Az utóbbi néhány évben elő-előfordul velem,
Hogy a kórházból néha már haza is megyek.
Kiélvezem, hogy este meleg vízben fürdök,
Nyolc betegtárs helyett csak kettővel küzdök.

Vasárnap az órám egyre sűrűbben nézem én,
Töprengek, miért ne lehetne belőlem szökevény?
Olyan sok jajongó beteg jut két fehér köpenyesre,
Ha vissza nem mennék, a kutya észre nem venne.

Pocsék találmány, a hétfői vizit. Olvassák nevem.
Álmos dokim nem kapcsol, mikor fintorral felelem:
Szabó Alfréd. - Nézi járókeretem az ágyam mellett,
Panaszkodok, elszédültem, mikor rohannom kellett.

- Pihenés, és sok folyadék – hangzik a gyógyító ige,
Mindegy, a lábam bénult-e le, vagy fáj a társam füle.
Akkor már hatodik hete nyomtam az kórházi ágyat,
(illetve az nyomta a sérült gerincemet és hátam:)

Végül is ékesszólásom győzött, hazajöttem feltételesen,
Heti két ambuláns kezelésnél a műtéti beosztást lesem.
Két, vagy három késelés vár majd valamikor ősszel,
De addig a a gépen lógok, és a Fullon teljes gőzzel!

Eddig két blogot írtam tőlem megszokott versek helyett.
Full-társaim mosolyogva, csak udvariasan helyeseltek!
Biztattak, hogy maradjak a prózánál, - ez az én műfajom,
Levontam a következtetést: verseim pocsékak lehetnek nagyon:))

Mozogni „szememfénye” szerint úgy tudok, mint tojó galamb,
De rekeszizmaimat rendesen megdolgoztatja ez a kórházi kaland.
Itt aki gyógyszer, és műszer hiányba nem hal bele idő előtti óráján,
Béna, hajlott hátú humorista lesz, mire kézhez kapja kórházi záróját.