Egyszer minden a múlté lesz.
Az emberek és a természet.
Álom volt, léha, semmi más,
Némán ásít a folytatás.

Egyszer a sóhajok szakadnak.
Vágyaink kövekbe botlanak,
Csalóka örömök kiégve
hullnak egy omló szirt ölébe.

Ha utolsó percem is felébred,
Utcámba tétován betéved.
Benéz az ablakon mosollyal.
Meglátja könnyeim csokorral.

Könnyeim virágok, titkosak.
Tőlük a holdsugár megriad.
Szirmukra ráülnek hajnalok,
és élesztik ringó alkonyok.

Ha egyszer majd minden a múlté lesz.
Fátyolba bújnak az emlékek,
Az éjből egy hang szól csendesen.
Ő lesz, ki vigasztalt szüntelen.