Louis Greenfield ügynököket megszégyenítő, csupafog mosollyal lépett be az ajtón. Egyik kezében aktatáskája, a másikban pedig egy szürke színű hűtőtáska himbálódzott, ahogy a konyhaasztal felé igyekezett. Aprókat szuszogott, miközben aktatáskáját az asztal mellé, a hűtőtáskát pedig az asztal tetejére rakta. Miután végzett a művelettel, két tenyérrel az asztal lapjára támaszkodott, és átszellemülten mustrálgatni kezdte a szürke, kocka alakú hűtőtáskát. Ajkai ismét vigyorra húzódtak, és fehér fogai kristályként csillantak meg a lámpa fényében, amiket így jócskán túl a negyvenen büszkén is villogtatott, ahol csak tehette.
- Hát itthon vagytok, édeseim - motyogta halkan, a fogai között morzsolva a szavakat, majd tenyerével végigsimította a táska oldalát. Aztán egy hirtelen mozdulattal a nadrágja zsebéből előhúzta rongyzsebkendőjét, és az izgalom okozta verítékcseppeket leitatta a homlokáról. Ilyen mértékű izgalmat három hónappal ezelőtt érzett a laborban, amikor is a kitartó kísérletezése meghozta várva várt gyümölcsét. Amikor a NATO egyik különleges katonai csoportja felkérte erre a munkára, először határozott nemmel felelt, de a huszonnégy óra gondolkodási idő, na és persze a felkínált pénz - ami bőven kimerítette a tetemes fogalmát - megváltoztata a döntését, és elvállalta a munkát. Kísérletezései céljából ez a katonai csoport létrehozott számára egy titkos laboratóriumot, közel a lakhelyéhez, ahol csak ő, és a csoportból kiválasztott három alkalmazott dolgozott. A kísérletezés kezdeti sikertelenségei hamar lelombozták lelkesedését. Az a bizonyos megkristályosodott mézhez hasonlítható anyag amiből a végterméket kellett előállítania, és aminek az eredetét teljes titoktartás övezte, kifogott rajta. Levegővel érintkezve azonnal bomlásnak indult, légmentes térben pedig egyszerűen szétporladt, mint a kiszáradt fakéreg. Egy hónap elteltével végül sikerült megoldania a rejtélyt. Kikísérletezett egy olyan szérumot, amit ha megfelelő hígitásban hozzáad ehhez az anyaghoz, akkor akár levegőn, akár légmentes térben életképes marad.
Ettől a perctől kezdve óriás léptekkel haladt előre a végtermék kitenyésztése, és amikor az első példány kikelt a bábjából, Louis csak ennyit mondott a kollegáinak: "történelmet írunk, uraim". Akkor, abban a pillanatban fogta el először az a fajta izgalom, mint amilyen most is hatalmába kerítette. A győzelem izgalma. És a győzelmének tárgya, ami ország-világ előtt hétpecsétes titok, most itt van pittsburgi házának a konyhaasztalán egy lezárt hűtőtáskában, jégbe konzerválva.
Merengését Hilda bársonyosan kellemes hangja törte meg, aki már jó néhány perce a szoba ajtófélfájának támaszkodva figyelte Louist.
- Jó estét, drágám.
A férfi olyan rémült ijedtséggel pördült meg tengelye körül, mintha éppenséggel egy földönkívüli lény szólította volna meg őt a háta mögül.
- Szervusz édes... édesem — hebegte, majd a zsebkendőjét visszagyürte a nadrágja zsebébe. A nő közlelebb lépett Louishoz és üdvözlésképp egy csókot nyomott az arcára.
- Mi ez? - bökött az asztalon álló hűtőtáskára.
- Amiről már annyit beszéltem neked, drágám. Kísérleteim tökéletes gyümölcse.
- A Gigant? - húzta össze rosszallóan a szemöldökét Hilda.
- Ahogy mondod, édesem - vigyorodott el ismét Louis - a Gigant. Megmondtam neked, ha egyszer végre összejön a dolog, akkor hazahozom megmutatni, hogy lásd, mennyire nem volt értelmetlen az a rengeteg éjszakázás a laborban, ami miatt épp eleget veszekedtél velem. És most íme, itt van. - és kezével olyan méltóságteljesen mutatott az asztal közepén lévő táskára, mintha csak az amerikai elnök ücsörgött volna ott.
- És nem veszélyes ez az … izé? - hunyorgott Hilda.
- Hogy veszélyes-e? - kacagta el magát a férfi olyan szenvedélyesen, hogy még az az apró toka is, ami az álla alatt biggyeszkedett, beleremegett. - Tudsz nekem olyan élőlényt mondani, amelyik mínusz 15 fokon, jégbe fagyasztva bárkire is veszélyes lehet?
A nő kissé bárortalanul megrázta a fejét, ám tekintetét egy pillanatra sem vette le a táskáról.
- Na gyere, megmutatom - csillant meg újra Louis fogsora, és az asszonyt köntösénél fogva közelebb húzta az asztalhoz, majd óvatosan megemelte a hűtőtáskát és lerakta maguk elé. Először a jobb oldali bilincset pattintotta fel, majd a bal oldalit. Gyengéden megfogta a fedél két szélét és megmozdította; halk cuppanással vált el a táska felső pereméről.
Hilda, tudtán kívül lábujjhegyre állt, és tágra nyitott szemmel, miközben ökleit a mellére szorította, belelesett a táskába. Először csak a gomolygó párát vélte felfedezni a táska belsejében. Közelebb hajolt és belefújt óvatosan a gomolyagba. Eszelős módon kapta hátra a fejét a sűrű pára alól előrajzolódó kép láttán.
- Nem bántanak, drágám, ne félj tőlük - suttogta Louis, és megsimogatta az asszony szőkésbarna, rövid haját.
- Az lehet, de rém gusztustalanok - fintorodott el Hilda, és tekintetét ismét a táska tartalmára szegezte. Louis megcsóválta a fejét.
- Ezek, Hilda, egyszerűen gyönyörűek. A tökéletesség szimbólumai.
- Az lehet, de nekem egyik sem az esetem - fintorgott tovább az asszony.
- Akkor nézd meg őket közelebbről.
- Ezt meg hogy érted?
- Vedd ki valamelyiket a kettő közül.
- Te megőrültél, Louis? Én hozzá nem nyúlok.
- Mondtam már, hogy ebben az állapotban teljesen ártalmatlanok.
- Akkor sem - rázta meg a fejét Hilda.
- Ha nem, hát nem - válaszolta a férfi, és széles mosollyal az arcán belenyúlt a táskába.
Hilda rémülten két lépést hátra lépett. Louis kiemelte, majd a tenyerére fektette az egyik 15x10 centiméteres jégkockát.
- Nyugodtan közelebb jöhetsz - szólalt meg - láthatod, hogy nem bánt.
Hilda közelebb lépett. A férfi ismét a zsebébe nyúlt, és előhúzta a zsebkendőjét. A rongy segítségével óvatosan megfogta a jégkocka alsó szélét, és mint egy fotónegatívot, a fény felé emelte.
Hilda megborzongott a látványtól. Ez a Gigant névre hallgató rovar több volt mint félelmetes. Mérete és formája egyszeriben tekintélyt parancsolt. Hildát így első ránézésre egy skorpióra emlékeztette, de ahogy jobban szemügyre vette, rájött, hogy csak a visszakunkorodó farka okozza ezt a hasonlóságot. A törzsről Hildának egy jól megtermett dió jutott az eszébe, amiből balra és jobbra négy-négy hosszú ízelt láb terpeszkedett, tökéletes szimmetriával. A törzs és a fej között egy lebeny volt látható, ami első pillantásra bárkit egy felhajtott gallérra emlékeztetett volna. A fej viszont valóban mestermunka volt. A két szem, mint két apró brillkő, csillogott a rovari homlok két szélén, aztán a fej további része kiszélesedett, majd egy hosszan elnyújtott csepp formájában végződött. Hildát azonban a szárny szépsége nyűgözte le igazán. A jégkristályokon megtörő fény ezerszínűvé varázsolta a hártyaavékonyságú szárnyat, amiből egy-egy pár volt a törzs mindkét oldalán.
- Na, hogy tetszik? - kérdezte Louis elégedettséget kölcsönözve hangjának.
- Hát ... mit is mondjak? - tétovázott Hilda.
- Na várj csak - vágott közbe a férfi. - A lényeget még nem is láttad.
És ezzel megfordította a Gigantot.
Az asszony halkan felsikkantott.
A farka végétől a gallérig, azon kívül, hogy úgy nézett ki, mint egy párnázott ajtó, semmi különöset nem látott. Ellenben a fej, így alulnézetből, egyenesen rémségesnek tünt. A keskeny száj két széléből, amiről Hildának az volt a véleménye gondolatban, hogy úgy néz ki, mintha vigyorogna, két körülbelül egycentis tűhegyes tépőfog meredt elő. Méretarányos kicsinyítésben ezt akár agyarnak is nevezhette volna.
- Légy oly szíves, és tedd vissza a helyére - szólalt meg nagysokára, szinte kérlelőn.
Louis szó nélkül visszahelyezte a táskába, de még mielőtt Hilda megkönnyebbülhetett volna, kiemelte a másikat, és szintén a fény felé emelte.
- Louis! - ripakodott rá. - Nem azt kértem hogy vedd elő a párját, hanem azt, hogy ...
- Ssss - intette csöndre az asszonyt, és a kezében lévő példányra bökött.
- az előbb amit láttál egy kifejlett hím volt. És ez pedig a nőstény. Látsz valamiféle különbséget?
- Semmit - vágta rá szinte sürgetőleg az asszony, bízva benne, hogy így talán hamarabb szabadulhat. - Legfeljebb annyit, hogy ez valamivel kisebb.
- Így van - bólogatott elismerően Louis. - Ez az első szembeötlő különbség. Míg a hím közel 14 centi hosszú, addig a nőstény átlagban két centivel rövidebb. De ez a kevésbé fontos, hiszen ha külön-külön látod őket a két centi különbség szinte nem is szembeötlő. Viszont van egy sokkal jellegzetesebb és feltünőbb különbség, mégpedig itt. - És mutatóujjával a két szem közötti részhez mutatott. - Látod?
Hilda látta.
Egy körte formájú vörös folt díszelgett a szemek között, mint valami festékhiba. Louis folytatta:
- Ez a vörös folt mindegyik nőstényen megtalálható ugyanitt, a szemek között. De hiába ő képviseli a gyengébb nemet, mégis ő a veszélyesebb. A tarkólebeny alatt minden nősténynek van egy borsószem nagyságú hólyagja, ami mérget tartalmaz, méghozzá idegmérget, ami annyira erős, hogy akár a tizedrésze is azonnali halált okoz.
Hilda megborzongott.
- Nem akarod mégis inkább visszatenni?
- Dehogynem. Csak ennyit akartam elmondani róla - váltott hangsúlyt Louis, és visszahelyezte a jégkockát a táskába. A konyhára nehezülő csendet végül Hilda törte meg.
- És az valóban igaz, hogy ezek az izék csak húst esznek?
- A Gigantra gondolsz? - kérdezett vissza némi sértődöttséggel a hangjában Louis.
- Tudod te nagyon jól, hogy arra gondolok! - fortyant fel az asszony.
- Csak és kizárólag húst. És abból is a melegvérűeket. Tehát mindenféle egeret, patkányt, disznót, marhát vagy akár ...
- Vagy akár embert is, ugye? - vágott közbe Hilda.
Louis megvakarta a feje búbját.
- Igen, akár embert is. Kétlem, hogy újdonságot mondanék számodra azzal, hogy a NATO különleges katonai csoportja, pusztán csak passzióból tenyészttette ki velem a Gigantot. A NATO-nak ezekkel a rovarokkal célja van egy esetleges háború esetén.
- Ez aljasság!! - csattant fel Hilda.
- Talán az atombomba nem az? Vagy azok a különféle biológiai fegyverek nem azok? Hidd el Hilda, hogy a mai világban ha esetleg kitörne egy háború már csak a gyorsaság számítana, és senkisem mérlegelné az aljasság mértékét. És én azt hiszem, hogy a NATO ezzel a Giganttal gyorsaság szempontjából az élre került.
- Ezt meg hogy érted?
- A szaporulatuk miatt. Emberi ésszel képtelenség felfogni a gyorsaságukat. A hím megtermékenyíti a nőstényt, ami azon mód mozdulatlanná dermed, majd körülbelül tíz perc múlva már le is rakja a petéit. Azok a következő tíz perc alatt bebábozódnak, és újabb közel húsz perc leforgása alatt érett példányokká válnak. Ezeknek az újszölötteknek aztán az első dolguk újból a párzás. Ezen felül az sem elhanyagolható tény, hogy egy-egy párzásból nyolc-tíz életképes példány sarjad röpke negyven perc alatt.
- És hány ... szóval ... mennyi ilyen időzített bomba van még a laborban - kérdezte elképedve Hilda.
- Száz hím és száz nőstény. Természetesen mindegyik lefagyasztva.
- Még elképzelni sem merem, hogy ...
- Hogy mi lenne ha beindulna a szaporulat?
Hilda bólintott.
- Körülbelül 48 óra alatt ellepnék az egész Földet, és az élőlény, mint olyan, vagy legalábbis a melegvérűek ugyanennyi idő alatt ki is pusztulnának.
Hilda karja libabőrös lett.
- Tehát megszűnne az emberiség?
- Meg. Ellenben megmaradnának a hidegvérűek. Halak, kígyók…
- Az remek! Ez igazán bíztató hír volt.
- Mondtam már, hogy semmi okod az aggodalomra, hiszen így lefagyasztva akár egy dámapartit is játszhatnánk velük.
- Akkor sincs semmi kedvem együtt éjszakázni ezzel a két szörnyeteggel.
- Tőlük nyugodtam aludhatsz, hiszen ők is alszanak.
- Nagyon vicces! - mordult rá újból az asszony. - És ha kiolvad a jég?
- Akkor baj van - vigyorodott el Louis, majd megbillentette a hűtőtáskát, és az aljából egy fehér színű vezetéket húzott elő, aminek a végén egy villásdugó lifegett.
- Ha ezt bedugom a konnektorba, akkor a hűtőtáska egész éjjel lefagyasztva tartja őket. Így megfelel?
- Jaj Louis! Ne kérdezzél már marhaságokat! Dugd már be inkább azt a francos vezetéket abba az átkozott konnektorba!
- Kérése számomra parancs, felséges hercegnőm - csillantotta meg ismét a fogait Louis, majd lehajolt, és az asztal meletti konnektorba bedugta villásdugót.
Több mint egy óra hossza is eltelt, mire megvacsoráztak, majd először Hilda aztán Louis is lefürdött.
A férfi a fürdőszobából kifele jövet még egy rövid pillanatra megállt a konyhaasztal mellett, tekintetével végigmérte a lezárt hűtőtáskát, megcsillantotta a már jól ismert fogsorát, majd lekapcsolta a villanyokat, és belépett a hálószobába.
- Csukd be légyszíves az ajtót - szólalt meg Hilda halkan a takarója alól.
- Miért?
- Hát ... csak úgy.
- Talán nem bízol bennem?
- Nem benned nem bízom, Louis értsd már meg! Hanem abban a ketyegő időzített bombában, aminek az elmosódott körvonalait még a sötét ellenére is látom a konyhaasztalon.
- Jaj, ti nők - csóválta meg a fejét Louis, majd visszalépett, és becsukta az ajtót. - Így megfelel?
- Meg - sóhajtotta az asszony.
- Akkor jó - válaszolta a férfi, és besiklott ő is az ágyba, szorosan Hilda mellé. Kezét óvatosan rátette az asszony combjára, és lágyan végigsimította, egészen a szeméremszőrzetig. Érezte, ahogy Hilda beleremeg az érintésébe.
Maga a szeretkezés ennek ellenére teljesen szokványosan zajlott le, amiből Hildának már nagyon elege volt; Louis a csúcson kettőt hörög, ha jó passzban van akár még hármat is, aztán lefordul róla, és ha nem merült ki túlságosan, akkor utójáték gyanánt egy halk "jó éjszakát"-ra is futja az erejéből. Már sokszor eldöntötte magában, hogy a következő szeretkezés után kitálal férjének, de sosem volt elég bátorsága hozzá, így az a bizonyos következő alkalom mindig egyel odébb csúszott. Tudta, ha felszínre hozná a problémáját, csak veszekedés vagy sértődés lenne a dologból, mert a nagytekintélyű Louis Greenfield pusztán annyit értene meg az egészből, hogy ama nagyszerű és tökéletes férfiassága sértegetve vagyon. Tehát ismét szó nélkül hagyta az egészet, megfogadva magában, hogy legközelebb - ami talán két hét múlva lesz esedékes újból - sarkára áll, és mindent a fejére olvas, addig pedig erőt gyűjt. Lesz rá ideje ...
Louis jó passzban volt.
- Jó éjszakát, drágám - fordult az asszony felé pihegve, majd megcsókolta az arcát, és visszahanyatlott a párnájára.
Elmerengett.
Merengése közben a plafont bambulta, amin a hálószoba teljes hosszában párhuzamos árnyékcsíkok rajzolódtak ki. Ennek oka az volt, hogy a hold pont olyan szögben szórta gyenge sugarait, hogy az ablak elé felszerelt rácsot elnyújtott dianegatív képében a plafonra vetítette.
A rácsok vagy másfél évvel ezelőtt kerültek fel a ház összes ablakára, Hilda kezdeményezésére. Miután a közelükben egy hét lefogása alatt három helyre is betörtek, szinte hisztériásan követelte Louistól a rácsok felszerelését. A hiszti győzött, a rácsok felkerültek.
Louis az ajtó mellett álló kisszekrényre pillantott, aminek a tetején egy vörös számlapú, digitális óra állt.
Éjfél múlt tíz perccel.
Lehunyta a szemét. Azonnal elaludt.
***
|
