Amálkának mindössze annyi pénze volt, amiből egy padlásszobában, egy hónapra, szállást tudott bérelni, magának.
Azt a néhány régi, öreg bútort, amivel berendezték a szobát, épp megfelelőnek találta. Az ablakból rálátott a háztetőkre, a város fényei, mint földre hullt csillagok ragyogtak előtte. Rácsodálkozott az Ismeretlenre.
- Milyen szép is tud lenni, ami távolról oly félelmetes! - sóhajtotta, majd feltekintett az égre, mézeskalácsból Holdat álmodott, és azzal kívánt jó éjszakát a gyerekeinek.
- Hozzon a holnap vigaszt, enyhüljön a bánat, angyalok vigyázzák a mézeskalácsházat!
És mivel nagyon elfáradt, lefeküdt és azon nyomban el is aludt.
Másnap reggel Amálka elindult munkát keresni. Mivel semmit nem tudott az életről, benyitott az első ajtón, ami fölé nagy betűkkel ez volt kiírva:
ÁLLÁSKÖZVETÍTŐ
- Miben segítehetek? - nézett fel unottan a szőke, fiatal lány az asztal mögül, miközben a körmét reszelgette.
- Dolgozni szeretnék - zsugorodott össze Amálka még jobban.
- Na, igen! - bólintott a lány. - És mihez ért?
- A mézeskalács készítéshez - vágta rá büszkén, Amálka.
A szőke abbahagyta a körömreszelést.
- Viccel? - húzta össze szigorúan a szemöldökét.
- Nem, kérem! Nem viccelek - válaszolta Amálka. - Nagyon szép kerítést tudok sütni mézeskalácsból, sőt akár...
- Na, ne szórakozzon itt velem! - hajolt az asztal fölé a lány. - Pénzt akar keresni, vagy csak szórakozni jött?
- Természetesen pénzre is szükségem lenne...
- Na, látja! Ha tényleg dolgozni akar, elmehet árufeltöltőnek. Bár, amilyen kicsi... - mérte megvetően végig. - Azért csak próbálja meg! Sosem lehet tudni.
Így hát, Amálka elment a megadott címre, hogy megismerkedjen az árufeltöltő mesterséggel. Szerencséje volt, mert a főnöke, aki alkalmazásba vette, maga is nagyon összezsugorodott az idők folyamán. Megmutatta Amálkának mit kell tennie.
- Itt van ez a kék doboz. Ebből szépen átpakolja az árut ebbe a zöld dobozba. Aztán lezárja, leragasztja, megfordítja, majd ezzel a késsel kinyítja és átpakolja az árut ebbe a piros dobozba.
- Nem lehetne rögtön a piros dobozba? - kérdezte félszegen Amálka.
- Okoskodik? Okoskodik? - villogtatta a szemét a kis ember.
- Nem, kérem! Én csak...
- No, ha pénzt akar keresni, jobb, ha mindjárt nekilát! Nincs nekem időm erre, hogy mindenkinek tízszer elmagyarázzam az egyszer egyet - és ott hagyta Amálkát a dobozokkal.
Mikor este visszatért, Amálka épp befejezte a századik piros doboz leragasztását is. A zöld dobozok ott gyülekeztek egymásba rakva, mindegyik felvágva, ahogy kell.
- Na, ugye! Megy ez! - mondta elégedetten a kis ember.
- Én kérem dolgozni szeretnék! - kellemetlenkedett Amálka.
- Dolgozni??? -ráncolta össze a homlokát a kis ember, mert sehogyan sem értette, hogyan lehet Amálkának problémája, ha neki nincs.
- Úgy értem - folytatta elszántan Amálka -olyasmit szeretnék csinálni, aminek értelme van. Mint pl a mézeskalács sütés...
- Hja! Hogy magácska értelmiséginek képzeli magát! Akkor bizony rossz helyen jár! Menjen vissza oda, ahonnan jött! - pattogott a kis ember, és kezébe nyomta a napi bérét.
Másnap Amálka újra benyitott az Állásközvetítő ajtaján. A szőke épp a körmét lakkozta és azonnal elküldte egy irodába
- Ott megpróbálkozhat az adatrögzítő mesterséggel - fűzte hozzá gúnyosan.
Az irodában egész nap számokat kellett írni egyik papírról egy másik papírra.
A következő nap a szőke már nagyon dühös volt mikor Amálka megjelent reggel az ajtóban.
- Ha ez a munka sem felel meg, akkor nem tudunk segíteni magán - közölte és unottan feltekert egy szőke tincset az ujjára.
Amálka egész nap egy üres boltban állt, mint eladó, de nem adott el semmit. Ezen Amálka egyáltalán nem csodálkozott, mert a boltban lévő ruhák nemcsak drágák voltak, de ízléstelenek is. Estére belátta, a kereskedő mestrség sem neki való.
Amálka megértette, hogy csak magára számíthat.
Kiállt az utcasarokra és énekelni kezdett:
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetõk helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon ugyis, ha
nem kérem.*
És ha hiszitek, ha nem, Amálka éneke az égieknél meghallgatásra talált, mert küldtek egy embert, aki állást ajánlott neki a színházban.
- Épp jegyszedőre lenne szükségünk - mondta. - Ha van kedved, holnap kezdhetsz is.
Amálka táncolva tette meg az utat a padlásszobáig. Végre, végre! Nemcsak pénzt fog keresni, hanem igazi munkája lesz. Olyan, amivel hozzájárulhat, hogy az emberek boldogabban éljenek.
- Színház az egész világ! - sóhajtotta Amálka vidáman az ablakban tipegő galamboknak, majd nagyot ugrott örömében. - Új szerep vár rám! Jegyszedő leszek.
Mézeskalácsból Holdat álmodott az égre, és azzal kívánt a gyerekeinek jó éjszakát:
- Ígérem nektek, megnövök! Lopjon a holnap örömöt szívetekbe, kergesd el Hold mindannyiuk bánatát.
___________________________
* ének: Nagy László: Adjon az Isten |
