Ez nem én vagyok !
Szokatlan mozdulat
kővé fagyott mosoly
két éles ránc arcomon.
Fáj nagyon
ez nem én vagyok !
A tükör lehet hibás
senki más
visszfény a múltból
ködkép régi és fakó
egy félbemaradt simogatás
utolsó szó.
Ezerszer látott ismerős arc, mozdulat
fáradt anyám
sok-sok évvel ezelőtt
Utolér, körbevon a kép az üveglapon
s rajtam keresztül újra szembe jön.
Ó ez nem én vagyok
Régen kihalt sugárzó csillag
még látom a múltból
de égiteste már kihunyt.
Most egy visszatérő képen át
értem meg
igen
anyámnak mennyi minden fájt.
Meleg szorítás
egy tükörképen át
bátorító jó szó, ölelés
síron túli
mindenségből születő felismerés:
Ez nem én vagyok.
Anyám képe félig
nem-nem
teljesen az,
hordozom vonásait,
sorsát is folytatom.
Ez most már Ő általa
de Én vagyok.
