Fénykép egy régi napról.
Elmúlt. Megsárgult emlék.
Gyermek, ki éppen játszik,
látod? Az vagyok én.

Egy másik képen épp kéz a kézben,
ifjan a nagyszülők.
Talán ők hitték még, hogy rajtuk
nem lép át az idő.

Lehet tényleg álomban éltek,
várták a nagy csodát.
Ma már csak fényképről hisszük el,
hogy ezek ők voltak hajdanán.

Minden búcsúzik egyszer.
A tegnap már múlt idő.
Mégis nyomot hagy bárhol.
Jelzi: ő is volt jövő.

Én is úgy nézlek, mint akkor régen
egymást a nagyszülők.
Talán csak véletlen az,
hogy úgy érzek, ahogyan érezhettek ők.

Lehet tényleg álomban élünk.
Várjuk a nagy csodát.
És most mi hisszük éppen el:
rajtunk az idő nem lép át.