Hagytam és engedtem…
Hagytam szabadon látóhatáron repülni. Nem zsinegeltem össze törékenynek tűnő szárnyait.
Felnézek a csodálatos a türkizkék égre, hevülni érzem vérem, újfent feledve életem sötétebb árnyait.
Engedtem szárnyalni folyók, hegyek, tengerek felett, az aranyszínű madarak között csendesen megbújva.
Már fantáziálok s elragad a képzelet, én is velük repülök - szárnyalást soha meg nem unva.
Szemem behunyom, álmodok, láthatatlanná válok, éltető lehelet vagyok, lélekké változott szerelem.
Arany áhítat, arany hódolat, oly izzó, oly égető, oly lángoló szenvedély: aminő csak lélekember szerelme lehet.
Oly vonzalom kerít hatalmába megint, mint egykoron, amikor megpillantottam egy sétahajón. Nincs oly erő, mely megállíthatná
szerelmemet, így az égből karjába leereszkedem. Megfogadtam annyiszor dicstelen önmagam megtagadom. Megváltoznék, ha őt újra elvarázsolhatnám.
|