[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 358
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 358


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Taciviszi 12. rész
-: taci
Ideje:: 03-08-2009 @ 08:58 pm

 

- Siess már! - kiabál az egyik nővér a másiknak - kezdődik a film a tévében.
- Megyek, csak bekapom az utolsó falatot! - kiáltja vissza a másik, aki olyan, mint a banya a mesékben.
- Én várok, de a film nem!
A banya kezében vajas kenyérrel átrohan a kórtermen. A jobb oldali ajtó mögött van a teakonyha, a bal oldali mögött a hatalmas nappali. A tévé hangja a nappaliból jön, ami délelőtt tornaterem, délután iskola. A termet este a felnőttek töltik meg, akik semmi mást nem csinálnak, csak tévét néznek. A banya rohanás közben lekapcsolja a neont és az egyik ágyról véletlenül lesodor egy lázlapot. A lázlap minden ágy végén ott himbálózik fémkeretben. A lelökött lázlaptartó éles hangot ad, szerintem olyan, mintha sikítana és csattogna egyszerre.
- A francba! Ez már ott marad - mondja, és siet tovább. Nézek utána, nekimegy-e még egy ágynak a félhomályban és drukkolok, hogy úgy legyen mert akkor történik valami. De nem. A lázlapok kapaszkodnak erősen az ágyakba vagy a banya hajtogat-e varázsigéket, nem tudom, újabb zörgést nem hallok. Csak a tévé üvölt. A kórteremben minden szót jól lehet érteni.
- Kérem az igazolványt.
- Bent van az autómban.
- Akkor menjünk oda. Elkísérem.
Aztán csattanás hallatszik amit elfolyt a zene.
A mellettem lévő ágyon fekvő lány, akinek az arcát még sose láttam a köztünk lévő éjjeliszekrény miatt, suttogni kezd. Nem tudom eldönteni, nekem szól-e vagy a túloldali szomszédjának. Nem válaszolok, inkább hallgatom a tévét, azt az izgalmas dobozt, amihez a banya mindig úgy rohan, mintha bele akarna ugrani Nem bánnám, ha egyszer sikerülne neki.
A banya mindig siet és siettet. A keze remeg és állandóan forgatja a fejét. Ha ő van szolgálatban, olvasni se tudok, mert a futkározására figyelek.
Délután elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, magamhoz húzom azt a könyvet, amit az éjjeliszekrény mélyére vágott be valaki. A szekrény ajtaja nehezen nyilt. Rángattam a fogantyút, hiába. Mintha megmakacsolta volna magát, és sose engedné megmutatni mit rejteget. Fogtam magam, jól megrántottam a kallantyút. Az ajtó meg se mozdult. Én viszont úgy gurultam le az ágyról, mint puha csomag az asztalról. Gurulás közben a takaró rám tekeredett, s míg földet nem értem, azt képzeltem, repülök. Kicsit csodálkoztam miközben lassan hömpölyögtem lefelé, akár a kavics a folyóban. Levegőt is alig vettem. Puhán, csöndben kötöttem ki a mihaszna éjjeliszekrény előtt, a két vaságy között. A neoncső a magasban eltűnt, csak egy kis szeletét láttam a hatalmas mennyezetnek. Körülnéztem. Az ágyak alja jobbról is, balról is olyan volt, mint egy alagút. Az egyik ágy alján pók ereszkedett le a hálóján, azt figyeltem. A pók hintázott, s én arra a kötélen tornázó lányra gondoltam, akit a tévében láttam.
Telt az idő, néha lépéseket hallottam, de lábakat nem láttam. Úgy éreztem, leestem arról a szinpadról, ahol fehér takarókból áll a mező, a rét, a mindenség. Ahová estem, ott a titokzatosság uralkodik. A pók is titokban ereszkedik és emelkedik lengedező fonalán.
Egyszercsak megjelent egy arc a két ágy közt és felém hajolt. A banya volt.
- Hát te? Hogy kerültél ide?- kérdezte.
Nem tudtam, mit válaszoljak. Hiszen láthatja, legurultam. A banya csak töprengett, én meg azt mondtam magamban, de kár, hogy megtalált.
- Nézd már Kató! Hát ez meg a földön! - kiáltott a másik nővérnek - most vettem észre.
- Ne hülyéskedj! - felelte Kató, és ő is fölém hajolt.
- Mért nem szóltál? Nincs nyelved? - hajtogatták.
Nyelvem, az van, gondoltam, bár néha úgy érzem, fölöslegesen. Alig beszélek. Nincs kivel.
A banya széttolta a két ágyat, hogy jobban mellém férjen majd fölemelt paplanostól együtt. Éreztem, milyen könnyű vagyok, szinte szálltam vissza a nagy fehérségbe.
- Csak a könyvemet akartam kivenni - nyögtem ki végül, a sokadik "naszóljmárvalamit" után - de nem nyilt ki a szekrényajtó. A banya rántott egyet rajta, mire a szekrény megugrott, mintha táncra kérték volna fel.
- Mi lett ezzel? - nézett rám, amitől újra meghült bennem a vér.
- Beragadt biztos - szólt Kató, s a kezembe nyomott egy újságot.
- Olvasd ezt! - bökött elém egy asztalon talált napilapot.
Néztem a fekete betűket, és belekezdtem az olvasásba. "Hazánk továbbra is a lenini úton halad előre." Az otthonom jutott az eszembe, apám, anyám háza, nekem az volt a hazám. Az volt akkor is, ha csak a nyarakat és a karácsonyt tölthettem családi körben. Lenini út? A mi házunk a Kossúth Lajos utcában áll és nem halad. Anyámék nehezen építették föl. A kisöcsém anyám pocakjában volt, úgy cipelte a maltert a vödrökben. Elnéztem, amint kontyából kibukott néhány hajtincs, szállt a napfényben, néha hátrasímította és izzadt homlokát megtörölte. Apám hatalmas köveket hordott le a hegyről, az lett a ház alapja. Ámultam ahogy a köveket egymásra rakta, és a barlangomra gondoltam. Ott is minden kőből volt. Mesebeli kőből.
Sok idegen férfi segített az építkezésben. Az udvaron ültem és figyeltem a munkásokat. A mondataikat nem értettem, ez kicsit bosszantott. Kiflit, almát kaptam tőlük, aminek nagyon örültem. Nem is annyira az ajándékot tartottam értékesnek, sokkal inkább azt, hogy odaléptek hozzám és nem mondták, "kár érte". Egyszer az egyikük mutatott egy kupacot a földön és így szólt.
- Nézd csak! A hangyák is házat építenek!
- Hú, mennyien vannak! Az ő házuk előbb lesz kész, ha ilyen sokan építik!
- De ők nem hordanak akkora köveket, mint amilyen a ti házatokhoz kell.
- Nem is lesz akkora házuk!
- De nem ám! A vihar könnyen szétfújhatja, a kutya is összerombolja, ha ide akar feküdni az árnyékba.
- És a vakond? Ha kidugja a fejét a földből, éppen itt, a hangyavár alól?
- Bizony, az könnyen meglehet.
A hangyák futkároztak, s én arra gondoltam, milyen szerencsés vagyok, hogy embernek születtem. Ha hangya volnék, és nem tudnék mozdulni, könnyen elpusztulnék. Nem élhetném le az életemet, éhen halnék vagy agyontiporna a sürgő-forgó hangyanép. Jó embernek lenni. Kapok kiflit, és málnaszörpöt. Este puha párnára fekszem, reggel a kakas kukorékolására ébredek. De csak otthon. Az én hazámban.
Mindenki szereti a hazáját. A hangyák a földkupacosat, én a kőből és téglából állót.
A fehér kórtermeket, a kezembe nyomott újságot, a banyát talán sose fogom megszeretni.
A banyától ráadásul félek is.
- Két évig volt bezárva - suttogták róla gyakran.
Először nem értettem, hova zárták be. A mesében a toronyba szépséges királykisasszonyokat szoktak bezárni, de a banya nem királylány, az biztos. Fülelni kezdtem. Így tudtam meg, hogy a banya majdnem megölte a szerelmét. Volt egy férje meg egy szerelme és volt egy kislánya is. A férjét elhagyta viszont a szerelme meg őt hagyta el. Egy este elhatározta, hogy agyonüti. A szerelme már aludni tért, amikor a banya behozta az udvarról a nagy fejszét, és ráütött az alvó kedvese fejére. Amikor meglátta a vért az ágyon, megijedt. Gyorsan mentőt hívott és a rendőrségen bevallott mindent. Börtönre ítélték, de mivel őszínte volt és a szerelme életét meg tudták menteni az orvosok, csak két évet kapott. A kislányát ezalatt a férje nevelte, akit nem szeretett.
A banya soha egy szóval sem említette az esetet. Vajon mit érezhet? - kérdeztem magamtól - vajon a kislánya nem fél tőle? És a szerelme megbocsátott-e neki? - Nem mertem megkérdezni senkitől, nem akartam, hogy rájöjjön, én is tudok a borzalomról. Első csodálkozásom és megdöbbenésem után nagyon meg akartam szeretni a banyát. Arra gondoltam, hogy a börtönélet szörnyű lehetett és sokat fájt a lelke miatta. De fájdalomnak hült helyét se láttam se az arcán, se a mozdulatain. Csak a tévé érdekelte meg az, hogy minket gyerekeket mielőbb lefektessen. De leginkább akkor fordult el tőle a lelkem, amikor a cseresznyebefőttömet ellopta.
A kórházban két hetenként, vasárnap 10-től 12-ig volt látogatás. Ahogy közeledett a 10 óra, úgy lettem egyre izgatottabb. Ha anyám késett a sírás környékezett. Ajándékokat nem vártam, bár nagyon vágytam arra, hogy én is annyi csokit és játékot kapjak, amennyit a szobatársaim. Ilyen egyszer se történt. Megértettem, hogy szegények vagyunk, és nincs pénzünk ajándékok tömkelegére. Azonban egyszer valamelyik rokonom cseresznyebefőttet küldött nekem. Kimondhatatlanul boldog voltam. Épp a banya dolgozott aznap, ő vette át a szülőktől a sütiket és a csokikat. Felajánlotta anyáméknak is, hogy beteszi a befőttemet a teakonyhába megőrzésre, s majd naponta ad belőle egy csészével. Anyám örült és megköszönte a szívességét.
Eltelt egy nap, aztán kettő, három, de a cseresznyék nem kerültek elém.
A banyát nem mertem kérdezni, ő csak rohangált és a főorvosnak hajlongott. A többi nővér mind azt mondta, hogy nincs a szekrényben egyetlen befőttes üveg sem, és megkérdezték, nem álmodtam-e az egészet.
"No szépen vagyunk", hajtogattam magamban, ahogy a legkedvesebb gyógytornászunk mondogatta oly gyakran, már azt se tudom, mi az álom és mi a valóság. Valóban kaptam cseresznyebefőttet az utolsó látogatáskor? Egyáltalán volt látogatás? Kezdtem hinni, hogy képzelődtem, amikor egy reggel a banya idegesen jött dolgozni. Futkározott a fehér ágyak között, és úgy nyomta hónom alá a hőmérőt, mintha ő maga is oda akart volna menekülni. A hőmérő a hátamnál kötött ki. "Szóljak? Ne szóljak?" töprengtem. "Úgysincs lázam." erre jutottam, és inkább meg se mukkantam. Tán még el is szundítottam, mert arra riadtam föl, hogy valaki cibálja rajtam a kórházi egyenpizsamát.
- Hova tetted, te gügye? - kérdezte a banya. Neki mindig gügye voltam. Nem értettem miért. A kedves gyógytornász mosolykának hívott, s ha kimondta, olyan volt, mintha cirógatna. Nem értettem, hogy lehetek egyszerre gügye is és mosolyka is.
- A hátamhoz csúszott. - feleltem.
- Hova? Hát még sose mérték meg a lázad? Annyit se tudsz?
Kihalászta a szakadt pizsamából a lázmérőt, és anélkül, hogy megnézte volna, betette egy üvegbe, amiben sárgás folyadék volt, s az üveg mélyén vattacsomó. Aztán odalépett az ágyam végére akasztott lázlaptartóhoz és ráírt valamit.
- Meg se tetszett nézni - szóltam félve.
- Hát te azt honnan tudod?
- Láttam.
- No nézd csak, hogy kinyílt a csipája! Foglalkozz magaddal, ne üsd bele az orrod mindenbe!
Lecsapva a lázlaptartót továbbment. A kis konyhában kezdett rámolni, a zajok élesek voltak. "Ilyenkor dühös" gondoltam, "csak nem azért mert szóltam hozzá!" A másik szolgálatos nővér megkérdezte, gondjai vannak-e, mire a banya magából kikelve jó hangosan felelt.
- Fáradt vagyok. Egész éjjel nem aludtam. A lányom rosszúl volt, éjféltől reggelig hányt.
- Ne mond! Miért?
- Hát annak ott ni, annak a befőttjétől. Nem tudom, mit tettek bele, de a kislányom gyomra nem vette be. Mit kínlódtam a gyerekkel el se hiszed! Fájt a hasa szegénynek. Eszem megáll, hogy milyen emberek vannak! Nem normális az, aki még cseresznyét se tud eltenni.
Megrökönyödtem. Az én befőttemtől lett rosszúl a kislánya? Elszégyeltem magam és azon töprengtem, bocsánatot kéne-e kérnem. De nem állt rá a szám, és inkább nagyokat hallgattam. Szóval nem álmodtam, valóban kaptam cseresznyét, és azért nem találta senki, mert ő vitte el. Ellopta és megette. Annyit se mondott, hogy mukk!
Elhatároztam, hogy lerajzolom az esetet. Házi feladatnak úgyis tetszőleges témát adott meg a tanár. A rajzfüzetem tele volt már kopasz fákkal, sose tettem az ágakra levelet, meg kéményből füstöt eregető házakkal, hát most lesz benne egy boszorka is. Jó hosszú söprűre ültettem, hatalmas orrot kapott, és a kezében fogta a befőttes üveget, amiben benne voltak a cseresznyék. "Na most leleplezem" - gondoltam. Tetszetősnek láttam a rajzomat, s már óra elején megmutattam a tanárnak.
- Hogy te milyen ügyes vagy! - mondta, és magasra emelte a füzetet - Nézzétek, ezt a tündért! Piros pöttyös labda van a kezében. Vajon hová viszi? Biztos egy kislánynak, aki régóta vágyik rá. Gratulálok!
Alig hittem, amit hallottam. Hát nem látja? Hosszú a banya orra, és nem kerek az, ami a kezében van!
A tanár megdícsért, majd egy hatalmas 5-öst biggyesztett a lap sarkára. Ez volt az első 5-ösöm második osztályban.
Legközelebb úgy rajzolom le a banyát, hogy rohan át a szobán, mintha az ordító tévébe akarna röpülni. Talán az nem lesz félreérthető.



Utoljára változtatva 03-08-2009 @ 09:26 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: Julianna
(Ideje: 03-08-2009 @ 09:46 pm)

Comment: Örömmel olvastam a folytatást. Szórakoztatóan írsz. Nem csodálom, hogy az eltünt cseresznyebefőtt nem ment feledésbe! :))


Hozzászóló: Lyza1
(Ideje: 03-10-2009 @ 05:00 am)

Comment: Kedves Taci!...Örömmel és vidáman olvastam a folytatást!...Ennyi véletlent!...:)))))))...Nekem is küldhetsz cseresznye befőttet!...:)))))...Puszillak!...Lyza


Hozzászóló: taci
(Ideje: 03-10-2009 @ 06:55 pm)

Comment: Valóban örök emlék. :) Sokszor elmeséltem már. Szinte hihetetlen, de pontosan így történt minden. Julianna, Lyza köszönöm, hogy elolvastátok! :)


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.25 Seconds