Tüzes vágyakkal szívemben ébredtem reggel, Frissen, -repkedve szobámban- tettem-vettem. Hirtelen egy sápadt arc nézett rám ijedten: Ki vagy? -kérdeztem mosollyal ajkamon, De nem mosolygott vissza rám, Lassan mozdult, s elsimított Egy ráncot homlokán. Fürgén hajamba túrtam E vidám reggelen, Ő vad erővel borzolta haját, Szemében félelem… "A hold sarlóján hintáztam éjjel, Jó kedvvel, fényes szenvedéllyel" Ő gúnyos fintorral, fáradtan nézett: „ Visszább a kedéllyel!” "Ragyogón süt a nap, A lelkem tavasz illatú!" „ Ne dicsérd a napot, Éjed lesz sanyarú.” Biztatom ezer csodával: "Legyél vidám, szelíd és jó!" Az arc görcsösen mozdul, Szeme karikás, szomorú: „ Minden napod halotti koszorú”. Terhétől már-már összeroppanok, Görbül sírásra a szám: "Ne szegd kedvemet…" S ő vicsorít: „ menekülj míg lehet”! Ránézek… lassan indulok, Fejemre mélyen kapucnit húzok, S fagyott mosollyal -a tükörből- Visszanézek rám.
|