Nem tudom, éppen mit vizsgálódsz a mába, de lelked békés rendje csecsebecse-ékszer testedbe zárva, hogy Zeppelinek hajtógázaként hangtalanul repítse ereidben a női erényt: - GYÖNYÖRŰ VAGY!
...Aztán kiül arcodra, elidőz, s a férfiak kihúzzák magukat a tereken a gyerekzsivajok között...
Tudtad, hogy míg alszol, a benned lebomló sejtek tovább örökítik a megélt örömöket?
...S hogy  a sírokon görbülő nénik mécsesei az öregek billegő álma, ha már ki-ki hagy a valóság fogsága, s csak a múltbéli alakok táncolják körbe a bezárt kezecskét, hogy el ne aludjék lelkük rőzselángja, ahol már magasabb a hamu, a pernye a tovatűnt pislákolásba?..
Míg létünk kaszálóján csak egy pipacs is virít, s az akár míly' fonnyatag a porban, a rögben, addig új lepkék bábozódnak a pusztában arra az egy kis piros szigetre, amit úgy hívnak ők, hogy REMÉNY!
Akkor az oltárok megvilágosulnak, lassú kántálásra tejfogával emlőt kóstól a szerelem zigótája, mert táltos a rügy, a folyó, a belé lógó nyírfaága, s a dermedést zsibongásra váltja egy szó: SZERETLEK!
Hát így vizsgálódom én, és vizsgázom naponta újra akár többször is, oktatómat: - e vadont poroszkálva, féllábú szívemnek mankónak találva Téged sejtjeimbe zárva.