A fiatal író nem tudta pontosan mikor látta először a lányt. Egyszer egy hegedűművészt nézett Delft és Hága közöt egy gyors sodrású kis csatorna előtt. A művész miután eljátszotta kedvenc szomorkás szonettjét, leöntötte hegedűjét benzinnel, majd egy gyors mozdulattal a felsercegő gyufát feloldotta a hegedű lakjával. Majd egy nagy lendülettel bedobta a vízbe életének egyetlen szerelmét. A hegedű nem süllyedt el, szépen égett a vízen és haladt Delft felé, ebbe a szép régi velencei stílusú kisvárosba. Az író megtapsolta a művészt, aki enyhén meghajolt és egy cigarettára gyújtott. Ekkor egy ajtó nyílt ki az író háta mögötti házban, mire hátrafordulva meglátta azt a bizonyos lányt. Ez a lány egy frissen megvásárolt porcelántányért fogott a kezében, ami egy falusi idillbe bújtatott szélmalmot ábrázolt. Hamar beült a piros kis Fordjába és elviharzott az égő hegedű irányába.
-
A prágai vasútállomáson a fiú megvette a vonatjegyet Kadnóba, hogy felkeresse kedvenc írójának nyaralóját. A peronon várakozva elnézegette a cseh embereket, majd beült egy restibe. Barna Kozelt rendelt magának és az első korty után megrészegítette a finom sör édeskés telt íze. Ekkor megállt az első vágányon egy vonat. Az író a restiből nézte a fel és leszálló utasokat és ebben a pillanatban meglátta ezt a bizonyos lányt, ahogy feltette piros bicikliét a vonatra és nyomban maga is felszállt rá. Most végre megtalálta, érezte, hogy nem hagyhatja futni. Gyorsan letett egy 50 Koronást azt asztalra és szaladt is ki a peronra, de a vonat addigra már elindult. Az író szaladt a vonat után, de egy vasutas a vonatból érthetetlen szavakat ordibált rá és látta, hogy ő nem fog segítségére sietni, hogy még felpattanhasson a szerelvényre. Szomorúan visszament a restibe, ahonnan a pincér már elvitte az egy korttyal könnyebb nedűt.
-
Egyszer elkísérte a barátját Szerbiába, ebbe a számára ismeretlen országba, hogy végre elmondhassa magának, járt a Vajdaságban. Szabadka szép városházi tornya lenyűgözte, tetszett neki, hogy nem talált szabad helyet a kávézók és éttermek utcai székei között. Az emberek itt figyelnek egymásra. Hamar megtalálták a buszállomást, ahol megváltották a jegyüket Nove Sad-ba, azaz Ujvidékre. A frissen lefektetett autópályán száguldott az éppen modernek is mondható busz, közben balkáni népi zene szórakoztatta az írót, aki a meleg nyárnak és a nem működő légkondíciónálló ellenére jól érezte magát. Egy Lada várta őket a központban, és vitte is egy külvárosi lakótelepre, ahol az éves néptánc találkozót szervezték a vajdaságban élő magyar embereknek. Az író megtekintette a fellépőket, majd átment egy táncos mulatságba, ahol megpillantotta azt a bizonyos lányt. Mindenki ropta a táncot, de ő mégsem tudta felkérni, mert nem tudott néptáncolni. Addig rágódott az ügyön, míg a lány egyszer csak elindult a kijárat felé, ahol egy piros Lada taxiba behuppanva elszáguldott az éjszakába.
-
A lánynak volt egy kedvenc piros blúza. Minden nap ahogy végzett a délutáni órákkal, elment sétálni, szigorúan a piros blúzában. Eljárt szórakozóhelyekre is, de sosem vált volna meg piros blúzától. Otthon gondosan mindig felakasztotta szekrényébe. Münster tele volt jobbnál jobb antikváriumokkal, ami az itt tanuló diákok Mekkájává vált. Az író beiratkozott ebbe a német egyetemváros világirodalom szakára és már lemondott róla, hogy valaha is megláthatja azt a bizonyos lányt. Az író pincérkedett, hogy tudja fizetni a tandíjat, a lány eközben sétálgatott az egyetem közeli tó közelében, melyet sűrű erdő vett körül. Az író nagyon jól érezte magát a városban, élvezte az óráit, nem is kellett halálra güriznie magát a tandíj miatt sem, hisz nem volt drága egyetem. A lány továbbra is eljárt szórakozgatni, miután hazaérve gondosan felakasztotta piros blúzát a szekrénybe. Egyszer az írónak az a kényszerképzete támadt hogy látta a lányt az egyik zsúfolt folyosón, de hírtelen eltűnt szeme elől a lány piros blúza. Majd a lány egyik napja után hazament és a piros blúzában felakasztotta magát.
-
Egyszer az író kibiciklizett a városból és egy erdős tájon élvezte az épp beköszönő őszt. Mivel útja előtt sok fekete Köstlitzer sört ivott meg, hamarosan bekanyarodott egy tisztásra. Mikor elvégezte a dolgát, az erdő színes falevelei között egy piros foltot vett észre. Megtalálta végre azt a bizonyos lányt. Most nem menekülhet előle. Nincs vonat, nincs autó, ami elvihetné tőle. A lány épp a kötéllel bajlódott. A lány mikor észrevette a fiút, elakarta küldeni, de aztán mivel a fiú felajánlotta segítségét, maradhatott. A lányt meglepte, hogy nem próbálta lebeszélni. Az író beszélt hivatásáról, mindig szeretné az igazat írni és megvallotta a lánynak, hogy egy akasztott gyönyörű lánynál el sem tud szebb múzsát képzelni. Megkötötte a hurkot, mert volt cserkész, és a lánynak még azt a gesztust is megtette volna, hogy tart neki bakot. A lány megkérdezte az írótól, hogy meg sem próbálja lebeszélni, mire a fiú elmondta, hogy évek óta keresi és tudja, hogy az élet úgy is mindig kitépi a kezei közül. Így nem harcol tovább sorsával és tudja, hogy nem tudja máshogy kimutatni szerelmét, csak így, hogy legalább a lányt átsegíti halálba. A lány megcsókolta a fiút és mikor a lány albérleti kis lakásába beértek, az együttlétük előtt a lány még gondosan felakasztotta piros blúzát a szekrényébe.
-
A lány elmondta az írónak, hogy ő sosem járt Delftben, Prágában és Újvidéken. Egy francia ajkú svájci család egyetlen gyermeke. A fekete erdőben felnőtt lány megígértette a fiúval, hogy sosem kérdezi meg távozási szándékának okát. A fiú nem kérdezősködött, csak gyönyörködött ebben a sötét barna hajú, zöld szemű, fehér arcú, pisze orrú lányban, aki kedves francia akcentussal beszélte a németet és aki sosem vált volna meg piros pamut blúzától. A lány is a Münsteri Egyetemre járt, és most már együtt járhatták a tópartot, az antikváriumokat és esténként együtt ihatták a finom fekete söröket. Ez a két hónap volt az író életének legszebb két hónapja. A lány viszont a maga titokzatosságában, mindig megfejthetetlen múzsaként állt a fiú előtt és igaz, hogy ott volt előtte, megölelhette, nem vált köddé, de mindig olyan érzése volt, mintha a lány épp egy útra készülne és lélekben már mindig távol lenne tőle. Így egyszerre volt az író és a halál szerelme ez az ismeretlen múzsa. A fiú nem bírt az erősebb kérő akaratosságával és egyik este mikor a lány nem jött haza közös albérletükbe, a fiú tudta hogy hol keresse. Sírva kutatta zseblámpájával a fákat, ahol is megtalálta a piros blúzos lányt, kit a lágy szellő a halálba ringatott.
2009-02-11
Langenberg |
