Ahogy megjöttél: érzés-koboldok partraszállása egy ismeretlen, furcsa kis szigeten. Aztán tűz. Felhőhasakat nyaldosó, narancs-arany-őszszínű tűz a nyárban. Körötte sétáltunk. Összefont ujjakkal.

Megperzselt néha, és szép volt, kéjes fájdalommal volt szép, ha megperzselt.

         Arcodra simuló tűz.

         Arany-arc.

         Fény-arc.

         Méz-száj és napfelkelte a tengeren-szemek.

         Boldogság-csecsemő, ha felkacag.

         Tűz-kacaj.

         Aztán egy gyertyáni fény. Ez volt a legszebb.

         Ez a szerény szentjánosbogár-pislogás.

         Ezek a viaszcseppnyi imádságok.

         Finom ecsettel megfestett árnyak tánca a falon.

         Nyugodt mosolyú szellemek voltunk. Te voltál és én voltam.

Aztán egy utolsót sóhajtott még a fény, és sötét lett; csillagtalan-holdtalan sötét.

         Én azóta gyertyákkal álmodom.