Luberda Gábornak

Nyár volt, szép volt
Tavasz van, rég volt
Minden kihalt belőlem
Mit egykor irántad éreztem
Elmentél s elvittél egy
Részt belőlem s tudom
Nem hozod vissza sohasem

Fél év szerelme pár hónap
Alatt eltűnt belőlem
Pedig azt mondtad, hogy
Örökre velem lesz
Csak áltattam magam
S rájöttem, te sosem
Leszel Önmagad

Nem akartam
Hinni a szememnek
Pedig páran figyelmeztettek
Én mást láttam benned
Mint ami voltál
S most cipelhetem
Szívem fájdalmát

Hazudtál, mikor azt
Mondtad:”Jövök vissza!!!”
S én kis naiv még
Vártalak
Majd hirtelen vádaskodni
Kezdtél. A hibás
Talán én lennék?

Nem, s ne akard, hogy
Ezt higgyem, mert tudjuk:
Mindent megtettem

Váljunk el szépen, csendben
S őrizzük a szép perceket
A hétvégéket a tónál, mik
Életem legszebb
Pillanatait adták
Az édes, fogyhatatlan
Csókokat, melyeket senki
Más nem adhat
A boldog délutánokat
- ha kevés is volt
S az ellenállhatatlan
Éjszakákat, melyeknek
Nem csak egy célja volt

Folytatnám, de
Nincs rá erőm, hisz
Szívem most már
Összetört
Ordított, de lassan
Feladta, s azt kiabálta
„Térjünk most már haza!”

Haza, immáron nélküled
S csak emlékül
Jöhetsz velem
Hisz testem kilökött
Magából, tollam
Kifogyott tintájából