(2.)

Vágyak völgyében csillog már a harmat,
Rózsát a fény a Nap hevére tár,
Huncut tövében vágy virága sarjad,
Kelyhének mélyén csók tüzére vár.
Add szirmodat, mert kéjre szomjazom,
Add szirmod, mert hiánya fáj nagyon.
Testem a vágyam lüktetõ adósa:
Megcsókolom, hiába fél a rózsa.
Forrás fakadhat, szikla meghasadhat,
A Hold, a Nap mehet, vagy elmaradhat,
Ha kéjes kínban felsikolt az égre,
Csak akkor lesz a forró csóknak vége.
      Akartál, elvettél: tiéd a vérem,
      Most itt vagyok, és nincs többé szemérem!

1991. július 4.
—————————————————————————————————————————————————
(10.)
Mi most jövünk a gyönyörök partjáról,
Pogány örömtől testünk még remeg.
Lelkünkben a kéj tűzemléke lángol,
Örömünkben tán új élet pezseg.
Belém csókolva újra él a lélek,
És csókollak: fogadj magadba, élet !
Eddig csak voltam: most már végre élek,
Szerelmünkből foganhat végre élet.
Barbár erők a gyengéd indulatban,
Simogatások tüzes áradatban
Özönlenek: árad velük a hit,
Hogy ami él, az összetartozik.
       Egy törvény van, ezt zengi a Lét húrja:
       Megváltalak, s Te válts meg engem újra !

1991. július 8.

————————————————————————————————————————————————-
(11.)

Szél nesze szökken, vágy tüze röppen,
Langy üde légben égnek a szók,
Halk zene koppan, ágy feje roppan,
Tollpuha párnán lebben a csók.
Lágy pihe zizzen, vér tüze szisszen,
Cseng a szivárvány: jár fel-alá,
Vágy tava csobban, kéj szava dobban,
Libben a lelkem is el, de hová…
Ég tüze támad, zúgva kiárad,
Osztja az éltet az isteni kény,
Lobban az élet, a hajnali fény.
Szent anyaságod emitt születik…
       Most van a kezdet, és most van a vég:
       Ránk terül áldva a csillagos ég.

1991. július 8.

————————————————————————————————————————————————

(13.)

A keresztünket kéjek golgotáján
Remegő testtel hordjuk, boldogan,
Csiklandós kínok forró boronáján
Szédelgünk egyre sóvár-kócosan.
Verítékünk hull a tűz körébe,
Édes-rekedten harsan a szavunk,
Hullunk-omlunk a Semmi közepébe,
És külön hal meg mindegyik tagunk.
Az Ég reményt azóta zöldre fest,
Mióta szent oltárrá lett a test.
Kivéve, hogyha néha meghalunk,
Azon túl mindig férfi s nő vagyunk.
       Élet-ritmust ha nem vinnénk a Létbe,
       A nagyvilág is egyszer véget érne.

1991. július 11.

————————————————————————————————————————————————–

(17.)

Páros barna fénynek áldott melege,
Szerelmes arcodnak tiszta kék ege,
Mozdulataidnak becéző szava,
Ölelő testednek édes dallama…
Ágyban, gondolatban egyesülsz velem,
Felemelő hittel fogod a kezem,
Varázscsillámú Lelked rám adod,
Szép Önmagad lelkemnek átadod.
Vezesse kezemet büszke tisztelet,
Minden reményemet megosztom Veled,
Tollam, hitem, lelkem, minden a tied.
Az álmod az álmom, hitem a hited.
       Ember, férfi, költő Általad hatok,
       Kedves, legelőször a férjed vagyok.

1991. július 14.