Amikor az utolsó naplómat írni kezdtem, hideg volt és sötét és esett az eső.Péntek volt és 13.-a.Aznap felrobbantottam egy benzinkutat, eltörtem a lábam egy félig megevett almával, leütöttem a barátnőmet, hogy az eszméletét is elvesztette és elvesztettem az öcsém pisztolyát amit el kellett volna rejtenem mert fontos bizonyíték lehet egy bűntényben.Amellett az összes pénzemet ellopta egy zsebtolvaj a kórházban, ahol elláttak.Nem mondhatnám, hogy túl jó napom volt.Talán ezért is döntöttem úgy, hogy eddigi szokásommal ellentétben naplót kezdek vezetni.

            Elsőre jó ötletnek tűnt, sőt kiemelkedő, ragyogó ötletnek.Sose gondoltam volna, hogy egy napló akkora bonyodalmakat okozhat, mint tette ezt az utolsó.Előtte is volt egy pár, csupa jobb sorsra érdemes noteszecske.Azok nem okoztak galibát.

            Persze, gondolhatná az ember, hogyha mindent leír egy olyan füzetbe, amelyet távolságtól függetlenül többen is  olvasnak, már azokban a percekben, amikor beírok a füzetbe…Ki gondolta volna, hogy ilyen füzet is létezik?

            Az egész úgy kezdődött, hogy leírtam mindent.Mindent, ami eddigi életemben velem történt, napról napra mélyebben és jobban feltárva a sorsomat (leendő alakítói előtt).Leírtam a hangokat a fejemben, a lányokat, akik folyton követnek, az összeesküvést, amelyet a tanuló ifjúság ellen szőttek mocskos álmokkal megfertözött magasrangú államférfiak…Sőt, még többet is.Még azt is, amiről még a doktor úrnak sem beszéltem soha.

            Hát egy nap, mit ad Isten, beállított hozzám a Lány.Én rögtön felismertem, hogy kicsoda ő valójában.Akkor még nem tudtam, hogy ez a felismerés kölcsönös volt.A buszon találkoztunk.Ő mögém ült, és végig úgy éreztem, figyel engem.Mint kiderült, igazam volt.Ez akkor derült ki, amikor szokásommal ellentétben leszálltam a buszról már a harmadik megállónál (a hetediknél keleltt volna) és elindultam az erdőben arrafele, amerre már nincsenek házak.Egy idő után (olyan jó fél órát gyalogolhattam) megálltam, letettem a csomagomat a földre és leültem.Alig pár perccel később a Lány ott volt mellettem.Leült mellém egy farönkre és nem szólt egy szót sem.Sokáig hallgattunk.

            -Tudom, ki vagy-mondtam neki.De ő erre sem reagált.Azután nem szóltam egy szót sem.Mikor azonban besötétedett és felálltam a földről, reámszegezte gyönyörűszép szemeit, és azt mondta, kell neki a naplóm.Nem volt nálam.Erre ő mérges lett.Miért is ne lett volna mérges!A naplómban minden egyes szó igaz volt…Minden az összeesküvésről, a halott nővérekről, a titkos társaságokról, az öcsém gyilkosságairól (aznap derült ki, hogy nincs is öcsém) és arról is, hogy én valójában nem diák vagyok, hanem tanár az iskolában, ahová járok.Érdekes, eddig nem vettem észre…Fura is volt néha, hogy csak én feleltem eddig minden órán…

            Aznap hazavittem a Lányt.Hiba volt.A szokásos rend helyett hatalmas káosz fogadott engem.Mindent feltúrt a betörő, aki kirámolta a lakást.A naplóm volt az egyetlen, amit nem találtunk meg.A Lány sírva fakadt.Próbáltam vigasztalni.Hasztalan.Mondtam neki, hogy már láttam máskor is.A parkban, a játszótéren, néha az iskola sarkán.Időnként a plázában.Számtalanszor a metrón.Nem érdekelte.A naplóm kellett neki.

            Próbáltam visszaemlékezni rá, mit írtam abba a hülye füzetbe.Nem tudtam.Amíg a fejemben volt minden, könnyebb volt.Addig mindig mindent tudtam.Amióta leírtam, már semmi sincs a fejemben.Azóta teljesen üres az agyam.Nem emlékszem semmilyen részletekre.Csak arra, hogy a halott nővéreknek közük van a nagyhatalmú férfiakhoz, akik a mai fiatalságból akarnak hadsereget csinálni maguknak, amivel meghódítják a világot.Valójában mindent a nővérek irányítanak, akiket 1928-ban elégettek egy kis román faluban.Bosszút akarnak állni a világon.De a többire nem emlékszem, pedig fontos lenne.Megfejtettem a titkos nyelvüket.A titkos jelrendszerüket, a kódjaikat, a manipulációikat a tankönyvek a szövegében, a tudatalatti üzeneteiket a média reklámjaiban, de nem emlékszem már, mik voltak ezek a kódok, vagy hova vannak elrejtve…Pedig a Lánynak ezekre, és a résztvevő államférfiak nevére és a bizalmas információkra és az elkészült sereg nagyságára vonatkozó felmérésekre, becslésekre és pontos adatokra volna szüksége…A Lány segítségével megállíthatnánk őket.

            De már nem emlékeztem a részletekre.Leírtam őket a naplómba, ami most eltűnt, és így nélküle tehetetlenek vagyunk.A Lány csak sírt.Miért bőg ennyire?A világnak úgyis vége van hamarosan.Próbáltam a lehető leggyengédebben átölelni.Simogattam egy kicsit…Majd fölálltam és becusktam az ajtót.Elkezdtem vetkőzni.Ő megdöbbenve nézett rám.Nem értette mit akarok.Hirtelen én sem tudtam.Fölállt és elment.Egy ideig nem láttam.Pár hét múltán azonban visszatért.

            -Megvan a napló-mondta.-Irakban.

            Tehát elutaztunk a közel keletre.Ami ugye, most háborús övezet.Nem volt egy könnyű utazás.Rengetgszer kellett igazolni magunkat és volt, ahova be se engedtek.A harmadik napon pedig felrobbant egy busz mellettünk.(Megint elfogott az a különös érzés, hogy nincs is öcsém.Ki érti ezt?)Nemsokára azonban találkoztunk egy arab nővel.Nála volt a naplóm.Állítólag a barátai rabolták el, hogy az értékes információk biztonságban legyenek.Mint kiderült, ők is tudtak a nővérekről.Ezért készítették el azt a különleges naplót aminek minden egyes oldalába beépítettek egy speciális szenzort amivel mérföldekre érzékelni lehet, ha valamit írnak bele.Miután minden szükséges információt megtudtak belőle, elvitték tőlem, nehogy rossz kezekbe kerüljön.ÉS elrejtették.És megtervezték a merényletet a nővérek műveletének irányítói ellen.Ez nem tetszett a Lánynak.

            Meg az sem, hogy engem szemeltek ki a merénylet végrehajtására.

            A terv a következő volt:mivel már a nővérek is tudtak a naplóról, el kell vinnem a megbízottjuknak a könyvet.(Minden információ már úgyis a mienk)Átadom nekik, cserébe találkozót kérek a fönöküktől, azzal az érvvel, hogy tökéletesíteni tudnám a fiatalok agymosását egy új tantervezettel.Így magas pozicíóba juttatva magam és persze a közelükbe férkőzve végezhetek mindenkivel akinek köze van a tervezethez.A legegyszerűbben pedig egyik titkos gyűlésükön.Aztán én, mint az új oktatásügyi miniszter visszamosom a fiatalok agyát.Nem lesz könnyű munka, de talán menni fog…

            Amikor elbúcsuztam a Lánytól, nagyon sírt, megint.Nem akart Irakban maradni.Én meg nem akartam embereket ölni.Hiába, senki sem azt teszi, amit akar.Megígértem neki, hogy vigyázni fogok magamra.Ő csak sírt.Mint később kiderült, engem siratott.Nem is ok nélkül.

            Ugyanis ellopta a naplót búcsuzkodás közben.Ezt csak akkor vettem észre, amikor már a találkozón voltam és át kellett volna adnom a megbízottaknak.ŐK meg, mivel nem volt nálam az üzlet tárgya, nem üzleteltek velem.Bezártak engem egy koszos pincébe valahol a világ végén.AZ egyetlenek pedig  a nővérek, akik tudják, hol vagyok.És most már ők se, mert közben rájöttem, hogy a Lánynak azért kellett a napló, hogy elpusztíthassa őket.Persze, gondolhattam volna, ez így sokkal egyszerűbb volt.Gondolom, az Irakiak is csak ki akartak használni engem.Nem csak elpusztítani akarták a készülő birodalmat, hanem a sajátjukat akarták a maguk helyébe állítani.Nekik se sikerült, a Lánynak hála.

            Csakhát a Lány miatt én most meg meg fogok halni, mert senki sem tudja hol vagyok, el vagyok zárva a napfénytől is egy sötét pincében, és még csak segítségért kiáltani sincs erőm…Tudtam, hogy rossz végem lesz, na de erre azért, nem számítottam…

            A naplómmal pedig ezek után, nem tudom mi történt.