Szántom földem szakadatlan,
röghöz kötve, ide lökve.
Ágyban soká nem alhatok,
lépek sárba, kökényt rágva.
 
Vasat markol csontos ujjam,
kérges tenyér, csupa rejtély.
Kelletlen a vonat zúgás,
lovam retten, fácán rebben.
 
Dombok mögött sárga korong
jön az égre, kalap kéne.
Szárad a sár héthatárban,
pára moccan, fogam koccan.
 
Fölfelé száll, ami lehet.
Szemem porban, torkom horkan.
Körbe járok, mint az óra.
Napom delel, lovam legel.
 
Vörös korong ég aljánál,
egyre szűnik, tóban fürdik.
Haza térek otthon várnak,
gyerek zsivaj, vacsorával.
 
Fáradt testem ágynak vetem,
ágy a vágyam, és a társam.
Gyorsan múlik így az éjem,
korán kelés, szántás, vetés.