| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Keserédes Kincs Ideje:: 07-23-2009 @ 12:04 pm |
|
|
|
|
Szeretem. Ez a színtiszta igazság. Ott érzem; legbelül. Hozzámér, szorongat olykor majd' megfojt, máskor gyengéd, mint a legfinomabb nyári szellő, boldoggá tesz. Mégis fáj. Fáj, hogy nem az enyém, önző lettem, Ő tett azzá. Még a legelején próbáltam ellökni minden erőmmel, akkor még régi szívfájdalmaim segítettek is ebben, de Ő nem hagyta, mindig visszatért, bocsánatot kért mindazért, ami talán nem is az Ő hibája volt. Pedig akkor még erős voltam, akkor kellett volna eltűnnie, akkor, mikor még nem hagyott ilyen mély nyomot a szívemben. Én minden tőlem telhetőt megpróbáltam, tudom milyen az, mikor valakibe beleszeretek. Arra nincs orvosság. Csinálhatok magamból bármekkora hülyét, a helyzeten ez mit sem változtat. Jöhet bárki más, semmi esélyt nem adok, mert legbelül mindenem Érte kiállt. Ez pedig teljesen felemészt. Akkoriban nem engedte, hogy eltaszítsam magamtól, most meg ez lett. Reménytelen helyzet. Ironikus. Faggat engem, kérdezget, mint egy tudatlanságot tettető mindentudó. Néha úgy érzem, csak játszik velem, ez csak egy vicc, szórakozás aminek én estem megint áldozatául. Viszont olykor azt kérdi mi bánt, szeretné ha elmondanám, tudni akarja. De a legfontosabbat, ami mindennek a kulcsa soha, de soha nem árulhatom el. SOHA. Köntörfalazok, hiszen egykor megfogadtam, hogy többé nem lesz olyan ember akinek kitárom az érzéseimet, és aranytálcán kínálom neki fel a szívem egy "törj össze vagy szeress" cetlivel mellékelve. Úgy érzem, hogy ha a szívtörést választaná abba belehalnék, de ami még ennél is szörnyűbb elveszíteném Őt örökre. Szeretném, ha Ő áldozná fel a szívét, Ő vallana szerelmet, Ő dobna el értem mindent. Én már úgyis a rabja vagyok mindenestül, nem veszítene semmit. Így is a nap minden másodpercében a fejemben jár, nem tudom elzavarni, összeforrt mindennemű gondolatommal, ott él. Nem telik el úgy nap, hogy fel ne tenném egy-egy melankónikus hangulatomban azt a néhány kérdést, ami teljes kétségbeesettségemet tükrözi. Miért nincs velem? Miért nem ír? Miért nem szeret? Már ezerszer feladtam, de mindig megjelent, ami által engem ismét a remény érzése öntött el. Szigorúnak kell lennem magammal, nem ronthatok el mindent, nem veszíthetem el. Boldognak kellene lennem pusztán a vele töltött perceimtől, a tudattól, hogy fontos vagyok neki. Nem értem miért van mégis ez. Ő az álmom. Az álmaim után meg azért rohanok olyan elvakultan, mert legnagyobb félelmem az, hogy eltűnnek az életemből, és ezért mindent megteszek értük, még ha egészen kicsi is az esélye annak, hogy valóra váljanak. Nem akartam így érezni, jobb enélkül a keserédes kincs nélkül az élet, de mit tehetnék? Szeretem.
2009. 07. 23. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 07-23-2009 @ 12:05 pm
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 07-23-2009 @ 10:38 pm)
Comment: Az igazi szerelem jele az, ha fájni tud. Vallomásod megható. Önzetlen szerelemről vall. Tetszett ahogy leírtad, sallangmentesen őszintén... Az álmokat azért nem szabad feladni, sose tudhatja az ember....:))))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 07-26-2009 @ 09:35 pm)
Comment: Szeresd! Mást úgysem tehetsz!:))))))))) Puszi: Andi |
|
|
|
|
|
