December van, itt a tél,
hideg van és fúj a szél.
A házakon havas a cserép,
de az élet ilyenkor is szép!

Néha fázom, de nem csak kívűl,
néha hideg a szívem belül,
senki sincs, ki felderítse,
nincs ki néha melegítse!
Sokszor egyedül vagyok én,
az élet viharos tengerén!

De bármi történne is velem,
legyőz mindent a jókedvem!
Ha megvetnek, akkor is,
ha kinevetnek akkor is,
ha megtörnek akkor is,
ha megvernek akkor is,
ha megaláznak akkor is,
ha meggyaláznak akkor is,
Akkor is a lelkem ép!
S amíg élek az élet SZÉP!

Hisz eljön majd a szép tavasz,
s mindenre jön majd vigasz!
És susogja minden levél,
hogy az élet mindig remél!
Hogyha szépen ragyog a nap,
mindig jó a kedvem aznap,
jó idő van, szellő fúj,
minden szép és minden új!
Megnézek minden virágot,
átölelném a világot!
A szívem gyakran felnevet,
rosszkedvem hogy is lehet?
Hiszen minden csodálatos,
minden fa, s virág illatos!
Olyan mint egy álomkép,
az egész oly meseszép!

De...a jó sem végtelen,
mert az ember védtelen.
És mindig tavasz sem lehet,
ezellen ember nem tehet.
És...ha jön majd egy rossz világ,
és elhervad minden virág,
hogyha elsápad a nap,
s nem süt már úgy mint tegnap,
és ha majd fúj a jeges szél,
s mindenki rettegve beszél,
és ha megfogy a remény,
s nem segít a lelemény,
és ha minden kötél szakad,
s minden barátom elszalad,
és...ha már az életemből minden ember kilép,
az ÉLET VELED nekem még akkor is, MINDIG SZÉP!

(89.12.19.)