Cím nélküli ballada
Ablakokban gyertyák gyúlnak fényárban az utca, kis harangok kolompolnak ünnep van ma újra
Énekelnek az emberek itt a kis Jézuska… szembe jön egy kócos gyermek szakadt szánkót húzva
Sír zokog a kicsi leány öltözéke pőre, elszalad, majd mégis megáll s néz a szemlélőre…
Kis ruháján múltnak foltja arca sovány, sápadt, nem kérdezem, ám ő mondja /látszik nagyon fáradt/:
„Elmegyek a temetőbe anyám ott kint alszik, megkérdezem én azt tőle apám mért haragszik?
mért’ bánt, mért’ ver engem mindig mindezt miért kapom? így lesz ez már tán a sírig? pokol minden napom,
Megkérdezem jó anyámat mért’ hagyott itt engem, nincsen senkim csak a bánat sokszor nincs mit ennem
Kimegyek a sírkövéhez leborulok rája engem akkor ő is érez tudom, hogy ezt várja… … Kicsi Jézus, ha ma végez elvisz őhozzája…
Elrohan a csöpp kis árva eltűnik a ködben álom ország útját járva felébredek csendben, keresem őt, de hiába sír, zokog a lelkem…
|