Kérlek... Istenem! Csak egy pillanat!
Megfáradt testem elernyedhet alant,
míg lehunyom pilláim megfáradt szárnyait;
tovatűnt másodpercek kényes habjai,
lenyugszanak életem kurta hullámai.
Pihenni, elfeledni a gondok mázsás pihéit!
mint száznyi ölelő karok, melyek testem fészkelik.
Sikítanék... " Nem szabad! " De hangom fejemben elakad.
Fellázad testem, s lelkem fortyog, mert a robotnak vége...
Akaratom , mint a lenyugvó nap fénye...
nesztelen. Ezernyi gondolattal tűnik el,
ahogy a fények szikrázó elemei bújnak a horizonton
és én csendesen elalszom. Édes álom.