Küzdőtér |
|
|
|
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Kezed kezemben halandó remegés Ideje:: 11-25-2008 @ 12:57 am |
|
|
|
|
Rátok nézek mind, s látom a lelketekben rothadó szerelmeket. Talán halkabban söpörném arrébb az álmaitokat a csatornába. Egyszerű lehetne világomból csemegézni a nyomorúságot és lassú imákat mormolni a szekrényből. Hol van már a világ üszkös lábára lábára tekeredő telefoncsörgés a tegnapelőttből, csak reszketeg liliomok ruhái közt hajoltok le leveleimért. Rengeteg fordúl arrébb a magány és nagyot sóhajt a Duna derékba tört partja. Nem tudom kik vagytok már, örvényekben bukkannak fel a dobókockák és utolszor még hármast vigyorognak a homlokotokra. Könnyeket sír fel a táncom és összeremegek a hidakkal. Villamost látok még vitorlának feszülni, elhagyott emlékeket húz maga után a körúton. Lábnyomában pestis kap levegőért, összecsókolózik hát a sínekkel és csak rátok nézek mind, félelemből tán csomót kötök a cigarettámra, majd arrébb szálok egy melegebb univerzum felé.
Halványabb ragyogással hulltak alá az autók fényei, összetekeredtek a lámpaoszlopok, a virágos ládák fiókákat dobáltak és a kihalt utcákon keringőre keltem egy elsóhajtott dallal kézenfogva. Kékre fagyott szememből álmosan tekintett ki a halál. Az ajtó alá rugdalt boldogságon átgázolt a nyikorgás, de még mindig itt vagyok. És álmodok. Hangosan a csendben. Táskába bújt vágyaitokon olykor megugrik a zipzár. Hát kit érdekel. Csak feslett hajatok megől néztek rám szüntelen. Tükörbe fordult az arcotok, s magatokat látjátok bennem, hulló levelekben, száradó könnyek redőin. Hiába való volna nézni, ahogy megöregszem. Nem szólok semmit, várom a részeg vonatokat a föld alatt. Köröket rajzolok és télbe fordúl az ősz, hát hová lett a szépség csuklótok elroppant sikításából. Térdhajlatomban felüti fejét a kolera, rekedten álltok önmagatok melegében, nyomomban kihúnynak a skarabeuszok is a hajatokban. Kezed kezemben halandó remegés, ahogy összeszorít még egy hegedűhúrt. Néha még mosolygok a sarokban és nézem az inged gallérjában megbúvó csíkokat. Nem érzem az ízeket, hazúd csókod elhalványul az ópiumgőzben. Csendben várom a hajnalt a holnaputánban, tudom, hogy ismét reátok nézek mind és mégegyszer meghalok. Hát mit érdekel az engem. Válladon álmodok ma utolszor, húnyt szemekkel számolom a szívdobbanásaidat és tudom, hogy egy pillanatig még boldog leszel, mikor magadra maradsz. De már érzem a szelet, ahogy kopog a ráncaimon és mezítlábam remegve a romlásba fúródik. Kihúnynak a tengerek, elmúlik karjaitokból a gravitáció, s mindenki részeg eufóriában emelkedik az elszökő levegőben. Utolsót sóhajt még a nap, s szívében megszakad a hidegfúzió. Nincs menekvés a tűsarkak koppanása elől, dobhártyámba égve kísér a végtelenség felé. Nem lesz több fáj, nem lesz több szép, nem lesz többé semmi sem. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 11-25-2008 @ 01:05 am
Hozzászóló: csitesz (Ideje: 11-25-2008 @ 06:08 am) Comment: Érdekes, néha szerintem céltalanul egymásbafonódó képek, csaőongó gondolatok. üdv. Józsi |
|
|
|
|
Hozzászóló: wanderer75 (Ideje: 11-25-2008 @ 03:45 pm) Comment: Különleges ez is. Nekem nagyon tetszik!:) |
|
|
|
|
Hozzászóló: szellzsofi (Ideje: 11-27-2008 @ 11:39 am) Comment: Ezt is szeretem. |
|
|
|
|
|