Félsz.
Félek.

Pedig még élsz,
Pedig még élek.

Sajnálod magad, hitvány lelkedet,
Sajnálom magam, hogy majd nem leszek.
Félek, hogy utam lefelé vezet,
Isten nem nyújt majd segítő kezet.
Nem nyújt majd vigaszt, de nem is várom,
Tetszhalottak vagyunk e furcsa világon,
Árnyak, árnyékok, szellemek, rémek,
Körülölelnek kétes lidércfények.

Fekszel a hátadon, fúj majd a szél,
Az egész egy klisés detektívregény.
Fűszálakat ezüstöz a hajnali dér,
Kezed még megrezdül, de már nem él.
Ordít a rendező; - Kell egy nagytotál -,
Egy ilyen fess halottnak legalább ez dukál,
S talán egy kétértelmű, silány, kis részlet,
Így a folytatásban könnyen visszatérhet
Ez a cseppet sem kellemes figura.
Persze más lesz a smink, más a frizura,
De sekély lesz a szöveg, s a partner a sztár.
A gázsidat elvered, közel a bár,
S a plakáton oly’ apró a neved,
Hogy még az ördög is a pofádba nevet.
Mire kiegyenlíted a tetemes cechet,
Részegen könyörögsz, hogy kívánhass egyet,
S záróra után ez csak egy lehet,
Még egy rund, egy utolsó menet.

Vársz.
Várok.

Akkor még játssz!
Akkor még játszom.