órával korábban.
Hogy én ezt mennyire utálom!

1980. ápr. 8.