PANKOTAI EMLÉK,

  Régen egy tavaszon pankotai pusztán
  Zöld füvet kaszálni magával vitt apám.
  Frisset kell gyűjteni, hűvös helyre téve,
  Lábas jószágoknak másnap etetésre.
  
  De a tanyaháztól messzebb kellett menni
  Sziki virágok közt dús füvet keresni.
  Selymes zöld tengerben nem volt út meg árok
  Illatot leheltek tarka vadvirágok.
  
  Láthatár temette a parázsló napot
  Égre pillantott még, de már leáldozott.
  Lőcsös szekér alatt nyikorog a kerék,
  Meg megbillen olykor, akasztja egy zsombék  
  
  Elég lassan dobban a két kanca lába,
  Lókapa volt előbb akasztva utána,
  Kiscsikó vágtázza a fogatot körbe
  Örül hogy nincsen most anyja mellé kötve
  
  Lobogó sörényét fickándozva rázza
  Övé most a puszta édes szabadsága
  Ütem, apám mellett a szalmazsák bakon,
  Ringatott a szekér, álmos lettem nagyon

  De már megérkeztünk a keresett helyre
  Szikbe ékelődött kövér televényre.
  Dúsabb a fű itten, bodorka meg perje
  Éles kasza után vastagabb a rendje,
   
  Amíg apám vágta sorjába a rendet,
  Mezitláb őrködtem én a lovak mellett
  A lovak szájába megcsörren a zabla,
  A harmatos fűbe nagyokat harapva

  Eltűnődök azon, mint kell annak lenni.
  Szájukban a vassal hogyan tudnak enni
  Közben félhomály lett, leszállott az este
  Tücsökzene szól már a pusztai csendbe

  Távol a nádasba békazene járja,
  Bele-bele hallik kasza surrogása
  Ung-ung szól az egyik, kipukkan a szája
  Brekeke-brekeke,jön a válasz rája

  De a nádas alján más népek is laknak
  Szállás adó fészek vízi madaraknak
  Riadt réce csapat, röppen a  magasba,
  Rekedt hápogással szárnyát csattogtatva

  A zene elhallgat néhány pillanatra
  Valami nincs rendjén arra jár egy róka
  Ahogy telt az idő , úgy haladt a munka
  Púpozva már a fű a szekér derékba
  
  Én a fű tetején hanyatt heveredve
  Csillagot kerestem a magas egekbe
  Az enyém is ott van, hátha megtalálom,
  De mire meglelném elnyomott az álom,
  
  Senkinek sem volt még ilyen selymes ágya
  Bodorka virágtól duzzadó párnája
  Belepte a határt a bódító pára,
  Mire megérkeztünk vissza a tanyára
  
  Apám hangját hallom, a vállamat rázza
  Ébredj kicsi fiam, bújj bele az ágyba
  A lovak meg kibújtak az izzasztó hámból
  Tele lett előttük friss fűvel a jászol

  Én meg tovább szőttem az igazak álmát
  Fejem alá anyám tett egy tollas párnát.

                       Epilógus

  De most rádöbbenek hisz már harminc éve
  Kísértük el apám végső nyughelyére
  Minek is bújt elő ez a régi emlék
  Ki értené ma meg, s azzal mire mennék

  Azt is apám mondta, őt tudom idézni
  Megvénült az ember, ha elkezd mesélni.
  Puszta virágai, nevük sem tudom már
  Nem tudja tán senki,
  Hely csak jó apámtól tudnám megkérdezni

  Unokáim sorsát ahogyan elnézem
  Ezt a békességet már sehogy sem érzem
  Rohan a technika, nekik más az élet
  Távolabb van tőlük az élő természet

  Számítógép hifi meg egyéb ketyere,
  Szeretném azt hinni lesz mindnek kenyere
  De azért sajnálom, hogy őket nem érte
  Az örök természet ilyen érintése.