vontatott épp annyira
amennyire magad alá
húzod a kezet fel-
segítene kedves
mindig olyan fáradt
vagyok látja most
is remeg a kezem
is didereg odalenn
egymagában oda
vagyok teljesen oda
hát mi legyen
kérdezte a bánat
elkerekedett szemmel
azt a felhőt a magasban
azt a szürkéskék
bodrosra gőzölt napot
egy azon a nyáron
egy azon a pillantban
mi legyen velünk
mondja meg nekem
hogyan ne essek le
ne húzzon le az a
magányos kéz
magával
ugye tudja hogy elmúlt
hogy ez a már nincsen
nem is hallja magát
szeme sem rebben
a göndör tincsek sem
rázkódnak meg
csak a vállak
maradnak magára
használja őket
erősek megizmosodtak
a tartásban
add a tied
mondta a felhő a bánatnak
add ide mindegyiket
nem bánom most
hogy mit hazudtolok meg
miért süllyedek alá
magához le
a kezéhez
a sárba, sárba, sárba
éneklem magunkat
add nekem
add már add na
ma fél kézzel
is megtartom
a világot
