Letörten

Testem, lelkem kitaposott föld,
megért levél az ágon.
Vár mint én, sorsára.
Szeretem az őszt:
a csonka, lemeztelenített
jelent.
Nincs jelentése a holt tárgyaknak
melyek körülvesznek,
nincs szív az emberekben
akikkel élek.
Különb tőlük nem vagyok:
magamon kívül alig látok.
Amit találok : mindig a múlt,
melyet tegnap tiportam a sárba.
Állok mint egy fa,
utak indulnak tőlem
mindenfelé.
Nincs gyökér alattam
mely egyik felé húzna.
Állok, míg a többiek
le nem taposnak.