| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Csendélet Ideje:: 02-26-2009 @ 06:19 pm |
|
|
|
|
|
Megbillen a tál, kifordulnak a gyümölcsök zsugorodott maradékai, csörömpölés...
...
Egy perc. Hatvan másodpercig állj meg és gyönyörködj a gyümölcsös tálban. Az akvárium feletti polc ékében, fodros szélében, kézzel festett ibolyáiban, vékony ében csillogó falában, és öblös üregében domboruló illatos kupacban, a kert legjavában, az egész földgolyóról. Nézd almák pirosló szerelmes arcait, kövér banánok ölén, a hamvas szilvákat amint barátságosan ölelik körül a narancsot. Az életnek, mint megannyi apró öröme, duzzadó csemegeszőlő szemei, mellettük a harmatos erdő lakói: szamóca, áfonya, hecserli ... a család ami mindenkit befogad a datolyától a sárgabarackig a balzsamos ártatlan szilke világba.
Hatvan másodpercig állj meg és figyeld a tálat, és rájössz, hogy nincs miért állnod, bámulnod. Hasztalan nézed, egyet pislogsz, s mire fölnyitod szemed változik a kép, a fák termései érnek, túlérnek, a fajanszra por rakódik. Az összhang varázsa megbűvöl ugyan, de nem marad meg emlékezetedben, ha igen, az idő eltorzítja. Megragadni hogyan tudnád? Lefestenéd? Piros pigmentekből formálnál almát, banánt akarsz kipréselni sárgacímkés tubusból? Leírnád? Papírra rótt jeleidből nem kerekedhet gyümölcsöstál. Pecsétes vásznadra, firkált lapjaidba, hogyan férhet bele a szilke világa: meggy, cseresznye, a narancs fényes héja apró pontjaival, benne citrus szagú olaj¬? Kontárkodva vonalakra körökre summázod a gyümölcsök összhangját, vagy atommagok részeitől egészen a viaszos héjig tagolod. Mégis kifelejted, vagy észre sem veszed, mi duzzasztja a szőlőszemeket, málnákat színez, pontozza a szamócát, áttetszővé teszi a levegőt, és csillog a porcelánon, hát így a tákolmányodban a lényeg mindig hiányozni fog, ürességet keltve mindenkiben.
...
Vakító villámok repesztik a fakó kristály horizontot. Dörrenés rázza ripityává a szürke égboltot. Esőszilánkok csapódnak a koszos talajra.
...
Egy, csupán egyetlen percig tarts szünetet, hatvan másodpercig figyelj és gondolkozz, hogy nincs min törnöd a fejed, hiába gúvasztod a szemed, látni nem vagy képes. Előtted a patinás légypiszkos tál, az oldalán barna csíkokban szárad a lé. A fénytelen anyagon fakul a virágminta, fodros pereméről egy szilva akarja levetni magát, barna körte tolja hátulról. A hűtlenül ráncossá poshadó almák savanyú szagát is érezheted. Szilvákat, amiket a saját magvuk szúrt ki, és ellenségesen vájják bele magukat poshadó narancsba. Szőlőszemek, akár emberi örömök, pattannak szét, ráfolynak a fekete himlős barackra, ami éppen egy banánt nyom szét. A másik fonnyadó banán, egy aszott körte szárába dől, kocsonyás pépje a zöldpenészes erdei gyümölcsökre folyik.
...
Csörömpöl a zápor. Lufiemberek rohangálnak fedezéket keresve. Üvegcserepek öntik el a rázkódó világot.
...
Hatvan másodperc, hatvan perc, hatvan év, évtized, század, ezred, alatt láthatod a szilkét saját erjedő bűnös levébe fojtja a gyümölcsöket, kimeredő csupasz szőlőgerezdeket is feloldja a csípősszagú forralék. Ecetlegyek hemzsegnek a porcelánon, majd férgek rágják a nyirkos magvakat, jóllakva beleszáradnak a tál sötét fenekébe. A kert legjava az egész földgolyóról, egy nagy csonka család szikkadó büdös maradéka, ami szélhordalékká mállik.
...
Törik az eső üvege, robbannak a léggömb-emberek. Kicsattant gumik szanaszét... szilánkok hasítják az esernyők szöveteit, fúródnak a lufibemberek üres szívébe. Vékony, mégis ellenálló bőr nem ereszt be, nem enged ki semmit, kiválóan alakítható, színezhető, előírhatóan szabható, mégis elég egy kis szilánk lucsok, és léket üt a burkon. Szabadul a belső semmi keveredni a külsővel, az ernyedt test hasznavehetetlenül elnyúl.
Az éles törmelék halmozódik, csikorogva tarolja le a világot. Csitt-csatt pattannak szét az ember-léggömbök. A rongyembereket kapcává szaggatja, a papírembereket sallanggá, cukorembereket, gépembereket, trágyaembereket, nem-embereket ...
...
Egy perc hatvan másodperc sem kell és a sípporosan kókadó gumi lufivá gömbölyödik.
Milliárdnyi év sem elég ahhoz, hogy a lelkes lufik a felhőkbe bugyolált földgolyóján, a végtelen világegyetem akváriumában, megsejtsék, hogy felettük ott a pompás gyümölcsöstál, a polc éke, a szem gyönyörűsége, a test csemegéje, egy ideig. Hiába kergetett harmónia unalmassá válik, kit érdekel megfoghatatlan tökéletessége. A legyek úgyis megdongják, fölösleges válogatni a romló gyümölcsöket, rendezni az akváriumot. Elő a tollal, le a tállal, s pár oldalban, a csendéletből, így lesz zajos halál.
Megbillen a tál, kifordulnak a gyümölcsök zsugorodott maradékai, porcelán csörömpöl, akkor már nincs miért megállni, semmi látnivaló, nincs min gondolkodni, ha már elered az eső, dagad a zápor, itt az ideje, hogy megtudd, milyen ember vagy, állj ki a zivatarba.
Muhi Elek
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 02-26-2009 @ 06:19 pm
| Hozzászóló: Benjoe (Ideje: 02-28-2009 @ 07:45 pm)
Comment: Üdvözöllek a Fullon kedves Elek. Többszöri olvasás után sem tudom eldönteni, mit is akartál. A nyelvezeteddel nincs is semmi baj, csak nekem az az érzésem, hogy a világmegváltó gondolataid valahol elvesznek a részletekben. Helyenként buddhista beütéseket vélek felfedezni, érzem mit próbálsz közölni, csak valahogy nem jön ki a részletekből. Várom a többi munkádat, szeretettel Joe |
|
|
|
|
|
