Mit ér a napsugár, ha kint hideg a tél?
Mit ér a csábítás, ha az ember hiába remél?
Mit ér az igaz szó, ha minden tett hazug?
Mit érnek a könnyeim, miért szenvedjek csak úgy?

Mit ér a szerelem, ha elvették tőlem?
Miért reméljek, hisz hülyét csináltál belőlem.
Tudom, hogy te akartad, s tetted amit tettél,
De látom rajtad, engem el nem felejtettél...

Mit ér a szó, ha ki nem mondjuk?
Miért jó a megcsalás, ha komolyan nem gondoljuk?
Mit ér a csók, ha közben másra gondolsz?
Én vagyok az álmod, a szerelmed, hát miért nem szólsz?

Mit ér az igazság, ha nem vallod be?
Inkább egy kalandért két szívet törsz össze...
Összetörted az álmunkat, én már nem akarom,
Illúzió már csupán minden gondolatom.

Mit érne a vallomás, ha túlságosan fáj a múlt?
Bár tudom, a szerelem még mindig el nem múlt.
Nem akarom, nem, nem, nem
Nem akarom, hogy még mindig te légy a szerelmem.

Mit ér ez a szenvedés, ha úgysem kellünk már egymásnak?
Mondd, mi értelme volt ennek a megcsalásnak?
Összetörnéd az ő szívét is? hisz szeret téged,
De nálad nincs érzelem, csak érdek.

Mit ér a tagadás, a hazudozás, ha neked is fáj?
De engem nem érdekel, én megyek tovább.
Talán csak most szerettem beléd igazán,
De mindaz, mi volt, csupán a múltam már.