[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 304
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 304


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Öt négyzetméter
Ideje:: 11-10-2008 @ 03:09 am





- Szeretnél örökké élni? - Azt én nem. - És mit akarsz csinálni, miután meghaltál?

Délelőtt hangzott el ez a pár mondat, de Ármin estig sem tudott felhagyni a töprengéssel, mihez kezd majd gyönyörű testével, miután bezárják az édes anyaföldbe. Máris tudta, hogy tengerre fogja küldeni holttestét egy lángoló tutajjal, és ott majd feltámad valahogy, ezt már valaki úgyis feltalálta, csak szabadalmaztatni nem volt joga, ami abból fakadóan természetes, hogy Vámbéry Árminhoz hasonlóan ő is zsidó származású volt. Ez a valaki nem más, mint Jézus Krisztus, akit többek közt az különböztetett meg Vámbéry Ármintól, hogy ő alanyi jogon született újjá, hiszen ő az Isten fia.

Amikor Mátyás király álruhában járta az országát, irigységből tette. A gyengeség és a sajnálatraméltó élet utáni költői sóvárgás kicsapódása volt ez. Lett volna ő is lázas gyermek, kinek édesanyja fogja a kezét, és remegett volna a fagyos teleken. De nem! Ő húzza csak ki magát büszkén éjjel-nappal, minden percben. Bár az Ő korában még nem sok paparazzi mesterkedett, mégis, ahogy Kundera írta, Mátyás fotóriporterek nyugtalan árnyaitól körülvéve vonaglott végig egész életén.

És egyszer, egyszer sem lehetett beteg és gyenge…

Új életekből beszélnek igazán bölcs dolgokat az öregek, akik visszajöttek hozzánk, hogy elárulják a titkot. Lesz élet, ha meghalunk. De most is van.

Halottak napján temetnek. – Ilyenkor is van temetés? – Persze, attól, hogy ma halottak napja van, nem áll meg az élet.

Megy tovább, halad előre, és nekünk, élőknek, egyre több hely lesz, Updike-ra gondolok és arra, ahogy mosolyog a temetéseken, és semmi nem tudja lemosni arcáról a győztes vigyort, hogy ő maradt tovább életben, és megint, megint nyert öt négyzetmétert.

Mi lesz Ármin testével, miután elhalálozik? Eltemetik valahol keleten, életének színterén? Tengerre küldik, és Ázsia fölé száll lelke, onnan tekint le lábnyomaira, melyeket életében tett a keleti utakra? Vagy fittyet hányva a testre, újat keres, melybe visszaszáll lelke? Él a reinkarnáció minden szépségével, ahogy azt annyian mondták neki, hogy úgy lesz? Szerintem teljesen mindegy, hol van most Ármin, nem azért halt meg, hogy még ezután is keressük létezését. Azért halt meg, amire mindenki vágyik a lelke legmélyebb bugyraiban: élvezni a nemlét édes ízét.

Halottak napja: célja, hogy emlékezzenek az életben maradtak a halottakra. Funkciója, hogy egy évben legalább egyszer összehozza a régi ismerősöket. Hivatását tekintve ez az ünnepnap – nem, nem gyásznap, hanem az emlékezés ünnepe – halottorientált, gyakorlatilag mégis az élők kerülnek a fókuszba. Ez így van rendjén, a halottak halottak, és megvan rá az okuk. Az emlékezés a halhatatlanság eszköze, és erre nem mindenki vágyik, Ármin sem. Úgy véli. Viszont amint eszébe jut, mi lesz a testével, amihez már olyan szintű kötődés fűzi, mint a tulajdon nevéhez, mint amit emberi képzelőerő nem bír el, töprengés fogja el. Valami kell, hogy legyen a halál után, másképpen átverés az egész világ.

***

Mennyi nő, mennyi növény nő, csak én nem növök sose fel, se le, se fel, felesel a költő. Mennyi nő, és mégis hány magány! Talán talány: ahány a lány, annyi a boldogság…

Ülünk ketten, felettünk felhők és csillagok. Nem mozdulunk, csak gondolkozunk mind a ketten. Ő azon, hogy vajon nekem mi jár a fejemben. Azt mondom, ki akarom találni, melyiket szereti jobban, az angol, vagy a bécsi keringőt.

Közben persze azon tűnődöm, hol láttam én ezt a két szemet és ezt a mosolyt ez idáig? „Sok ember, kevés mozdulat.” Ez Kundera válasza. Újat kérdezek – Mit tehet az ember, ha egy áhított nő mozdulatát felismeri egy másik nőben? Erkölcsös-e beleszeretni a másik nőbe? – Erre a kérdésre nem tudok kész válasszal szolgálni – mondja Milan, én pedig dühömben távozásra szólítom fel és becsukom a könyvet. A borítóról még visszaszól az utolsó szó jogán: Halhatatlanság.

Azt mondta egyszer legkedvesebb munkatársam az erkölcsről, az az, amitől este aludni tudsz. Milan pedig arra gondolhatott, az erkölcs az, ami nem öl meg. Ha a szerelem nem öl meg, akkor nem beszélhetünk erkölcstelenségről. Nietzsche ennél is tovább ment és kijelentette, hogy egyáltalán nem beszélhetünk erkölcstelenségről, hiszen onnantól fogva, hogy mindenki maga írja a saját törvénykönyvét, mindenki törvénytisztelő, erkölcsös állampolgár. Az erkölcs így egy felesleges szóvá válik a szótárakban, ahol nincs definíció, csak az, hogy az erkölcs nem más, mint az erkölcstelenség pozitív aspektusa.

Miután megvitattam a kérdéskört a fenti alakokkal, visszaültem a felhők és a csillagok alá, és folytattam a magam romantikus jelenetét. Megnéztem magamnak az oly ismerős szempárt, és a mosolyt, nyugtáztam, hogy csak a holdfény e vetületében ismerős a mosoly, és csak így, hogy oldalra van hajtva a fej. Annál elragadóbb volt a vágy, hogy egy szál csókkal lepjem meg ezt a mosolyt, ami egy már-már elfelejtett lehetőséget villantott fel újra új életem küszöbén. Egybekeltek ajkaink, én pedig díszkúttá váltam. Ittam, ittam e mosolynak a belső világát, ezt a belső kis országot, ahol a határ mentén fogak sorakoznak, és egy nyelven beszélnek, amit az enyém simogat. Ennek a nyelvnek az íze, mint a langyos őszi eső, úgy hullott bele az életembe.

- Nem veszed észre, hogy folyton engem plagizálsz? – kérdezte másnap Milan, mikor meséltem neki a történetet. – Kellett neked leírnod! Hány és hány ember élhet a joggal, hogy a te szavaidat csavargassa kénye-kedvére? Mit gondolsz? – Szerintem a regény akkor igazán jó, ha nem lehet felhasználni, ha nem lehet megfilmesíteni, ha nem lehet elmesélni. – Én sem mesélek el semmit, csak lusta vagyok, és a szavaiddal dobálódzom, úgysem érted meg, mert nem beszélsz magyarul. Egyébként hálás lehetnél, hogy két szavadból írtam egy bekezdésnyi verset, halhatatlanná tettelek. – Hát ez az!

Ha valaki végképp úgy dönt, hogy a nemlét édes ízét akarja magáénak tudni élete után, az ne írjon le semmit. És ne tegyen egyebet, minthogy étkezik, iszik, szeretkezik. Ne jusson tovább Maslow első szintjénél. Mert onnantól kezdve más embereket kell bevonni az életébe, ami már-már egyenlő a kicsi halhatatlansággal. – A szeretkezés nem halhatatlanság? – Miért, szerinted a nők ránk figyelnek szeretkezés közben, vagy inkább arra, ki más lehetne még bennük, és elég kívánatos-e az arckifejezésük ahhoz, hogy másnap büszkén meséljünk róluk? – Akkor ezért meséled el te is ezt a történetet a felhőkről és a csillagokról és a csókról, ami nem biztos, hogy annak szólt, aki kapta? – Erre a kérdésre nem tudok kész válasszal szolgálni – mondom pimaszul mélyen tisztelt Kundera úrnak.

***

Végül mégis a vonat mellett döntöttem, hogy miért, azt máig nem tudom megmagyarázni. József Attila után én veszem elő először ezt a mondatot, ebben a formájában. Az a célom vele, hogy elkezdjem elmesélni azt az esetet, amikor egy órára sztár lettem.

- Van még ebben a kabinban egy szabad hely? – Nincs sajnos. Nyugtázva vettem lépteimet a következő kabin felé, amikor egy lány kijött a kabinból, ahol már nem volt üres hely, és felkiáltott: - Van hely, gyere! Gyere be, van még hely! Bementem.

Nyolcfős fülke, benn hét lány: nosztalgiával tölt el a hangulat, de ez most valami más. Gimnazista lányokkal utazni tanulságos dolog, be kell látnunk. Jókedvükben úgy érezték, én vagyok az est fénypontja, valami meglepetésfiú, és sorban elkezdtek bemutatkozni. Csak úgy dobálóztak a nevekkel, mint én az imént Kundera úr három-négy szavával – díszkút, langyos eső, hullik -. Azt sem tudtam, kit hová tegyek. – Hát, én pedig Péter vagyok. Örülök a szerencsének. - Mi is örülünk! – énekelték kórusban. Sorban haladtunk, mindenki elmondta a családi nevét, azt, hogy mit sportol, és hogy milyen zenét szeret. Úgy néz ki, a tinédzserek még mindig a zenével határozzák meg az embert, és nem tudtam, engem hová tesznek majd a kis kosaraikban, melyik típusba fogok tartozni, és mit kell ahhoz mondanom, hogy betegyenek abba a kosárba, amiből legszívesebben vettek ki gyümölcsöt.

Egy óra múlva szomorú búcsút kellett vennünk egymástól, és megint megleptek: arra kértek, adjak nekik egy-egy aláírást. Nem tudtam mire vélni a helyzetet, biztos voltam benne, hogy gonosz tréfát űznek, de amikor megkérdeztem a legcsendesebbiket, hogy ő is kér-e, azt mondta lámpalázasan, hogy ö... igen, ha ö… lehet. Az emellé társuló arckifejezés azt az érzést keltette bennem, hogy itt nincs szó gonosz tréfáról. Amikor Zsófi megkért, írjam oda azt is, hogy Zsófinak, elnevettem magam, és megkérdeztem, most ez komoly, vagy mi a helyzet. És komoly volt, én pedig azt éreztem, nekem az életben ennyi jutott Hollywoodból, úgyhogy fogjam magam és élvezzem, amíg meg nem hallom: Kecskemét – Kecskemét állomás.

A csordaszellem nyilvánvaló jelenség volt, de ami felettébb figyelemreméltó, az a tíz perc alatt kialakuló féltékenység-érzet, és a feszültség, ami abból fakadt, hogy nem mindenki ülhetett mellettem, és nem tudtam egyszerre mindenkire száz százalék figyelmet összpontosítani. Tíz perc és kialakulhat valamiféle kötődés az emberekben egymás iránt! Ilyen szögből elég hosszú az élet ahhoz, hogy megtaláljuk elveszett énünket a világban. Feltéve persze azt, hogy még életben van. Vagy legalábbis halhatatlan.

***

Céges partik: A legnagyobb fényűzések színtere. Nagy európai pénzügyi cég, sok-sok munkatárs, sok-sok fény, svédasztalok, és partnervásár. A szerződött partnerek a seggünket nyalják, mi pedig élvezzük a csiklandozást. Syma Csarnok, fények, lárma, önfeledt szórakozás, és a partnerek önfeledt seggnyalása. 15 évesek vagyunk Magyarországon! Lángoló színpad, mintha áldoznánk.

Hamar kiderül, hogy áldozunk. Egy sátánista szertartáson találom magam, és a színpadon nem más stand-upozik, mint Vámbéry Ármin. Lángokban, persze, ahogy megálmodta.

Rímeket dadog egymás hátára, az én verseimet, drámai hangon. Kiül arcomra életem összes lepedéke és velük nézem, mi történik. Rímek lökik egymást előre a műsorban, és nevet mindenki, de valaki nagyon hangosan, észre is veszem. Hamar rájövök, valójában csak ő nevet. Ármin tűztáncot jár. Boldog, nincs már messze.

A műsor végén elporlad, mint a kockázat, nekem pedig úgy tetszik a jelenet, mint egy kétfázisú szimplex módszer, amellyel megoldhatnám az élet nagy lineáris programját, ha nem terelné el figyelmemet unos-untalan az éles nevetés.

Updike az. Ő nevet, Ármin pedig eldob magától öt négyzetmétert.







Utoljára változtatva 11-10-2008 @ 03:09 am


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: mickey48
(Ideje: 11-10-2008 @ 08:43 am)

Comment: Néhol komolyan érdekes - nekem túl hosszú, azonban most mégis figyelmesen elolvastam - Pétre - Tetszett ez az írásod...


Hozzászóló: piroman
(Ideje: 11-10-2008 @ 03:23 pm)

Comment: Nekem bejött! Grat.: piro


Hozzászóló: felix
(Ideje: 11-10-2008 @ 08:26 pm)

Comment: Érdekes párbeszédek, monológok, gondolatfutamok. Nagyon tetszett. Gratulálok! Szeretettel: félix


Hozzászóló: AngyaliAndi
(Ideje: 11-13-2008 @ 08:27 pm)

Comment: Kár, hogy ilyen ritkán írsz.:)))))))))))))) Puszillak!


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.39 Seconds