Természetesen Amálka is úgy képzelte el kislány korában, hogy majd ott ül, sűrűn lefátyolozva, jobbján és balján egyaránt az udvarhölgyei - ugyancsak sűrűn lefátyolozva -, a királyfi mégis felismeri, mert "két ezer millió embernek sokaságból" is felismerné, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Aztán telt-múlt az idő, és Amálka kezdte megsejteni a nagy büdös valóságot: tudniillik, hogy az élet nem habostorta.
- Valaki összekuszálta a mesét! - húzta rémülten magára esténként a takaróját.- Honnan tudjam, mi  a legfontosabb dolog az életben, ha semmi sem úgy van, mint a mesében?
A nagymama, aki napközben a szobában varrogatott, megsúgta Amálkának, hogy az a legfontosabb, hogy a kötő eltakarjon mindent.
Az anyukája, aki napközben folyton más gyerekekkel törődött, összehúzta a szemöldökét és azt mondta: az a legfontosabb, hogy megőrizze a szüzességét!
- Mert különben mit adsz majd a férjednek? -tette fel a kérdést magyarázatképpen.
Igaz, ami igaz, Amálkának nem is nagyon volt más vagyona, csak a szüzessége, mert a hozomány már kiment a divatból, és azon a napon, amikor betöltötte a tizennyolcat, azonnal felnőtt lett, akiről nem kell tovább gondoskodni. 

És akkor jött a Tenkes kapitánya, majd a szexuális forradalom, és Amálkát elsodorták az események.
Az egyetlen vagyonát, előre megfontolt szándékkal eljátszotta, de erről mélyen hallgatott anyja előtt.
Legszívesebben bebújt volna a nagymama kötője alá, de megértésre ott sem számíthatott, hiszen a nagymama még csak utódnemzés céljából hált együtt a nagypapával. (Összesen hatszor -vallotta be a szemüveg mögül, és egy pillanatig, elborzadva tekinett a hímzésre)
Amálka értette a nagymamát, mert addigra rájött, hogy a szex tényleg borzalmas dolog, de nem volt mit tenni. Forradalom volt. Szeretkezni kellett, nem háborúzni. Mert a szex jó, a szex szabaddá tesz!
A negyedik próbálkozás után, Amálka belátta, hogy legjobb  lesz, ha feladja a harcot, és megvárja a királyfit, aki majd megmenti őt ebből az elátkozott helyzetből.

És ahogy az egy valamire való mesében történni szokott, egy szép napon megérkezett a királyfi Amálka életébe. Szegény legénynek volt öltözve, de ez ne tévesszen meg senkit. Azonnal megismerte Amálkát, pedig le sem volt fátyolozva!
Amálka ekkor már tudta, hogy a házassághoz szerelem kell, csak abban nem volt biztos, hogy felismeri a szerelmet, ha álruhába bújik. Ezért úgy döntött, hogy ez a szerelem, és ha szerelem van, akkor jöhet a házasság, és végre jöhetnek a gyerekek, és akkor majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Ám, mint tudjuk, az élet nem habostorta!

A szegény legényről kiderült, hogy valódi, a szerelemről, hogy nem valódi, a házasságról pedig az, hogy szörnyű tévedés. Amálka megrettent a felismeréstől, hogy most már nemcsak a saját bőrét viszi a vásárra, hanem azét a két ártatlanét is, akit idő közben a világra hozott.
Amálkában felébredt a felelősség és álmos szemekkel bámult a semmibe.
- Hogyan tovább? -kérdezte és nagyot nyújtozkodott.
- Kutyából nem lesz szalonna - sóhajtott Amálka, és megfogta a két gyerek kezét, a batyuba bepakolta a hamuba sült pogácsát,  és elindult világgá.

Ment, mendegélt, míg egy nagy erdőbe nem ért, annak is a kellős közepibe, ahol a Favágó vágta a fát hűvös halomba.
- Hát, te mit keresel itt, ahol a madár se jár?- kérdezte csodálkozva, és szeretettel megsimogatta a gyerekek fejét.
Amálka rögtön tudta, hogy megtalálta az igazit, mert aki a gyerekek fejét simogatja, az rossz ember nem lehet.

Így éltek, éldegéltek, szereteben, boldogságban. Adott nekik az isten még két, szép gyereket, s most már a Favágó értük vágta egész nap a fát, Amálka meg mézeskalácsot sütött a kerítéshez.
Hanem egy szép napon, bekövetkezett a baj.
Amálka felment a padlásra.
Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, csakhogy a padláson talált egy ládát. Nagyon öreg láda volt, megette a rozsda a lakatot, így hát Amálkának nem volt nehéz dolga: reszkető szívvel felhajtotta a tetejét.
No, és mit látott benne?
Bizony mondom nektek, egy könyvet látott benne:

KÖNYV A SZERELEMRŐL

Nem tudni miért, de Amálkát, valami furcsa érzés kerítette a hatalmába. Félve nyúlt a könyv után, elrejtette a kötője mögé, leszaladt vele a szobába, és bedugta a nagy párna alá, hogy senki meg ne tudja, mi jár a fejében.
Esténként aztán, mikor mindenki békésen aludt, Amálka óvatosan elővette a könyvet és kiosont a konyhába olvasni.
"Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot...,"
Amálka beleborzongott a gyönyörűségbe.
"Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy nyitott rá. A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni."
Amálka fülelt. Mintha mocorgást hallott volna. Becsukta a könyvet. Belepirult a gondolatba, hogy esetleg meghallja valaki, amit olvas.
Mikor ismét csend lett, kinyitotta a könyvet és tovább olvasott:
"Légy fülig szerelmes! Olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza! Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél..."
És ekkor Amálka felsikított.