| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
A szerencsés tizenharmadik Ideje:: 09-22-2009 @ 07:11 pm |
|
|
|
|
A Ford fényszórója legalább harminc méterre megvilágította előttük az erdei utat. A kátyuk és az élesen szűk kanyarok ellenére gyorsan haladtak az erdő kísértetiesen sötét gyomra felé. David jól vezetett, sőt, szinte mámorosan taposott bele a gázpedálba minden egyes kanyar előtt.
- Nem kéne lassítanod egy kicsit? - kérdezte halk félelemmel a hangjában Laura.
- Csak nem félsz? - kacagott fel David, és újból gázt adott, mert a fényszóró sugarában feltűnt egy újabb éles balkanyar.
- Nem ... nem - rebegte a lány, de tekintetét inkább levette az útról, és belelmeredt az út menti sötétségbe. Davidnek ugyan nem merte megmondani - hiszen nem akarta a fiú jókedvét lelombozni -, de már ezerszer megbánta, hogy előző este olyan könnyedén beleegyezett abba, hogy ezt a mai estét David apjának a hétvégi házában töltsék el. David ugyan elmesélte neki, hogy ez a házikó a nyugat-nashville-i erdőben van, de akkor az ötlet még nagyon is tetszett neki. Ma estére viszont, amikor a 4-es főútról rákanyarodtak erre a néptelen erdei ösvényre, elment a kedve mindenféle romantikus erdei házikóktól. Ólomsúlyként nehezedett rá valamiféle keserves szorongás. Szíve szerint megkérte volna Davidet, hogy most azonnal forduljanak vissza, de mihelyt rápillantott a fiú arcára, letett szándékáról. David szemeiben perzselve csillogott a férfiasság tettvágya, szájszegletében pedig egy félreérthetetlen komisz mosoly bújkált.
- Soká érünk még oda?
- Már csak néhány perc - pillantott rá David a lányra, majd mutatóujjával végigsimított Laura combján, és szenvedélyesen rákacsintott.
Laura megborzongott. Nem a fiú érintésétől, mert ezalatt az egy hét alatt, amióta ismerik egymást mindig kellemes bizsergést érzett David akárhányszor is csak hozzáért, hanem attól, hogy az első szexuális élményüket egy ilyen istenverte helyen kell átélnie. Mennyivel jobban érezné magát mondjuk egy belvárosi moziban, vagy akár csak egy McDonalds parkolójában hamburgert majszolva.
Ismét a fiúra pillantott. A műszerfal gyenge világításában David arcának szinte csak a kontúrjait látta, és a szája szegletében a szünni nem akaró mosolyt. Aztán, mint aki tudatosan keresi magának a szorongást kiváltó élményeket, egész testével féloldalt fordult az ülésen és kinézett a hátsó szélvédőn. Abban a pillanatban meg is bánta. Gyomra görcsösen rándult össze. Talán pont attól, hogy a nagy feketeségen kívül semmi egyebet nem látott. Mintha egy nagy fekete esőkabát cipzárját húzták volna össze mögöttük.
- Megérkeztünk - szólalt meg hirtelen David. Laura összerezzent. Visszafordult az ülésben, és tekintetét a fényszóró által megvilágított faházra szegezte.
- David?
- Tessék.
- Te biztos vagy benne, hogy ez a legjobb hely arra, hogy ... szóval izé ...?
David harsányan felkacagott.
- Ennél jobb helyet el sem tudok képzelni. Csak mi vagyunk itt, senki más. Csak te és én. Eléggé romantikus, nem?
- ... az - nyögte ki a lány - És ha véletlenül betoppan az apád? Tudja egyáltalán, hogy mi most itt vagyunk?
- Nem kell neki mindenről tudnia. És különben is, ő csak hétvégén jön ide, ma pedig szerda van.
- Szerda van - ismételte Laura a fiú szavait, majd ismét a házikóra pillantott. Abban az egyben bízott titkon egész úton, hogy talán a ház majd megnyeri a tetszését, és ezáltal a szorongása is csökkenni fog. Elképzelését azonban a látvány rútúl aláaknázta. Elhanyagolt, gondozatlan külsejű faház állt előtte repedezett betonalapzaton.
- Egy percre most magadra hagylak - szólalt meg David, miközben leállította a Ford motorját. - Bekapcsolom a pincében a villany főkapcsolóját.
- Muszáj itt maradnom? - kérdezte Laura, és szemei szinte könyörgőn meredtek Davidre.
- Ha akarod az ajtó előtt is megvárhatsz.
- Inkább elkísérlek a pincéhez.
- Teljesen fölösleges - válaszolta David - Még csak az hiányzik, hogy elbotoljál valamiben, és kificamodjon a bokád. Nem azért jöttünk ide, hogy egész éjjel a dagadt bokádat borogassam. Tehát maradsz az autóban, vagy kiszállsz, és megvársz az ajtó előtt?
- Inkább ... - kezdett bele Laura, és körülkémlelt az autót ölelő sötétségben - inkább maradok. De nagyon siess, David.
- Csak egy perc az egész. Mondtam már.
A lány bólintott.
David kiszállt, becsapta maga mögött a kocsi ajtaját, és elindult a ház felé. Laura a tekintetével kísérte végig a fényszóró sugarában haladó fiút. A félelem akkor telepedett rá ismét elemi erővel, amikor az eltünt a ház mögött. Riadtan forgatta a szemeit; mindent látni akart egy azon időben. A házat szegélyező fák méltóságteljesen hajladoztak a kora őszi szélben. Laurának inkább a "kísértetiesen" jelző jutott erről az eszébe. A ház sarkánál elsárgult, száraz falevelek kergetőztek idegesítően zizegve.
- Mi lesz már, David? - motyogta magában.
- Már rég letelt az egy pe ...
De a mondata félbeszakadt, mert a bejárati ajtó felett hirtelen felgyulladt egy égő, és néhány másodperccel később David is megjelent a fényszóró sugarában; léptei alatt keservesen nyöszörgött a száraz avar. Kinyitotta a kocsi ajtaját, áthajolt a sebváltó fölött, és a kesztyűtartóból kivette a ház kulcsát.
- Mehetünk - szólt oda Laurának, miközben kihátrált az autóból, és lekapcsolta a fényszórókat. A lány nyelt egyet, majd óvatosan kiszállt, és elindultak a ház felé. Amíg David a zárral bajlódott, Laura fázósan összehúzta magán a rövid bőrdzsekijét. Aztán a zár egyszercsak kattant egyet és az ajtó feltárult. Laura orrát dohos szag csapta meg.
- Kerülj beljebb szerény hajlékomba - mosolyodott el David, és karjával királyi alattvalókhoz illő mozdulatot tett.
A lány belépett.
Miután David becsukta maguk mögött az ajtót, felkattintotta a villanyt. Közönséges egyszerűséggel berendezett hajlék tárult Laura elé. A helyiség, ahol álltak egy aprócska főzőfülkéből, egy nagyobbacska asztalból és négy összecsukható székből állt. A szemközti falon két kép lógott. Megfakult színeik arról árulkodtak, hogy minden bizonnyal a házzal egyidősek.
Az egyik egy alpesi legelőt ábrázolt néhány legelésző tehénnel, a másik pedig valamilyen ákom-bákom volt úgy Picasso-módra. Laura egy pillanat erejéig megpróbálta megfejteni a két kép közti összefüggést; teljes sikertelenséggel.
- Főzök egy teát - szólalt meg David.
- Az azt hiszem most nagyon jól jönne - válaszolta Laura.
David tüstént munkához látott. Előkerült egy ütött-kopott teafőző, két bögre és két filter.
- Ananászos megfelel?
- Hogy ... micsoda?
- Ananászos tea. Csak ilyen ízesítésűt találtam.
- Persze, hogy meg - vágta rá a lány.
David bekapcsolta a kétlapos villanytűzhelyt, teleeresztette a kannát vízzel, és odarakta forralni. A főző oldaláról legördülő vízcseppek halkan sisteregtek a melegedő lapon.
- David? - szólalt meg halkan Laura.
- Tessék?
- Szeretném, ha ... szóval szeretném, ha beszélnél egy kicsit a családodról.
- Most? - csodálkozott el a fiú.
- Igen most. Gondolom nemsokára szeretnél majd bemutatni nekik, nekem pedig nem árt, ha tudom, hogyan közleledjek feléjük.
David arca elkomorult.
- Tudod - kezdett bele - nem szívesen beszélek erről.
- Talán valami baj történt?
- Hát jó. Elmondom. - válaszolta kissé vonakodva David. - Anyám és apám húsz évvel ezelőtt házasodtak össze, és még abban az évben meg is születtem. Nem mondhatom, hogy gazdag család voltunk, de általában amire szükségünk volt, azt mindig elő tudták teremteni. Apám egy asztalosműhelyben dolgozott. Abban az időben igen keveset találkoztam vele, mert általában korán hajnalban ment és állandóan túlórázott, hogy jussunk valamire.
- Ezt a házat is ...?
- Igen, ezt a házat is ő építette még annak idején. Körülbelül tizenöt éve. Anyám egy kórházban volt ápolónő. Ő sem keresett túl sokat, de a hálapénzből azért a hónap végére mindig sikerült valamit megtakarítania.
Emlékszem, minden hónap végén elmentünk egy-egy családi vacsorára valamelyik előkelő étterembe. Aztán két évvel ezelőtt elkezdődtek a botrányok.
- Miféle botrányok?
- Anyám beiratkozott egy varrótanfolyamra.
- Mire?
- Jól hallottad. Egy varrótanfolyamra. Minden hónap első szerdáján tanfolyamra járt.
- És mi volt ebben a botrányos?
- Eleinte semmi. Aztán fél év után apám begőzölt, és elkezdett üvöltözni anyámmal, hogy ilyen mihaszna dolgokra pocsékolja az idejét. Én csak kicsivel később értettem meg apám fő problémáját. Féltékeny volt. Észrevette anyámon, hogy minden ilyen tanfolyam után feltünően jókedvű volt, és a következő tanfolyam előtt már egy héttel nem lehetett bírni vele. A veszekedések már odáig fajultak, hogy eldöntöttem: utána járok a dolgoknak. A következő tanfolyami napon észrevétlenül kilestem.
- És? - sürgette Laura.
David nagyot sóhajtott.
- Apának igaza volt. A varrótanfolyam csak egy álca volt. Egy magas kopszodó férfival találkozott anyám. Látszott a pasason, hogy igen jómódú. Elegáns öltöny volt rajta, és egy hatalmas virágcsokor a kezében, amit átadott anyámnak.
- És anyád hazavitte a virágot?
- Haza.
- És mit mondott, honnan kapta?
- A varrótanfolyamon kitünő munkájáért.
- És azután?
- Aztán iszonyatos veszekedés lett belőle. Egészen addig fajult a dolog, hogy apám megütötte. Én persze nem mertem elmondani apámnak, hogy jó nyomon jár, mert attól féltem, hogy képes lenne és még megölné anyámat.
- És aztán?
- Aztán anyám összepakolt egy kisebb bőröndbe, és rácsapta az ajtót apámra. Én kis idő múlva utána rohantam, de már seholsem találtam.
- És mi történt azóta?
- Anyám eltünt. Egyszerűen felszívódott. Egy éve nyoma veszett.
- És nem próbáltátok meg ...?
- Dehogynem. Az eltünése után egy héttel bejelentette apám a rendőrségen. Akkor azt mondták neki, hogy nyugodjon meg, biztosan előkerül nemsokára. De nem így történt. A második bejelentést két hétre rá tette meg apám. Akkor országos körözést adtak ki, eredmény nélkül. Azóta lezárták az ügyet. Egyszerűen eltüntnek nyilvánították.
- És te ezt elhiszed?
- Nem. Szerintem lelépett azzal a kopasz pasassal valahová Európába.
- Hát ... mit is mondjak ... elég szörnyű história.
- Az - válaszolta komolyan David, azzal felállt, és elkészítette a teát. Némán szürcsölgették a forró italt; tekintetük közben hosszú másodpercekig egymásra szegeződött. Csak az egyre erősödő szél dúdolt egy keserves dallamot a ház körül, és a faház gerendái roppantak néha fájdalmasan.
- Kérsz még? - törte meg a csendet David.
- Nem, köszönöm - válaszolta Laura egykedvűen.
- Akkor talán menjünk be a szobába. - Mosolyodott el újra a fiú.
Laura bólintott.
A szoba hűen követte a konyha berendezési hagyományait: egy egyszerű ágy, két divatjamúlt fotel, egy éjjeli szekrény és egy háromajtós szekrény, ami már közel állt az antik korhatárhoz.
- Látom apád szereti a régiségeket. - jegyezte meg Laura.
- A francokat - csattant fel David. - Inkább igénytelen. Amióta áll ez a ház, azóta ezek a bútorok vannak itt. Rémesek, nem?
- Nem annyira - próbált hízelegni Laura. - Inkább csak ...
Mondata azonban félbe szakadt, mert a vállán megérezte David kezét. Óvatosan szembefordult a fiúval.
- Örülök, hogy itt vagy - suttogta halkan David, és szájon csókolta a lányt.
Az érzéki csókból néhány másodperc múlva heves csókolózás lett. David keze közben lesiklott a lány válláról egészen a derekáig, és szorosan magához ölelte.
- Csodálatos lány vagy - lihegte szenvedélyesen Laura fülébe, és kezei eltüntek a lány blúza alatt.
Laura lehunyta szemeit, átadva magát annak a kellemes bizsergésnek, amit az ágyékában és a hasa aljában érzett.
- Szabaduljunk meg a fölösleges ruházattól - lihegett újból a fiú.
- Fázni fogunk - válaszolta elcsukló hangon Laura.
David ajka ismét mosolyra húzódott. - Nemsokára még meleged is lesz, elhiszed?
- Bizonyítsd be - kacérkodott a lány.
- A legjobb úton haladok. - Ezzel ölbe kapta a lányt, és lefektette az ágyra.
Davidnak igaza lett. A közel másfél órás szeretkezés - ami alatt David kétszer, Laura pedig minimum hatszor sikított bele a kéj csúcspontján a nashville-i erdő kísérteties csöndjébe - valóban száműzte a szoba hidegét.
- Na, fázol még? - kérdezte David az oldalához simuló lánytól. Laura nem válaszolt, csak elégedetten mosolygott, és közben a fiú tekintetét fürkészte.
- Tudod, hogy mi tetszett meg benned először? - folytatta David.
A lány megrázta a fejét.
- A szemeid, Laura. Azok a csodálatos smaragzöld szemeid. Egyszerűen megbabonáztál velük.
- Ennek örülök - suttogta Laura, és még közelebb húzódott a fiúhoz. Fejét ráhajtotta David mellkasára. A fiú egyenletes szívverése egyfajta nyugalmat és biztonságot kölcsönzött számára. Ám ahogy párologni kezdett az elmúlt másfél óra tüzes hevülete, és a kéj fátyla mindinkább áttetszőbbé vált, Laurában egyre erősebben tört felszínre az a bizonyos szorongás. Az, amelyik akkor telepedett rá, amikor megérkeztek. Újra hallotta a szél dallamtalan és egyhangú fütyülését, a fák rejtélyes susogását, és a gerendák ropogását. Hirtelen megmozdult, és félkönyökre támaszkodott.
- David? - szólalt meg ködös hangon.
- Hm?
- Szerintem ideje volna indulni, nem gondolod?
- Viccelsz, Laura? - Emelkedett feljebb az ágyban David. - A következő menet néhány perc múlva indul.
- Figyelj rám, David - keményedett meg Laura hangja. - Amiért jöttünk az megtörtént, és ...
- És? - vágott közbe a fiú.
- És nagyon tetszett, meg minden, de most szeretnék haza menni. Ennyi az egész.
David megérintette a lány arcát.
- Nézz rám.
Laura zavartan a fiúra pillantott.
- Talán jobbat vártál?
- Jézusom, David. Ne beszélj ostobaságot. Egyáltalán nem erről van szó.
- Hát akkor miről?
- Ha az igazságot akarod hallani ...
- Csakis azt.
- Na jó. Félek. Ez a bajom, semmi más.
- Félsz?? - Húzta össze a szemöldökét David.
- Mitől félsz? Csak nem tőlem?
- Dehogy tőled! - csattant fel Laura.
- Akkor talán az erdő gonosz nagyszakállú szellemétől, aki az éjszaka közepén gyönyörű, zöldszemű lányokra vadászik?
- Ne gúnyolj ki, David! Manapság épp elég szörnyű dolgot lehet hallani, vagy olvasni az újságokban.
- Talán a Hasfelmetsző Jackre gondolsz - kacagott fel David. - Vagy a bostoni fojtogatóra?
- Nagyon vicces! - háborodott fel Laura. - Tudod te nagyon jól, hogy mire gondolok. Nincs olyan nap, hogy ne mondaná be a rádió vagy a TV az aktuális bűncselekményeket megerőszakolt lányokról, lelőtt vagy megkéselt emberekről. A múlt hónapban is olvastam az újságban, hogy eltünt egy lány itt Nashville-ben, és hogy az elmúlt néhány hónapban nem ő volt az első. Még fényképet is közöltek róla.
- Na és? - kérdezte egyhangúan David.
- Ugyanolyan fiatal volt, mint én.
- Szerintem begőzölt az őseitől és lelépett a palijával.
- Lehet, de ...
- Na tudod mit?- szakította félbe David.
- Azt hiszem megtaláltam a megoldást.
- Miféle megoldásról beszélsz?
- Apámnak van néhány üveg vörösbora a pincében.
-Felhozok egyet és megisszuk. Ha még utána is menni akarsz, hát megyünk. Rendben van?
Laura egy pillanatig némán meredt a fiúra, majd halványan elmosolyodott.
- De nagyon siess vissza, légy szíves.
- Csak egy pillanat az egész. - válaszolta David, majd felállt, belebújt a nadrágjába, magára kapta az inget és a cipőt, és elindult az ajtó felé.
- David? - szólt utána Laura.
- Igen? - fordult vissza a fiú.
- Szeretlek.
David komisz mosolya ismét megjelent szája szegletében.
- Én is nagyon szeretlek.
Amíg Laura a szorongását kiváltó dolgokról beszélt, addig a 4-es főútról egy furgon kanyarodott le a Nyugat-nashville-i erdő kátyukkal és kanyarokkal tarkított földútjára. A férfiről, aki a furgont vezette, sugárzott a nyugalom. Ha valaki látta volna, biztosan ugyanígy vélekedik, hacsak észre nem veszi azt az apróságot, ami elárulta, hogy a nyugodt külső mögött egy megtépázott idegrendszer húzódik. Cigarettájának a parazsa másodpercenként izzott föl, és amikor az már a füstszűrőig égett, egy újabb szál került elő a Marlborós dobozból. Nem érdekelték a kátyuk és nem érdekelték a kanyarok. Egyetlen célja volt csak: mielőbb elérni a faházhoz, és ha lehet észrevétlenül.
Laura, miután David kilépett a szobából, felhúzta a térdeit, és átkulcsolta a karjaival. A testbeszédnek egy látványos megnyilvánulása volt ez. A teljes bezárultságé. Laura, akaratán kívül, ezzel a testhelyzettel próbált enyhíteni félelmén. Mintha így sikerülne kívül rekesztenie azt a növekvő szorongást, ami már valóban félelemmé nőtte ki magát. Csak a szemei villogtak a térde fölött, aminek a színe a barátságos zöldből olyan haragos zöldre váltott, akár a háborgó tenger. Újra és újra körbepillantott a szobán, és újra meg újra szemügyre vett mindent.
Lassan leeresztette a lábait a hideg padlóra, és felállt. Ismét fázni kezdett. Odalépett a fotelhoz; ruhái szanaszéjjel hevertek benne. Gyorsan felhúzta a bugyiját, aztán a blúzt, s legvégül a szoknyát. Belebújt lapostalpú cipőjébe, majd megállt a háromajtós szekrény előtt. Mivel kulcs nem volt benne, ujjait az ajtópánt alá feszítette, és megrántotta az ajtót. Tulajdonképpen nem is igazán tudta, hogy ezt miért csinálja. Aztán amíg az ajtó nyikorogva kinyílt, rájött. Egyrészről a félelmet próbálta elűzni maga mellől valamilyen pótcselekvéssel, másrészről pedig belébújt valamiféle kíváncsiság. Egyszerűen csak az érdekelte, hogy egy ilyen magányos, magára hagyott házban mi az ami egy sötét szekrénybe zárva várja a sorsát. Semmi különös. Két pár fekete gumicsizma, egyforma méretű, egy esőkabát fogason és egy ócska bőrönd teli mindenféle régi újsággal, és könyvekkel. Laura behajtotta az ajtót, és a szélső ajtóhoz lépett. Kulcs itt sem volt, tehát maradt az előbbi módszernél; ujjait a pánt alá ékelte és megrántotta. Az ajtó nyekeregve kinyílt. Laura a szája elé kapta a kezét és halkan felsikított, miközben hátraszökkent. Aztán lassan leeresztette a kezét és elmosolyodott. A szekrény hátfalára szerelt tükörből ugyanaz a mosoly tekintett vissza rá. A tükör alatt a polcon néhány törülközőn és három flakon tisztítószeren kívűl mást nem is látott. Ezt az ajtót is behajtotta. Megfordult és az éjjeli szekrényhez lépett. A fiókot könnyűszerrel sikerült kihúznia. Egy újságból kivágott fotóról fiatal lány mosolygott vissza rá. Laura viszonozta a mosolyt. Épp azon kezdett tűnődni, hogy David apjának vajon mi köze lehet ehhez a lányhoz, amikor a mosoly egyeriben megkeményedett az arcán, és szíve hevesen kalimpálni kezdett. Ismerős volt a lány arca, a mosolya, csak azt nem tudta, hogy honnan. Azt rögtön tudta, hogy ehhez az ismeretséghez valamilyen negatív emléke kapcsolódik, de semmi több nem jutott hirtelen az eszébe. Lázasan kutatni kezdett a gondolataiban, és próbált rendet tenni köztük. A felismerés áramütés-szerűen hasított bele a tudatába. Ez az a lány, akit Davidnek is említett az eltünése kapcsán. Akiről David csak annyit mondott, hogy biztosan ráunt az őseire, és lelépett a palijával. De mit keres itt a képe egy eldugott faház éjjeli szekrényében, ráadásul ollóval gondosan kivágva?
- villant át a kérdés Laura agyában.
Reszkető ujjakkal nyúlt ismét a fiók felé. Akkor vette észre, hogy több kép is van egymás alatt, csak ez volt legfelül. Kiemelte a képeket. Közel egykorú lányok fotói voltak mind, ráadásul mindegyik újságból kivágva. Laurának a gyomrát egy hideg kéz kezdte markolászni. Érezte, hogy a félelem, ami eddig csak a képzeletében viaskodott, egyre inkább testet ölt.
- David! - kiáltotta el magát. - Hol a francban vagy?!
Lázas sietséggel dobta vissza a képeket a fiókba, de az egyik kicsúszott a markából és a padlóra esett arccal lefelé. Golyóstollal írva egy dátum állt a hátulján. Laura felemelte a képet, majd ismét elővette a többit és megfordította őket. Mindegyik hátulján szerepelt egy dátum. Lélegzetét visszafojtva kereste ki az ismerős lány fényképét. A hátulján egy múlt havi dátum állt.
- Uramisten ... - nyögött fel Laura kétségbeesve. - Csak nem David apja ... Jesszusom!
Összenyalábolta újból a képeket és behajította őket a fiókba. Már épp indulni akart David után, amikor tekintete ismét a nyitott fiókra tapadt. A fiók hátsó sarkából valami fémes csillogásra lett figyelmes. Kijjebb húzta, de abban a pillanatban hátra is tántorodott. Egy szike villant meg a fiók mélyén. Laura a döbbenettől és a félelemtől, ami már az egész szobában ott vibrált, sírva fakadt. Annyira azért még összeszedte magát, hogy a fiókot visszatolta, és megindult az ajtó felé. Minden bizonnyal David után indult volna, ha egy hang megállásra nem kényszeríti. Megtorpant az ágy szélénél, és az ablak felé fordult. Közeledő autó motorzúgása hallatszódott be. Laura lábai remegtek, gyomrát az a hideg kéz még erősebben markolta, szíve pedig a torkában dobolt. A következő mozdulatokat már csak az ösztönei diktálták. Odaugrott a villanykapcsolóhoz, és lekapcsolta. A szoba vészjósló sötétségbe borult; csak a bejárati ajtó fölött lévő égő adott némi szűrt fényt. Hátát a falnak vetve odahúzódott az ablakhoz, és kilesett rajta. A kinti világításban jól látta David Fordjának körvonalait, a másik autónak viszont még mindig csak a hangját hallotta, de azt már szinte érinthető közelségből.
- David! - nyögte ki Laura, de ez már inkább csak suttogás volt, mintsem kiáltás.
Aztán hirtelen előbukkant a Ford mögül a másik autó dupla fényszórója. Sugara egy pillanatra bevetődött a szobába is, hosszú fénynyalábokat húzva maga után.
- Gyere már ... David - nyöszörögte a lány, és kézfejével letörölte arcáról a könnyeket. Az idegen autó megállt, motorja elnémult, fényszórói kihúnytak. Egy magas, őszhajú, szikár férfi lépett ki belőle. Egy pillanatra megállt, körbenézett, majd megindult a ház felé.
- Ó Istenem, ne! - vacogta Laura, és minden izmát megfeszítette félelmében.
A férfi fellépett a teraszra, majd ismét megállt. Tekintete egy rövid másodpercre találkozott Lauráéval, de aztán tovább is siklott. Laura ösztönösen kapta hátra a fejét.
- David! - kiabálta el magát a férfi. - David bent vagy?
Laurát az ájulás kerülgette. Biztosra vette, hogy ez a férfi nem más, mint David apja, hiszen kinek jutna eszébe az éjszaka közepén a Nyugat-nashville-i erdőben egy szúette faház teraszán Davidet a nevén szólítani. De ez a felismerés csak rontott a helyzetén. Laura lábai meg-megroggyantak. Már egy idegennek is jobban örült volna - ha már két rossz közül lehet választani -, hiszen egy idegen férfi megjelenése lehet többesélyes is. David apja viszont nem tartogatott több esélyt. David apja ... Uramisten! A fényképek ... a szike ... David apja egy őrült ... egy őrült kéjgyilkos...
- Ó David! Elő ne gyere a pincéből! Ez még téged is képes lesz megölni - nyöszörögte Laura, és újabb könnycseppek gördültek végig az arcán.
- Te meg mit keresel itt? - csendült fel David hangja a teraszon.
Laura összerezzent. Szíve szerint kikiabált volna a fiúnak, de moccanni sem mert.
- Érted jöttem, fiam. Szeretném ha hazajönnél velem.
- Hova?! - förmedt rá David. - Miféle marhaság ez? Idejössz az éjszaka közepén, hogy menjek veled haza? Nem vetted még észre, hogy amióta anya eltünt, köztünk is megszakadt valami?
- Épp ezt szeretném visszaállítani - válaszolt David apja.
- Ez valami vicc?! - emelte fel a hangját David.- Pont itt, és pont most? Ezt te sem gondolhatod komolyan. És különben is dolgom van.
Laura ismét kipillantott. David kezében egy borosüveg himbálódzott.
- Van még bent valaki? - kérdezte az apja.
Laurát a hányinger kerülgette.
- Semmi közöd hozzá!! - csattant fel David.
- Utoljára mondom, fiam, gyere haza.
- Tűnj el innen!! - üvöltötte David, és lépett egyet a bejárati ajtó felé.
- Nem értetted, mit mondtam?! - üvöltötte el magát az apja, és odaugrott az ajtó elé.
- Állj félre!! - rikoltott rá David.
- Eszemben sincs! - vágott vissza az apja.
- Akkor nagyon sajnállak!! - David arca eltorzult a dühtől. Laura látta, ahogy a borospalack a magasba emelkedik, majd egy tompa puffanást hallott. David apja elvágódott a teraszon. Laura jól látta az arcát. Őszülő hajába a vörösbor kusza csíkokat festett; mellkasán üvegcserepek csillogtak.
David feldúltan robbant be a szobába.
- Mi ez a francos sötét?! - kiabálta el magát. - Hol vagy, Laura?
- Itt vagyok - szólalt meg elcsukló hangon a lány.
David felkapcsolta a villanyt.
- Elnézést az előbbi balhéért - vette vissza a hangerejét David, s közelebb lépett a lányhoz.
- Menjünk innen! - rimánkodott Laura, és átölelte a fiút.
- Hiszen te reszketsz - állapította meg David, amikor viszonozta az ölelést.
A lány némán bólintott, majd halkan megszólalt: - Te tudtad, hogy az apád kicsoda?
David értetlenül nézett rá.
- Tudok róla épp eleget.
- Szerintem nem mindent.
- Ezt hogy érted?
- Emlékszel, hogy beszéltem neked az eltűnt lányokról?
- Igen, és?
- Húzd ki az éjjeli szekrény fiókját.
- Minek?
- Húzd csak ki. Majd te is mindent megértesz.
David megállt a kisszekrény előtt, és kihúzta a fiókját.
Laura David háta mögött állva szipogva folytatta: - Azok a fényképek mind eltűnt lányok fényképei. Köztük van az is akiről beszéltem neked. És ott van egy szike is. Mi ez, ha nem perdöntő bizonyíték apád ellen? Szerintem apád nagyon jól tudta, hogy ...
David hirtelen megpördült. Laura rémülten hátrébb ugrott. David magasba tartotta a szikét, ajkai elkeskenyedtek, fogai vicsorogva fehérlettek. Szemei kidülledtek, tekintete zavarossá vált, mint a felkavart iszap.
- Te kutattál?! - üvöltötte artikulátlan hangon David, és a magasra tartott szikével megindult a lány felé.
- Mi történt veled, David? - sikoltotta Laura.
- Itt az ideje, hogy megbüntesselek - hörögte. - Ugyanúgy fogod végezni, mint a többi! - És a szikével a képek irányába mutatott.
Laura a döbbenettől moccanni sem bírt.
- Igaz neked szebb halált szántam, mint ezeknek a kurváknak, de te sem érdelmelsz különbet. Te is csak egy ócska kurva vagy!! - üvöltötte, és a szikével Laura felé csapott. A lány az utolsó pillanatban félre hajolt, de a szike hegye így is elérte a vállát. Mély sebet szakított a húsába, egészen a mellkasáig.
- Csak nem gondolod, hogy megmenekülsz?! - hörögte tovább David, és újra lesúlytott. A szike pengéje milliméterekkel kerülte el Laura nyakát.
- Hagyd abba, David!! - sikította a lány és közben megpróbált az ajtó felé hátrálni.
- Nem fogsz túljárni az eszemen! Innen már nincs menekvés, te rohadt kurva!! - És a szike harmadszor is lesújtott. Laura ezzel egy időben rúgott David ágyéka felé. David felüvöltött és a szike félúton kihullott a kezéből. Az ágyékához kapott és összegörnyedt. Laura megpillantotta a padlón a szikét. Lehajolt érte. Vállában a fájdalom iszonyatos erővel lüktetett; blúza teljesen átitatódott a vértől. Ebben a pillanatban David rávetette magát és leteperte a földre. Két tenyerét Laura nyakára fonta, és teljes erejével szorítani kezdte. Laura körül forogni kezdett a szoba. Mozdulatai ösztönszerűvé redukálódtak.
Jobb kezével a padlót tapogatta végig a szikét keresve, a ballal pedig David arca előtt hadonászott. Már szinte teljesen elvesztette az eszméletét, amikor jobb kezével megérintette a szikét. Összeszedte minden erejét, és megmarkolta. Erejét már végképp elveszettnek érezte, de ennek ellenére megpróbálta a lehetetlent. A szike lesújtott. Látni ugyan nem látta, de érezte amint a penge valami puhába hatol. Ezzel egyidőben azt is érzte, hogy a nyakán a szorítás ereje is csökken. A maradék erejét összeszedve kifordult a fiú alól. David rongybábuként csuklott össze a padlón; a mellkasába döfött szikének csak a nyele látszott.
Laura négykézláb mászott végig a konyhán; feje szédült, gyomra kavargott. Félúton elhányta magát. Az orrában érezte az ananászos tea és a gyomorsav elegyének maró ízét. Keservesen két lábra állt, és kinyitotta a teraszra nyíló ajtót. David apja még mindig ott feküdt mozdulatlanul. Tántotogva kikerülte a férfit és elindult az erdei földút felé. Már hajnalodott.
Az erős északi szél letört gallyakat és száraz faleveleket kergetett az úton. Laura többször megállt és megkapaszkodott egy-egy fa törzsében. Rettenetesen fázott. Egész testében remegett, hiszen még a bőrkabátja is bentmaradt a házban. Aztán amikor már úgy érezte, hogy órák óta gyalogol és nem bírja tovább, leült az egyik fa tövében és visszapillantott. Szíve szerint elsírta volna magát, de már ahhoz sem maradt ereje. Alig haladt kétszáz métert. A faház a hajnali pirkadatban már tisztán látható volt. Aztán egyszercsak motorzúgást hallott valahonnan nagyon távolról. Tekintetét ismét a faház felé fordította. A két autó mozdulatlanul állt egymás mellett és szemmel láthatóan egyikben sem ült senki. A motorzúgás erősödött. Nekivetette a hátát a fa törzsének, lehunyta a szemét, és várt. Nem tudta, hogy mi közeledik, de már nem is nagyon érdekelte. Gyenge volt és rettenetesen fázott. Szemeit akkor sikerült egy pillanatra még kinyitnia, amikor a motorzúgás már az agyában dübörgött. Autók elmosódott körvonalait látta tetejükön vakítóan kék villogókkal. Még azt is érzékelte, amint két tányérsapkás alak egyenruhában felé iramodik.
Szemei lecsukódtak és a külvilág zaja megszűnt létezni.
- Laura.
A hang nagyon távolról érkezett.
- Laura ébredjen.
A lánynak megrebbent a szempillája, majd résnyire kinyílt a szeme.
- Hall engem, Laura?
- Hol ... hol ... va ... vagyok? - kérdezte fátyolosan, alig hallhatón.
- Egy nashville-i kórházban, közel a belvároshoz - válaszolt egy kellemes férfihang. Laura tágabbra nyitotta a szemét. A homályos foltok egyre kontúrosabbá váltak. Egy középkorú zömök férfi állt az ágya mellett.
- Jó napot, Laura. John Hughes vagyok. Nyomozó a nashville-i rendőrségtől.
- Mióta ...
- Három napja hozták be ide a kollégáim eszméletlenül, és nagyon csúnya sebekkel.
Laura válla, minha csak a "csúnya seb" kijelentést várta volna, egy iszonyatosat nyilallt.
- Képesnek érzi magát arra, Laura, hogy néhány kérdésre válaszoljon?
Laura lassan bólintott.
- Jó - helyeselt Hughes. - Az érdekelne először is, hogy hol és mikor ismerkedett meg David Granttal.
- Egy héttel ezelőtt, egy autós moziban.
- És nem találta túl tolakodónak?
- Nem. Egyáltalán nem.
- És hogyan került oda abba az erdei házba?
- Elhívott.
- És maga rögtön beleegyezett?
- Bele.
- Hm - töprengett el Hughes. - És semmi gyanúsat nem észlelt.
- Ha észleltem volna, nem megyek el hozzá.
- A családjáról beszélt magának?
- Csak néhány mondatot.
- El tudná mondani?
- Az anyjáról beszélt inkább. Elmondta, hogy körülbelül egy éve elhagyta őket valami pasas miatt, és hogy azóta nyoma veszett.
- Az apjáról mit mesélt?
- Róla csak annyit, hogy ő építette a házat.
- Nos, Laura azt hiszem mára ennyi épp elég is lesz. Az ajánlom, hogy pihenjen sokat. Nagyon rossz bőrben hozták be ide.
- Mr. Hughes?
- Tessék.
- Megtudhatnám, hogy miről is van szó valójában? Csak nem engem vádolnak valamivel?
- Szó sincs ilyesmiről - mosolyodott el Hughes. - Amit maga tett az jogos önvédelem volt. Ellenben pontot tett egy egyéves nyomozási munka végére. Csak köszönettel tartozunk magának. Egy olyan rejtélyt oldott meg nekünk, amivel még nagyon sokáig elbajlódtunk volna.
- Elmondaná?
- El. Bár nem szívesen, mert nagyon kemény ügy. A nyomozás részleteivel nem akarom untatni, mert igen sokszor holtvágányra futottunk. Úgyhogy elmondom tömören a lényeget.
Az események tavaly szeptemberben kezdődtek, amikor az anyja eltűnt. A bejelentést valóban megtették, mert utána ellenőriztünk. Nagy jelentőséget nem tulajdonítottunk az ügynek, hiszen itt az Államokban több százan tűnnek el naponta. Feltünése csak akkor lett a dolognak, amikor az anyja eltünését követően minden hónapban eltűnt egy lány. Kezdetben csak egyetlen közös nevezőt találtunk a lányok között. Mind húsz és huszonnégy év közötti volt. Egy nyomozás elindításához viszont ennyi adat nagyon kevés. Próbáltunk az eltűnt lányok közt valamilyen párhuzamot találni. Gondoltuk, ha ez sikerül, akkor talán a magyarázatot is megtaláljuk az eltünésekre. Higgye el Laura, minden lehetséges összehasonlítási alapot figyelembe vettünk, de semmi azonos sem volt a lányok között, legfeljebb csak annyi, hogy mind nashville-i volt. Ez pedig kevesebb mint semmi. A legdöbbenetesebb talán mégis az volt, hogy az az egyetlen szál, ami ezeket a lányokat közös nevezőre hozta, folyamatosan ott volt a szemünk előtt, csak mi nem vettük észre.
- És mi volt az? - kérdezte Laura suttogón.
John Hughes közelebb hajolt a lányhoz.
- A szemük, Laura. A szemük.
- A szemük?
- Mindegyiknek zöld szeme volt. Amikor a lányok eltünését bejelentették a szülők, mind pontos személyleírást adott, sőt még fényképet is hoztak a lányaikról.
Tehát megvolt a közös szál, és az a tény, hogy emögött az eltünések mögött egy valaki áll. Már csak az okot kellett megtalálni, és ez volt a keményebb játszma. Ez a David Grant rendesen feladta nekünk a leckét. Hosszú heteken át tanulmányoztam a rendelkezésre álló aktákat, mire végre rájöttem a megoldásra. Semmi mást nem kellett tennem, csak visszakanyarodni David eltűnt anyjához. Megvizsgáltam róla és körülötte mindent. Aztán találtam egy adatot, amit először lényegtelennek találtam, de végül ez lett az egész ügy mozgatórugója. Mond az magának valamit, Laura, hogy varrótanfolyam?
- Persze. David beszélt róla.
- Hát ez volt a rejtély kulcsa. Az anyja minden hónap első szerdáján járt erre a tanfolyamra, de csak egy darabig. Otthon persze mindenki úgy tudta, hogy varrni jár. Ő ehelyett egy Paul Simpson nevű emberrel találkozgatott. Szöget ütött a fejembe ez a "hónap első szerdája" és nyomban visszakerestem a többi eltűnt lány eltünési lapját. Stimmelt. Mindegyik a tárgy hónap első szerdáján tűnt el. Ekkor kerestem fel Otto Grantot, David apját. Ez négy nappal ezelőtt történt. Kértem tőle egy fényképet az eltűnt feleségéről. Azt hiszem azt már fölösleges is elmondanom, hogy az asszony is zöld szemű volt. Tudtam, hogy célegyenesbe értem. Már csak egy kérdés volt előttem megválaszolatlan; hogy apa vagy fia? Őszintén szólva én az apára gyanakodtam, hiszen az ok adott volt; féltékenység. Egy valami azonban nem stimmelt. Mindegyik lány a feleségén kívűl fiatal volt, mint maga, Laura. Így hát maradt a fiú. Három nappal ezelőtt október ötödikén, szerdán tudtuk, hogy ismét akcióba fog lépni, csak azt nem tudtuk, hogy hol és mikor. Majdnem éjfélig faggattuk az apját mire kibökte végre azt a faházat. Elmondta, hogy már azóta nem jár oda, amióta a felesége eltünt, és hogy a fiával is rosszban van azóta. Látszott az öregen, hogy mindezek ellenére foggal-körömmel védi a fiát, és talán pont ezért is mondta el olyan későn ezt a faházat. De a végére sikerült megtörnünk. Előreküldtük, hogy csalogassa ki a fiát.
Azért nem mentünk oda egyszerre, mert nem akartunk túszdrámát. Azt hittük, hogy David hallgatni fog az apjára, és szép szóval sikerülni fog kicsalogatni a fiát a rejtekhelyéről. Sajnos másképp sült el a dolog. Hála Istennek Otto Grantnak agyrázkódáson kívül egyéb baja nem esett. Ami viszont a történet fekete krónikájához tartozik, hogy megtaláltuk az eltünt személyeket.
- Hol? - kérdezte Laura.
- A pincében elásva. Köztük volt az anyja teteme is. Pontosabban a csontváza. Szakértőink beazonosították.
- Ez ... ez szörnyű - hüledezett Laura.
- Ez több mint szörnyű - válaszolta Hughes. - Kilesi az anyját a hónap első szerdáján. Bepipul rá, mert kiderül , hogy az anyja hazudott, és csalja az apját. Elégtételt vesz, és elteszi az anyját láb alól, majd elássa a faház pincéjében. Aztán bosszút forral, és minden hónap első szerdáján megismétli a mutatványt egy-egy zöldszemű lánnyal. Némi iróniával azt is mondhatnám, hogy még szerencse hogy nem hetes tanfolyamra járt az anyja.
Ennyi hát a történet kedves Laura és most pihenjen.
Hughes felállt és megindult az ajtó felé.
Még mielőtt kilépett volna visszafordult.
- Laura?
- Tessék.
- Maga babonás?
- Nem - rázta meg a fejét a lány.
- Pedig jobban tenné ha ezek után az lenne.
- Miért?
- Mert maga lett volna a tizenharmadik áldozat. Piszok szerencséje van. Ellenben van egy jó hírem is. A szülei kint várnak. Rögtön beküldöm őket, rendben?
Laura arcára mosoly ült ki. Bólintott, majd lehunyta szemeit.
Egy kövér könnycsepp gördült végig az arcán.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 09-22-2009 @ 07:14 pm
| Hozzászóló: Anne20 (Ideje: 09-22-2009 @ 09:19 pm)
Comment: Szia, Süti! Imádom ezt a sztorit:))))) Kiköpött Stephen King :)))) Puszi: Anne |
|
|
|
|
| Hozzászóló: vp_rozika (Ideje: 09-23-2009 @ 02:16 pm)
Comment: Szia! Novellád izgalmasan olvasmányos, tele meglepő fordulattal. Bevallom, számomra több helyen volt vérfagyasztó. Többször is abbahagytam, hogy nem tudom végigolvasni, de az események sodrása magához láncolt. Remekül írsz! Bár a történet tragédiák sorozata, mégis örültem, hogy hapy end-del végződött. Gratulálok! |
|
|
|
|
|
