Egy hét múlva ébredtem fel a kórházban. Olyan volt, mintha a halálból tértem volna vissza, vagy csak egy hosszú álomból. Körülöttem gépek, belőlem csövek lógtak ki. Nem tudtam, miért élek még. Én akkor és ott, a becsapódás pillanatában feladtam mindent. Miért is éljek? Megbuktunk Amerikában, a németekkel sem lesz tutira szerencsénk, bebukjuk a fellépést. Gyerekem sem lehet már, meghalt a legjobb barátom... Nincs értelme az életemnek. Úgy érzem, csak az orvosok tartanak életben, a gépek, de ők sem tudják, hogy minek. Nem tudják, hogy én ezt nem akarom! Elkezdtem sírni, majd átment mindez zokogásba... Berohant a hangoskodásomra egy nővér, mire felpattantam, kitéptem a karomból az infúziót és ordibáltam, hogy meg akarok halni...
A következő tiszta képem két nappal későbbre tehető. Ott állt fölöttem egy nővérke, éppen valamit ellenőrzött. Ránéztem a bal kezemre, mert iszonyúan sajgott. Ott volt a nyoma annak, ahogy kitéptem az infúziót. Képtelen voltam behajlítani a karomat. Pánik kezdett úrrá lenni rajtam. Észrevette ezt a nővér is, akit ha jól láttam, Gittának hívtak.
- Ne kelljen fel! Nyugodjon meg! Semmi baj! A karja rendbe fog jönni, most a másikba kapja az infúziót. Minden oké! - és közben simogatta a karomat is. Kezdtem kicsit lenyugodni. Ekkor lépett be az ajtón Jojo. Láttam rajta, hogy rendesen ki van készülve. Nem akartam tudni ezek után, hogy Kari és Jucus hogyan néznek ki...
- Drágám! - sóhajtotta Jojo. Leült az ágyam mellé, a nővér közben kiment. - Miért? - ezt már csak suttogni tudta, mert a könnyek fojtogatták a torkát.
- Jojo, te nagyon jól ismersz. Tudod, miket éltem át. Nem akarom újra! Nem akarom ezt tovább! - és már mindketten sírtunk. Jojo felült az ágyamra és amennyire a csövektől tudott, átkarolt. Így voltunk percekig, amíg kicsit apadt a könnyünk.
- Minden újság rólad ír... Azt írták, hogy összevesztél Karival, kirohantál az étteremből és meg akartad ölni magadat... Egy újságírót sem engedtünk ide be, de tudnod kell, hogy ezek után nehéz lesz visszatérned...
- Tudom. Feladom. Kész, ennyi volt.
- Nem adhatod fel!
- De mondd meg, minek éljek? Nincsen semmim és senkim!
- Itt vannak a barátaid, a karriered!
- Milyen barátaim? Milyen karrierem? Misi meghalt, a dalom megbukott... Nincsen nekem semmim és senkim!
- Ne hajtogasd ezt, mert nem igaz! Itt vagyok én, Kari, Jucus, Attila, Ádi... Mi mind a barátaid vagyunk!
- Attila? Ő meg hogy jön ide?
- Ő is jó barátod...
- Nekem? Na, persze! Hagyjuk ezt Jojo! Nincsen értelme.
- Nem zuhanhatsz ennyire magadba!
- Már miért ne tehetném meg?!? Az én életem és én el akarom dobni magamtól! Hagyjál meghalni nyugodtan! - és megint készültem kiszedni magamból az infúziót, de Jojo lefogott. És mivel igen csak le voltam gyengülve, könnyedén sikerült neki. Gyorsan megnyomta a nővérhívó gombot is.
- Ha ilyen vagy, akkor én sem leszek kíméletes. Aludd ki magadból ezt a sok baromságot!
Mire kimondta, be is jött Gitta és beadott egy nyugtatót. Jó pár hétig feküdtem még a kórházban. Aludtam, ettem, bejárkált hozzám Jojo és beszélgetni próbált, de sokszor meg sem szólaltam. Ha mégis, akkor is csak azt hajtogattam, hogy meg akarok halni. Képtelen voltam rózsaszínben látni a dolgokat.
Közben persze nem állt meg az élet. Bár a kisebb fellépéseket lemondták, a nagyobbakon Kari sokszor fellépett. Bevett maga mellé egy másik lányt, Milát, hogy amíg felépülök, helyettesítsen engem. Ez nem segített egy kicsit sem az állapotomon, csak azt az érzést erősítette bennem, hogy már nincsen rám szükség. Időközben befutott dal lett Amerikában a Give a thought to me, és esedékes lett volna egy amerikai bemutatkozó fellépés is...
- Na, jó, ebből elég! - jelentette ki Jojo. Fogta, finoman, de határozottan felültetett. Odahozott egy tükröt.
- Ide nézz! Látod? Hogy nézel ki? Így! Látod, egy senki lettél, elérted a célodat! Senkiként akarsz meghalni?? A Give a thought to me sikeres lett, érted? Amit te írtál! Mehettek Amerikába, előttetek a pálya! Útban van a Crazy a siker felé és te ki akarsz belőle maradni? Misi elment, na és? Szerinted ezt akarná látni, hogy hetekig fekszel egy kórházi ágyon azon keseregve, hogy milyen szar az élet? Ezt akarná? Szeretett téged, tiszta szívéből imádott! Nem ezt kívánta volna tőled, ebben biztos vagyok! És, ha szerelmes volt beléd, mi van akkor? Elment és nem tudsz ellene tenni! Inkább érte tedd meg, hogy felépülsz és folytatod a sikeres pályafutásodat! Emlékszel a mappára? Az utóbbi időben csupa szomorú hír került bele. Ezt akarod folytatni? - a végén már ordibált velem, majd jól meg is rázott. Én pedig, mint, aki végre felébredt, rámeredtem és csak néztem... Aztán észrevettem az ajtóban Karit, Milát és Jucust.
- Misi szerelmes volt beléd? - kérdezte szájtátva Kari.
|
