1.

alkonyodik, az estben sötétben áradnak a fák, csillagok vándorolnak a parttalan űrben, majd a hajnal ködfalára ébredünk, szeptemberi reggelre, sóhajom a nyár után árva madárként lebeg a szélben, s mint az elkúszó vonatfütty, csókod az ajkamon éget - a hajnal harmatával ébredek, benned megtalálva helyem, fészkemet hol álmaidhoz bújok, szemed szememben megtalál, az emlékezések már nem kísérnek, most elsüllyedt városok alusznak, s mi vándorlunk felettük, hol összeért a tenger és az ég, szárnyalunk, s aki élt, nem hiába élt - tovalibben az idő, de most az éber álom félhomálya rajtunk

2.

kaput nyitok a belső szobák kék csendjére, a parázsló napokra, a szerelem örök titkaira, a gyermekkor-délutánok csendesen játszós magányára, most ébredek, vastagon reám telepszik ez a világ - őszi estéket őriznek az utak, kart karba öltve, gyermek-esztendők bukkannak fel, az emlékek mint piciny amulettek lógnak - az ablakon kívül csak az elhagyott világ

kedvesem ismeri simogatásom, félszáz évem minden rezdülését, verseim lapjait ahogy a szél sodorja szét, mint feszes indák fonódnak derekamra a mondatok, a kimondott szavak ebben a kerengőben, csak a szív lüktet, csupán az ódon templom jut eszembe, hol összeadtuk egymást, egymást a szótlan szavaknak

3.

kihull belőlem a bánat, mint ez az őszi eső, ahogy tollam hegyéről a szavak, a fehér papírlapra ömlenek - összevérez, lándzsát döf belém az est, miközben te önmagadban játszol, az idő lelassul, megáll - majd átélünk újra minden csodát, hisz még előttünk lebegnek az éj drapériái

4.

őszül az erdő, felhők peremére ülnek a csodaváró angyalok, szeptembert súgnak a lombok, a halott levelek simogatásában, már repültem égben, ragyogtam a földön, de most élem ezt a napot, a hónapot, feláldozom a szív oltárára, tornyok dőlnek el bennem, átölellek magamban, majd felsikoltanak ezek az őszülő szavak

vetetlen ágy: a gondolat,
a folyó tegnapi avart mos,
nélküled fagyott szavak
levélszekrényünkben