Posztóra hullt vércsepp,
rávarrt gyöngygömb képe,
csillan egyet piros fénnyel
s terül el mint taglózott ökör,

Szétfolyva beszippantotta
ezer és ezer mohó szövetszál,
nem látni már tükrös bíborát

Mit idő rozsdája fakít,
úgy öltötte magára a
barnás színű bújtatót
mint csomagoló papírt

Nem hagyta el sírás
gyermek ajkát, szokta már ?
Letörölni orráról a vért,
két öklös pofon között,
ideje sem volt talán

Így eshetett meg, hogy
"odakoszolt" az a rohadt
kölök, hol apa feje horkol,
nyolc feles után
-majd minden délután-

De ki itt a hibás ?
Bizton állíthatom,
köves gyűrű a tettestárs !

Nyolc év bölcs tudásával
fogta ő a flakont, s ráfújta
oda a tisztító habot

S pár perc után a
feledés mindent
homályos kamrába zárt,
s a  rend helyreállt.