Minek olvasok könyveket? Csak fájnak, égetnek.

Minek nézek filmeket? Csak bénítanak, kiüresítenek.

Minek szeretek embereket? Csak hiányoznak, csak nevetnek.

Minek élem az életem? Értelmetlen, üresen.

Kedves, téged szeretlek, függetlenséged, lazaságod mögött lapuló érzékenységed. Tudtam, hogy nem akarsz köteléket, de nehéz téged engedni szállni. Félsz, és nem segíthetek, mert kicsúszol ölelni kész karjaimból. Neked a szeretet játék, az egész élet vicc. Megtaláltam magamat benned. Azt, aki hallgat, vagy viccet farag, ha érzelegni kéne. Aki azt mondja, jaj, ne már, ez olyan nyálas. Nem szeretem hallani, ha mondják: szeretlek. Nem érdemlem senki szeretetét meg. Rossz vagyok. Menthetetlen, elkárhozott és hasztalan. De te, aki ott kuporogsz a rózsabokor mélyén, és soha nem jössz többé elő, bátrabbnak tűnhetsz. Mi a különbség köztünk? Én nem merem élni az életem, mert másoktól félek, te nem mered élni, mert magadtól félsz. Én nem merem élni az életem, mert magamtól félek, te nem mered élni, mert másoktól félsz. Egyek vagyunk. Ugyanannak a testnek az első és hátsó fele. Te előre mész, én hátra, s így végül egy helyben topogunk. Te maradsz egy percig, én továbblépnék és állunk. Te elrohansz a dolgok elől, én elkerülöm őket, egyikünkkel sem történnek meg. Te nem akarod őket, én tudni se akarok róluk. Te okos vagy és átlátod az életet, ezért bújtál a rózsabokor mélyére. Én tompa vagyok és nem látok semmit, olyan szorosan befogom a fülem és a szemem. De tudom, hogy befogom őket és van valami odakint. Te úgy tűnik boldog vagy, de ellököd az embereket. Én nem tűnök boldognak, taszítom az embereket. Kedves, nem ölelhetnélek meg? Átkelnék a rózsabokor tüskéin érted. Csak egy őszinte érintésedért. Csak egyetlen őszinte pillantásodért. Csak, hogy egyszer lássalak igazán, esendően, engedékenyen. Csak a kezed nyújtsd ki, hogy megérinthessem, csak egyetlen ujjadat, hogy megragadhassam, mint a csecsemők. Közel akarlak érezni csak egyszer. Nem bújhatok melléd, hogy együtt kuporogjunk a rózsabokorban? Ha elmondom neked, eltűnsz. Ha hozzádbújok, elhúzódsz. Nem megkötni akarlak, csak szeretni. Nem lehet? Csak egyszer. Csak kicsit. Nem fog fájni, ígérem. Én nem megyek sehova, ott maradok, ahova ültetsz engem. Ha akarod, rózsabokor leszek, hogy belémbújhass. Nem foglak megszúrni tüskéimmel, csak megóvlak másoktól.

Üldögélsz a tüskebokrod közepén, nem mozdulsz, nem szólsz, nem szeretsz senkit többé. Mondd el, mi kell? Mert én nem mondhatom el neked.