Most mint csillag fenn az égen Járom én utam idelenn,magányosan, Most csak az üresség a részem Eldobnám érted bármikor, boldogan!
Nap voltál az éjben, fény a sötétségben Fény voltál, mely beragyogta lényem, Meleget hoztál lelkem hidegébe Forró tüzet, melyet eddig csak reméltem.
Te lettél az egy, mind felett Fontosabb mint puszta létem, Lelkemből e könnycseppet Tenéked most kitépem.
S adom néked Álomlány Mi pokol és menny tüzén hevült, Betölti tán a hiányt Mibe egy csillag elvesztése került.
Szorítsd hát e gyűrűt az öklödbe Így elveszteni sose fogsz, Mert most már Te is örökre A szívemben ragyogsz!
’03. február 18. Dujv.
|