Persze, nem volt minden ilyen egyszerű. Nekünk is ott volt a munkánk és a suli, nekik is a zenekar. Volt olyan hét, hogy rendesen küzdenünk kellett pár óra szabadidőért, amit együtt tölthettünk. Nehezen viseltem, hogy nem lehet velem mindig, de eszembe sem jutott, hogy összeköltözzünk, vagy ilyesmi. Nagyon korai lett volna még. Mila és Kari viszont másképp gondolkoztak.
- Szerintem totál felnőttek vagyunk ehhez. Az összeköltözés által csak jobban megismernénk egymást. - vélte Mila.
- Miki annyira biztos a szerelmünkben, hogy már holnap összeköltözne velem! - kontrázott rá Kari.
- Nem ismerek rátok! Kari, nem tanultál a régi dolgokból? Együtt vagytok pár hónapja és máris össze akarsz költözni vele? - értetlenkedtem. Számomra olyan abszurd volt az egész.
- Éppen ez az, hogy tanultam a régi dolgokból! Inkább lakjunk együtt és úgy tudjam meg, milyen alak, minthogy évek múlva derüljön ki! - vágott vissza Kari. - Te is követhetnéd a példánkat!
- De nem fogom! Tominak sem jut eszébe ilyesmi. És ne is jusson!
- Te a házasságot is ellenzed. Pedig, ha anno igent mondasz Attinak, minden másképp volna.
- Miért kell neked mindig a múlttal jönnöd? - kaptam fel a vizet. - Kiborítasz ezzel! Boldog vagyok és csak ez számít!
- Jah, aztán majd megcsal, mert nem vagytok eleget együtt...
- Akkor az egész annyit is ért!
- Rémesen makacs vagy. Egyedül fogsz maradni.
- Remek! Csak erre vágyom! - kiáltottam, majd felkaptam mobilomat és a lakáskulcsot. - Mire visszajövök, üres legyen a lakás!! - vágtam oda, majd bevágtam az ajtót. Szokás szerint futni indultam a parkba. Egy régi ismerős jött velem szembe.
- Hol jársz erre, amerre a madár se jár? - vigyorgott rám Tibi. Majdnem minden héten összefutottunk itt futás közben, szóval ezzel a mondattal mosolyt csalt az arcomra :).
- Csak a szokásos: levezetem a feszültséget. - válaszoltam.
- Valami súlyos történt? - kérdezte, majd leültünk egy padra.
- Összevesztem Karival és Milával. Úgy érzem, most kezdenek összecsapni a fejem felett a hullámok. Küzdök azért, hogy megmaradjon a párkapcsolatom, küzdök a Crazy-ért, és közben azt érzem, hogy egyedül vagyok. Egyedül harcolok, mintha mást nem is érdekelne az egész. Hogy csak nekem fontos.
- Mindkét esetben? Szóval Tomival mi a helyzet?
- Aranyos, kedves és imád, legalábbis úgy érzem. De mindig én kérdezem, hogy mi legyen, hová menjünk, mit csináljunk, mikor érsz rá, stb. Én igazodok hozzá, ő hozzám csak ritkán.
- Értem. Próbáltál vele erről beszélni? - tapintott rá a lényegre.
- Örülök, ha együtt vagyunk. Ezzel keserítsem meg azt a pár órát, amit együtt tudunk tölteni?
- Ennek így akkor sincsen értelme. Valahogy mindenképpen hozd szóba, mert idővel csak rosszabb lesz az egész. És mesélj, mi lett Kariékkal?
- Az egész abból indult ki, hogy össze akarnak költözni a párjaikkal.
- Ilyen korán? - lepődött meg Tibi.
- Látod, én is ezt kérdeztem. Mire persze én lettem a hülye, mert lakva ismerszik meg a társ, meg különben is, ha nem lehetek eleget a párommal, biztosan meg fog csalni...
- Kariban még mindig a régi dolgok vannak. Elképesztő. - rázta a fejét.
- Az. Felhozta Attilát is, hogy ha anno hozzámegyek feleségül, minden másképp lett volna. Ja, mert akkor biztosan nem megy ki Angliába, engem meg biztosan nem üt el egy motoros...
- Ne is gondolj többé rá! - ölelt meg. - Kari és Mila nagyon megérik a pénzüket. Nem is tudom, hogy tudtatok eddig kijönni. Egészen más beállítottságúak vagytok.
- Én csak attól félek, hogy ezzel vége mindennek. A Crazynek, amiért eddig szenvedtem, a sikereink... Eldobnának mindent egy pasiért... - kezdtem könnyezni.
- Az már az ő bajuk. Azt hiszem, bebizonyítottad nem is olyan régen, hogy egyedül is megállod a helyedet. A két lökött tyúk helyére szerzel két táncost és viszed tovább a formációt. Vagy van valami megkötés erre vonatkozóan a szerződésben?
- A Zsoltis incidens után nagyon másképp fogalmaztuk meg a szerződésünket. Bárki bármikor kiléphet, jogdíj viszont akkor nem illeti meg a későbbiekben. Az addig kiadott lemezek bevételének a meghatározott százaléka ugyan az övé, de a következőekre nem tarthat igényt. A további fellépések gázsijából egy fillért sem kaphat, hiába olyan dal megy, amiben ő is részt vett anno. Szóval lehetséges, hogy nem kéne a barátságot és az üzletet keverni.
- Igazából ezzel te jársz a legjobban. - állapította meg.
- Van benne valami. Alapítótagként előjogaim vannak. Csak hogy ez megilleti Karit is. Szóval, ha ő akarná tovább vinni a nevet, a dalokat, perre menne az ügy, mert közösen indítottunk.
- Őszintén! Mit bánnál jobban: a barátságot vagy a csapatot?
- Jelen esetben nagyon nehéz döntenem ebben. Alapból rávágtam volna, hogy a barátság mindenek előtt. De nekik meg a pasijuk fontosabb!! Érted a gondomat? - sóhajtottam, majd letöröltem a könnyeimet.
- Értelek. Bárcsak tudnék segíteni.
- Már az is sokat jelent, hogy meghallgattál. Laurával mi a helyzet?
- Minden rendben van. Lehetséges, hogy összeházasodunk. Majd még az idő eldönti. Egyenlőre jól megy minden. Összeköltöztünk, jól tudunk együtt élni.
- Örülök neki, hogy minden oké. Én megyek, lezuhanyzok, aztán mennem kell próbára. Jó, hogy találkoztunk!
- Rám számíthatsz! - kacsintott.
Otthon eléggé puskaporossá vált a hangulat. Kari és Mila folyton pakolásztak, neten lógtak lakást keresve... Alig szóltunk egymáshoz. Maximum annyit, hogy ki mikor akar próbálni, milyen fotózás lesz, hol lépünk fel... Szóval leginkább a munka volt a téma. A színpadon pörögtünk, mosolyogtunk, de amikor lejöttünk, már csak mint munkatársak társalogtunk. Én rettenetesen szenvedtem, mert ők voltak a legjobb barátnőim. Persze, ott volt nekem Jojo is, akit imádtam, Jucus, az aranybogár... De azt hittem, mi hárman örökre összetartunk majd. Sajnos, tévedtem. Végül is, ez a triumvirátusok sorsa: idővel felbomlanak. Nem volt ez másképp velünk sem. A kérdés csak az volt, hogy így hogyan tudjuk tovább vinni a csapatot? Elég lehet mindehhez a munkakapcsolat? Vagy a barátsággal együtt véget ér minden? Erről beszélgettünk Jojoval nagyon sokat.
- Te hogy érzed? Nem számít, mások mit gondolnak, csak az, ahogyan te érzel!
- Nehezen bírom ezt. És hosszú távon biztosan nem működhet.
- Látsz esélyt a békülésre?
- Ha ők nyitnak felém, én sem fogok bezárkózni. De eddig nem úgy fest, hogy kinyílnának. Passzívan elhatárolódnak tőlem és az egész témától. Otthon csak a munkáról tudunk beszélgetni. Mást szóba sem érdemes hozni. Ha mégis előkerül a téma, akkor hallgatás a válasz, majd terelés...
- Ez pedig így nem lesz jó. - rázta a fejét Jojo. Gyorsan megettük a kajánkat, aztán indultunk is egy előadásra. A gondok mellett azért igyekeztem nem elhanyagolni a kötelességeimet. Főleg, hogy a mai téma végre az abortusz volt. Megrendítő volt hallgatni a storykat, látni a síró arcokat... Néha még az én szememből is el kellett morzsolnom egy-egy könnycseppet. Rengeteget segített a szakdogám megírásában ez az előadás. Ilyen letargikus állapotban értem haza. Mindenhol kartondobozok és utazótáskák fogadtak...
- Elmentek? - néztem körbe. Mila félvállról:
- Már elég régen megmondtuk, hogy költözünk. Peti már vár.
- Engem pedig, Miki. Egyedül maradsz a házban.
- Jobban jársz, ha idehívod Tomit! - tanácsolta Mila. Amúgy sem rózsás hangulatomnak nem tett jót a flegmaságuk. Már éppen készültem volna futni, amikor csörgött a telefonom.
- Drágám! - Tomi volt az. - Végre, el tudtam szabadulni! Mondd, hogy ráérsz!
- Teljes mértékben. -válaszoltam.
- Szuper! - lelkendezett. - Hol találkozzunk?
- Mindegy nekem.
- Valami baj van? - ijedt meg.
- Majd elmesélem.
- Rendben. Indulok érted! - és letette.
Fél óra múlva már a Duna-parton sétáltunk.
- Szóval ma költöznek.
- És még csak meg sem említették! Így is leamortizált a mai előadás. Az abortusz volt a téma.
- Jaj, istenem! - ölelt magához, mire elkezdtek ömleni a könnyeim. Képtelen voltam tovább visszatartani őket. Kiborultam. Szorosan hozzásimultam Tomihoz, ő pedig addig karolt át, amíg le nem csillapodtam egy kicsit.
- Nem lesz semmi baj! - simogatta meg az arcomat. - Rendbe fog jönni minden. Sosem leszel egyedül. Nyugi! - ijedten néztem rá. - Eszemben sincs hozzád költözni! Inkább Jojot kéne meghívnod. - nyugtatott meg.
- Nem is hülyeség - kezdtem lehiggadni.
- Nah, látod! Így szeretlek látni! Optimistán, ötletektől duzzadva! - humorizált. Egészen hajnalig sétálgattunk. Aztán hazavitt.
- Nem szeretnék... - kezdtem volna, de ő már zárta is le a kocsit. Kitalálta, hogy rossz volna most egyedül lennem a lakásban. Először aludt nálam. Csodálatos volt. Elképzelni sem tudtam volna jobbat. Gyengéd volt, figyelmes és nagyon szerető. |
