MADÁR
Madár volt a neve, Csikóhagyott kanca. Fürgelábú szürke, Nevét innen kapta.
Én is madár lettem Mikor hátán ültem Lobogó ingujjban Vágtázva repültem,
Csak úgy szőre mentén Régi csikós módra Nyereg s kengyel nélkül Ülhettem a lóra
Apám így tanított, Értsd meg okos gyermek, Mért nem tehetek még A lovadra nyerget
Mert így ha leesel Gurulsz mint a labda. És ha csontod nem tört Felülhetsz majd újra.
De ha a kengyelbe Beakad a lábod, A ló alá kerülhetsz Így leled halálod
M ilyen igaza volt Tapasztaltam egyszer Mit suttyó korában Alig hisz az ember
Vágtáztunk madárral A. gyepes pusztába, Csak úgy jártatásként Mozogjon a lába
Én meg a ló hátán Nyakára hajolva Szeltem a levegőt Mintha szárnyam volna,
De egyszerre madár A pusztába horkan, S négy lábát megvetve, Mélyen földbe dobban.
Széles vizes árok, Most vette csak észre Ezért kellett gyorsan Rálépni a fékre
Én meg a fizika Törvényétől hajtva, Nem madár voltam már Hanem inkább béka
Lovam feje fölött Hosszan nyúló ívbe, Hangos csobbanással Pottyantam a vízbe
Gyorsan felpattantam, Térdig álltam benne A kiszorított víz meg Most folyt a helyemre
Madár a parton állt Megvetett négy lába Árkokat hasított A gyepszőtte sárba
Talán fel is mérte Ő tehet e róla Ha egy kicsit bátrabb Átugrotta volna.
Szeged 2008. április
|